Beszélgettünk a megküzdésről, meghallgattuk a hónap dalát. Felolvastam a mesét és dramatizáltuk a Kecskekatonaságot. Közben jókat nevettünk, nagyon élvezték a gyerekek.
Boldogságóra Alapprogram
A hónapban én-erősítő kártyákat készítettek a gyerekek,melyekre önmagukat motiváló idézeteket kerestek,ezzel is erősítve saját magukat céljaik,és kitűzött terveik megvalósítása érdekében.
A hónap témáit mindig összekötöttök a megküzdési stratégiákkal. A mackó héten a bátortalan gyermekeknek növeltük az önbizalmát, biztattuk a problémák megoldására. A farsangi jelmezek is nagy segítségünkre voltak, hiszen aki félt a feladat elvégzésétől az jelmezbe bújva teljesítette azt.
A csoportban „Pók néni” is ellátogatott, akinek feladatait mindenki hősiesen teljesítette .
A sok nehéz feladat után mindig jól esett a gyermekeknek ” Az ellazulni jaj de jó ” relaxáció.
A megküzdés hónapjában két boldogságórát is tartottunk. Az első óránkat egy kis „pizza masszázzsal” kezdtük, mert a nevetés a legjobb stresszoldó.
A diákok megismerkedtek a stressz fogalmával, fajtájival és az emberi szervezetre gyakorolt hatásaival. A téma megjelenik több szaktantárgyban is, így már sok alapinformációval rendelkeztek a gyerekek.
A stressz kezelésére légző gyakorlatokat tanultunk, villámrelaxációt – posztizometrikus relaxációt alkalmaztunk, kipróbáltuk a ballisztikus mozdulatokat, ami a nagy karlendítéseket fedi.
A második órát meditációval kezdtük. Vizualizáltuk a kedvenc helyünket, ahol megnyugszunk, és ahol erőt és lendületet tudunk meríteni. Ezután mindenki lerajzolta ezt a helyet és bemutatta a többieknek is.
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Februári téma a megüzdési stratégiák.Relaxáltunk a hónap dalára. Szófelhőt készítettünk.Az órát egy mesével kezdtük,mely egy kisfiúról szólt,aki megtanulta a verset,amit házi feladatra kapott,de félt elmondani.A barátai bíztató szavakkal ösztönözték,bátorították. Végül megküzdött félelmeivel,és sikeresen elmondta a verset.
A kisfiú sikerét egy közös tánccal ünnepeltük meg.
Állatbarátok csoportja
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Kedves boldogságóra-oktatók és mindenki…ez a hónap a bátorításról,az ösztönzésről és a magabiztonságról szólt…a mi képünk a felhőn ülő kisfiúról szólt-akit a Dream word képanyag alapján rajzolták a gyerekek-akit bíztatnak,erőt-segítséget kap,bíztatják a lufikba írt kedves szavakkal,hogy sose adjuk fel!!!
Kisürge csoport
Mindig mindenért küzdeni kell. Egy hölgy szívéért is. De hogyan is történt ez régen? Osztályom csoportmunkában keresgélt a neten. Az egyik csoport PPT-t készített, ennek a diáit töltöttem fel.
Középsőseink a heti témába építették be a megküzdési stratégiákat: tavasszal sokat esik az eső, sár van. Hogyan tudunk az udvaron lenni? Válasz: gumicsizmában, vagy kikerülve a sarat, a gumitéglákon lépkedve. Ezt eljátszották a csoportszobában kötelek, pallók, kis szőnyegek, babzsákok segítségével. Ezeken lépkedve, ugrálva küzdöttek meg a sárral.
Nagycsoportosaink ugyancsak a heti témához csatlakozva dolgozták fel a megküzdési stratégiákat. Náluk a betegség leküzdése került előtérbe: egészséges életmód, helyes táplálkozás, sport. Betegség esetén a gyógymódok és a segítők (felnőttek, orvosok). Szóba került a lelki egészség megőrzése is.
Süni csoport
Megküzdési stratégiák volt a hónap feladata.
Célokat fogalmaztunk meg és tűztünk ki, célba dobást játszottunk. Sütöttünk szerencse fánkot, amivel a célunkhoz szükséges szerencsét szerettük volna bevonzani. Zárásként nyugi párnát készítettünk, melyet a gyerekek kedvükre használhatnak.