A Konyári Óvoda Katica csoportja elkészítette a jócselekedetek karácsonyfáját, ami 19 részből állt, mert ennyi gyermek jár a csoportba.A részegységek felragasztásakor kíváncsian várták a gyerekeke, hogyan alakul ki a fenyőfa forma.Együtt számoltuk a részeket, neveztük meg a sorok tulajdonosait.Megbeszéltük mik lehetnek a jó cselekedetek és milyen érzéseket vállt ki saját magunkból és másokból ha jót cselekszünk.Ebben a pozitív, megerősítő hangulatban gyújtogattuk meg az adventi gyertyákat, ídéztük fel az előző évi tapasztalatokat és az idei évi várakozásokat , vágyakat is. Boldog karácsonyt Mindenkinek!
Boldogságóra Alapprogram
A decemberi órát, melynek témája a boldogító jó cselekedetek voltak, végül a hónap utolsó tanítási napján tartottam meg. (Sajnos megint az osztály fele betegség miatt hiányzott… 🙁 )
A gyerekek megismerték, hogy mit jelent a jó cselekedet fogalma, példákat mondtunk arra, hogy kivel és milyen jót cselekedhetünk.
Megbeszéltük, hogy miért jó jót tenni másokkal, és hogy a környezetünkben kivel milyen jót tudunk tenni, hogyan tudunk segíteni. Majd figyelmesen meghallgatták a Karácsony az erdőben című mesét.
A történet megbeszélése során megállapították, hogy azért jó segíteni másoknak, mert az minket is boldogsággal tölt el és ettől erősnek is érezzük magunkat, hiszen képesek vagyunk másnak segíteni.
Így egyértelművé vált, hogy ha segítünk egymásnak, hősökké válhatunk, sőt akár szuperhősökké is!
Ezért mindenki kapott egy „Szuperhős vagyok” könyvecskét, amelyben 5 küldetést vállaltak a gyerekek a téli szünet időtartamára. (A választható küldetések: Segítek a házimunkában. Rámosolygok egy idegenre. Udvarias leszek valakivel. Valami jót teszek a családtagjaimmal. Megölelek valakit. Köszönetet mondok valakinek a családban. Apró meglepetéseket készítek a családtagjaimnak. Barátságos leszek valakivel, akivel nem szoktam lenni.)
Készültek szívecskés kártyák is, amin pozitív üzenetek voltak és ezeket a gyerekek ajándékba adhatják annak, akinek örömöt szeretnének okozni.💕
Már nagyon várom az első tanítási napot, és a gyerekek élménybeszámolóit a jó cselekedeteik és a szívecskés kártyák fogadtatásáról, hatásairól.
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3.c osztály, Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI Soltvadkert
A német nyelvi csoporttal több módon is körüljártuk a Boldog Iskola ötödik témáját, a „Célok kitűzését és elérését”. Elsőként a diákokkal és tanárukkal közösen készítettünk egy német nyelvű célfát (Erwartungsbaum), melyet a diákok virágos cetlikkel készítettek, rajtuk az általuk önmagukkal szemben megfogalmazott célokkal, elvárásokkal (például bátrabban beszélni, nyelvtanilag fejlődni, stb.). A fa „kivirágzása” után a diákok elmondták, mi teszi őket boldoggá a némettanulásban, mit tanulnak örömmel a német nyelvben, mi az, amit különösen szeretnek.
Második feladatként a gyerekeknek körbe kellett rajzolniuk a kezüket, majd beleírni öt tulajdonságot, melyekről úgy gondolják, a legjobban jellemzi őket. Ha valakinek nem jutott eszébe tulajdonság, a többiek segíthettek neki olyan tulajdonságokkal, melyek szerintük az osztálytársukra igaz.
Az elkészült munkákkal további célunk is van: A fát év végén újra elővesszük és megnézzük, kinek mennyire sikerült megvalósítani a kitűzött célját a tanév során, a tulajdonságokkal szintén ezt tervezzük, meglátjuk, egy év ismeretség után mit gondolnak egymásról, magukról, mi az, amiben változtak.