A nehéz téli hónapok után a tavasz érkezése és a Boldogságórák is sok kellemes pillanatot hoztak napjainkba.Örömfát készítettünk, új versszakot írtunk az „Izgő-mozgó” dalhoz, eljátszottuk „A hétdombi csodatevő szivárvány” című mesét.
Boldogságóra Alapprogram
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Március- Apró örömök
Nagyon szeretem ezt a témát, mert szerintem nagyon közel áll a gyerekekhez, könnyen beilleszthető a mindennapi pedagógiai munkába, segíti azt. Lelkes, vidám kis csapat, akik tényleg tudnak örülni az apró dolgoknak is. Igyekeztem a hónap során én is többször felívni a figyelmüket azokra a dolgokra, amik boldogabbá teszik a mindennapjainkat. Törekedtünk arra, hogy apró örömöket szerezzünk egymásnak, megbeszéltük, hogy milyen jó érzés nekünk is, ha a másik örül. Az örömfára felkerültek az örömeiket jelző pillangók is.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Motivációként beszélgettünk arról: milyen sok okunk lehet, hogy boldognak érezzük magunkat. Nem kell nagy dolgoknak történni ahhoz, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal, apró dolgoknak, eseményeknek örüljünk. Ezután meghallgattuk a Zabszalma együttes Izgő-mozgó dalát, majd a Színes ételekről szóló dalt Palya Beától, és végezetül több metronómos kisfilmet is megtekintettünk. A foglalkozás végén mindenki azzal töltötte el az idejét, amihez kedve volt.
1.Boldog Dóra csengővel hív
2.Boldogságmondóka
3.Relaxációs gyakorlat(légzőgyakorlat)
4.Tükörjáték
4.Beszélgetés a napi örömökről
5.Vidám emlékek nézegetése
6.Mi jót látok? (játék)
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Az apró örömök bolygólyán jártam
Boldogságóra – Március: Apró örömök élvezete
Napjainkban az eddigieknél is fontosabb a Boldogságórák alkalmazása. A sok beszélgetés, pozitív gondolatok előhívása nagyon jó hatással van a gyerekekre, nagyon hatékonyan hat a stressz levezetésre. Beszélgettünk a gyerekekkel mit tudunk tenni, ha kicsit dühösek vagyunk valamiért, hogyan tudjuk megvigasztalni, felvidítani egymást vagy akár saját magunkat. A nagycsoportos gyermekek már nagyon jól meg tudják fogalmazni mi az, ami bántja őket és hogyan tudnák magukat, vagy ha ilyet tapasztalnak egymást felvidítani. A mindennapokban rengeteg apró, pici dolog van, ami nagy örömet tud okozni bárkinek. Például megérzünk egy jó illatot, egy mosoly, simogatás, egy új játék stb.
A témát egy érzékszerveket ábrázoló kockával dolgoztam fel. A gyerekek körbe ültek a szőnyegen, az egymás mellett ülőknek adták át. Mindenki szabadon választhatott egy érzékszervet a kockáról, megnevezte és elmondta, hogy azzal az érzékszervvel mit tud érzékelni és azzal kapcsolatosan milyen pillanatnyi öröm érheti, ami jó kedvre deríti. Mindenki válaszát megtapsoltuk, hiszen az is egy jó érzés, egy apró öröm a mindennapokban.
MSZC Gépészeti Szakközépiskolája
Szokás szerint arról beszéltünk először, hogy mit okoz az, ha célokat tűzünk ki magunk elé és azokat el is érjük. Hamar szóba került az is, hogyan érdemes célokat magunk elé helyezni és milyen lépések segítenek abban, hogy ezeket el is érjük. Pármunkában összegyűjtötték a diákok, hogy mi jellemez egy céltalan és egy céltudatos embert.
A következő idézet alapján mindenki megvizsgálhatta, hogy milyennek ítéli a napirendjét, csak sodródik-e vagy megtervezi az életét? : „Egy nap mindannyiunknak 24 órából áll, a sikeres, céljait elérő embernek és a céltalannak is.”
Felolvastuk a Boldogságóra tankönyvből az Az ifjú és az angyal történetet, majd ennek a mondanivalóját is megfogalmaztuk: A lehetőség adott, élj vele.
Párban megbeszélték és néhányan el is mondták, hogyan látják magukat 10-20-30 év múlva, ezzel is vizionalizálták a céljaikat. Több témakörben ezeket papírra is vetették, akár rövid- , akár hosszútávú célról is legyen szó.
Az óra vége felé haladva kedvcsinálót tartottunk A bakancslista című film megtekintéséhez.
Végül arról is beszéltünk, hogy ki kell tartani, le kell küzdeni az akadályokat és ha nem érjük el a céljainkat, akkor is sokat tanulunk ezáltal magunkról és legközelebb reálisabb célokat tudunk kitűzni magunk elé.
MSZC Gépészeti Szakközépiskolája
Az órát szokás szerint azzal kezdtük, hogy összegyűjtöttük, miért jó segíteni másokon, jót tenni másokkal. Ráhangolódásképpen egy Youtube videó volt segítségünkre, melyen keresztül rájöttünk, a mi kezünk is kész lehet a segítségre. Egy szójátékkal élve: A kéz kész. Az oktatási segédanyag 8. oldaláról elhangzott A drágakő című történet, ami szintén ez irányba mozdította a diákok gondolatait: lehet önzetlenül adni. Közös beszélgetésben ezután többen elmondták, mikor találkoztak legutóbb nagylelkűséggel és az hogyan érintette őket. Arról is volt szó, miért rossz önzőnek lenni, illetve mit jelent az a mondás, hogy „Jobb adni, mint kapni.”
Csoportmunkában összegyűjtöttük, hogy kik felé és milyen módon segíthetünk, azaz ötletbörzét tartottunk. Az óra vége felé haladva egy kollázst készítettünk fotókkal. Egy újabb elgondolkodtató youtube videóval zártuk az órát.
• Relaxáció
– Kicsi mag előbújik a földből: guggolásból lassú felállás, karok nyújtása felfelé a magasba.
– Napra forog a virág: két kart magasra emelve törzsfordítás jobbra-balra
• Apró örömök
Miről is van szó? 1-1 pillanat, amikor látunk, érzünk, hallunk valami olyat, aminek örülni tudunk. Amikor nem erőlködve, hanem „csak úgy” örülünk olyan dolgoknak, amik mellett máskor lehet, hogy elmennénk. A boldogságot, örömöt a szívünkkel érezzük, de az érzékszerveink segítenek, hogy erre az érzésre rátaláljunk.
Az apró dolgok is bearanyozhatják a napot. Tanuljunk meg örülni a mindennapoknak. Csodáljuk a napfelkeltét, a táncoló hópelyheket, a reggeli madárdalt, a nyíló virágokat… Legyünk mi azok, akik pozitív energiát sugározva egy mosollyal bearanyozzuk mások napjait!
• Figyeld a szabályt
Sok szép és figyelemreméltó dolog vesz körbe minket. Figyelni kell, hogy észre vegyük azokat az apró dolgokat, aminek örülni tudunk. Most egy olyan játékot fogunk játszani, ahol figyelnetek kell a szabályt. Elindítok egy ritmikus sort, de egyszer csak változtatni fogok rajta. Aki észreveszi a változást, gyorsan guggoljon le.
A játékok után meghallgatták a gyerekek a mesét, majd elénekeltük a Ha jó a kedved című dalt.