Az optimizmus gyakorlása témakör a kedvencem, ugyanis nekem sem árt, ha újra felelevenítek egy-két fontos tudnivalót a témával kapcsolatosan és eszembe jut, hogy az optimizmus tanulható!

A beszélgetőkörben egy kérdést tettem fel a gyerekeknek: „Milyen az az ember, aki optimista?” Boldogan tapasztaltam, hogy nagycsoportosaim emlékeztek a szó jelentésére.
A következő válaszok születtek:
„ – A jót látja.”
„ – Ha valamire azt mondjuk, hogy nem tudom, az nem igaz. Próbát kell tenni.”

Ebben az évben is előkerült a tükör („Tükörjáték”). Elsőként természetesen én tartottam magam elé, majd arra inspiráltam a gyerekeket, hogy belenézve, ők is mondjanak magukról pozitív dolgokat. Legtöbbjüknek nehezen ment ez a feladat, hosszú gondolkodás után sikerült magukról jó tulajdonságot mondani.

Ezután elmeséltem Bezzeg Andrea történetét, relaxáltunk és elkészítettük optimista szemüvegeinket.

A mindennapokban sokszor hallom a gyerekektől, ha kapnak egy feladatot, hogy „Én ezt nem tudom.” Az egyik fő feladatomnak tartottam/tartom, hogy a gyerekeket rávilágítsam arra, hogy bármire képesek! Mindehhez akaratra, kitartásra, hitre és erőre van szükségük. A szülők figyelmét is felhívtam arra, hogy bízzanak gyermekeikben! Nem az a jó, ha mindent megcsinálnak helyettük! Higgyenek bennük, hogy az adott feladatot el tudják végezni és ezáltal egy egészséges önbizalommal rendelkező gyermek (később felnőtt) válik belőlük.

A folyosón elhelyezett színes papírból kivágott falevelekbe az anyukák, apukák pozitív dolgokat írtak gyermekeikről, melyet később megbeszéltünk. Csoportszobánk dísze lett a közösen elkészített értékfa.