Békességben egymással
Boldogságóra Alapprogram
A foglalkozást a Napimádás és Tüdőtakarítás relaxációval indítottuk.
A téma bevezetéseként mindenki sorban húzott a kis képes kártyák közül, melyek különböző szituációkat ábrázoltak, majd elmesélték mit látnak a képen. Ha jó cselekedetnek ítélték meg, akkor a kép felkerült a szívecskére.
Ezt követően arról beszélgettük, ők mikor tettek valamilyen jócselekedetet, és az milyen érzés volt számukra és milyen érzés volt annak, akinek ezzel segítettek.
A téma feldolgozásához a Mese a kicsi kézről c. történetet választottam, mely kapcsolódott az éppen aktuális Testünk témakörhöz is. Ennek kapcsán is megbeszéltük milyen jót cselekedett a kicsi szív, a kéz, a szem és fül, hogyan segítettek az elveszett gyermeknek. A történet végét kicsit átírtam, így a kislány segítségükkel rátalált anyukájára.
A szituációs játékban a gyermekek nagyon jól érezték bizonyos helyzetekben hogy tudnak segíteni szüleiknek, baráraiknak vagy akár nekünk pedagógusoknak is.
Elmesélték otthon miben szoktak szüleiknek, családjuknak segíteni, majd megoldottuk a munkafüzet zoknipárosító feladatát.
A múlt hónapban a vírusheyzet miatt sajnos nem tudott megvalósulni a Titkos küldetés játék, így egy ahhoz hasonló Jóságos manó játékot terveztem.
Mindenki húzott egy jelet (kis-és középső csoportos társak jelét) és megbeszéltük, hogy mindenki a jóságos manója lesz annak, akinek a jelét kihúzta. Megbeszéltük milyen jót tudnak cselekedni, miben tudják társukat segíteni (pl. segítenek neki öltözködésnél, ágyazásnál, játszani hívják, ajándékot készítenek neki, megvigasztalják, ha szomorú…)
Ha sikerül a küldetés, egy szívecskét kapnak, a pólójukra ragasztva így mindenki láthatja hogy egy jóságos manóval van dolga. 😊
A foglalkozás lezárásaként a gyermekek egyik kedvenc ölelős játékát játszottuk, majd szerettük volna felragasztani a jócselekedetek jelét a Boldogság várához vezető utunk 4. lépcsőjére. Egy őr azonban azonban utunkat állta, és azt mondta csak akkor léphetünk tovább, ha valami jót cselekedtünk. Szerencsére minden gyermeknek volt valami jócselekedet a „tarsolyában”, így együtt folytathajuk utunkat.
A foglalkozást egy relaxációs játékkal indítottuk. Körben ülve Palya Bea: Szaladnak a madarak c. dalára egymás hátát – a dal szövegének megfelelően –finoman ütögetve, simogatva megmasszíroztuk.
A témát egy telefonos játékkal vezettük be. „Felhívva” barátunkat érdeklődtünk egymás felől, elmondtuk hogyan érezzük magunkat, megköszönve a hívást és érdeklődést.
A gyermekekhez közel álló témájú mesét találtam a téma feldolgozásához: Fülöpke az óvodában – örök barátság címmel. A gyermekek érdekődve, átéléssel hallgatták, a mindennapi óvodai életükből példát merítő, ovis barátságról szóló mesét.
Ezt követően arról beszélgettünk, kinek van olyan barátja, aki nagyon fontos számára és szomorú lenne ha elköltözne, mint Fülöpke barátja. Egy kisfiú kivételével – ő a testvérét nevezte meg – minden gyermek megnevezett valakit az óvodából, akit barátjának tart. Azt is megfogalmazták, miért fontos számukra ez a barát, miért szeretik őt, mit szeretnek együtt csinálni.
Ez a beszélgetés is előhozta azt a problémát, hogy nem minden gyermeknek van szoros baráti kapcsolata az óvodában, vannak peremhelyzetű gyermekek, akik csak otthon találják meg azt a kötődést, amit az óvodában is szeretnénk, hogy átéljenek.
Éppen ezért terveztem be a „Titkos küldetés” játékot.
Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy most ők lesznek a jóságos manók, akik azon dolgoznak, hogy senki szomorkodjon és ne érezze magát egyedül. Minden napra kaptak egy titkos feladatot 5 napon keresztül. Ezeknek a képeit a csoportszobában egy jól látható helyre egy-egy szívecskében kiraktuk, hogy minden nap láthassák.
1. Kézzel készített ajándék egy barátodnak.
2. Játssz valakivel, akivel eddig nem játszottál!
3. Ölelj meg valakit, aki szomorú!
4. Mondd el valakinek, hogy szereted és fontos számodra!
5. Hozd be kedvenc játékodat és oszd meg a többiekkel!
Ha valakinek sikerül az aznapi küldetés, az megsúghatja nekem, és az ő jele már biztosan felkerül az aznapi szívecskére.
A gyerekek izgatottan várták a küldetés napjait, de sajnos a vírushelyzet közbeszólt, hetekig minimális létszámmal ill. karanténban voltunk, így ez alkalommal ezt nem tudtuk megvalósítani, de egy későbbi időpontban erre a játékra mindenképpen szeretnék alkalmat biztosítani.
Ezen a boldogságórán sem maradt el a gyerekek által kedvelt kézműveskedés. Gyöngyfűzéssel barátság-karkötőt készítettünk, melyet a választott barátjuknak ajándékozhattak.
Ezt követően egy párválasztó énekes játékkal (Kinek nincsen párja…) mindenki párt választott magának. A Mit csinál a kis kezem? mondokát eljátszva megsimogatták, csiklandozták egymást. Nagyon élvezték a közös játékot, több alkalommal, párcserével is eljátszottuk kérésükre.
A foglalkozást egy mozgásos, ölelős játékkal, és a Ha boldog vagy dal közös eléneklésével, mutogatásával zártuk le.
A házi feladat ez alkalommal a Mf. egyik feladata, a Hálás vagyok a barátaimért kiszínezése volt.
A megbocsátás gyakorlása – témakör, még a Ficánkás kiscsoportosoknak életkori sajátosságaiknál fogva elég nehéz, mivel szociális érzékenységük, közösségi életük még alapozódik, alakulóban van. A felajánlott mese: A bánatos medve cselekményét interaktívan adtuk elő mondókákkal, énekekkel, és ami nagyon jó példa volt a gyermekek számára, hogy hogyan lehet megszabadulni a harag érzésétől, illetve miként lehet eljutni a megbocsátásig. A mese után resztoratív kör keretében is beszélgettünk arról, hogy minden napi életünkben mitől lehetünk haragosak, mitől bántódunk meg (pl.: elvették a kedvenc játékunkat) és mivel bántunk meg másokat (pl.: séta közben nem fogom meg a társam kezét) és milyen módon tudjuk ezeket a r ossz érzéseket feloldani, pozitívvá változtatni.
A haragom kifújom mondóka és a közös baráti éneklés, ölelés vidám, örömteli érzést váltott ki a gyermekből. Majd a mese kapcsán a virágos rét lakóit színeztük ki, miközben meghallgattuk Bagdi Bella Ho’ oponopono című dalát.
Október hónap témája az optimizmus volt.
A foglalkozást a Napimádás relaxációval kezdtük, majd a témát a Szomorú Szilárd – Boldog Blanka játékkal vezettem be. Két csoportra osztva a gyerekeket, igyekeztünk az éppen aktuális szomorú csapatot megnevettetni.
A Tódi törpe varázsszemüvege mesét érdeklődve hallgatták. Ezt követően mi is elkészítettük az optimista szemüvegünket, melyen keresztül már máshogy láttuk a nehézségeket, és megtaláltuk a jó hozzáállást. A gyermeki önzetlenség legédesebb példája a szemüveg készítés során hangzott el: „Én ezt a szemüveget anyáéknak fogom adni, hogy az ő életük legyen még boldogabb!”
Ezt követően minden gyermek kapott egy mosolygós (optimista) és egy borulátó, szomorú arcot ábrázoló emojit. Ezek felemelésével kellett jelezniük, hogy a példamondatokban szereplő gyerekek optimisták vagy pesszimisták.
(Pl: Ha iskolás leszek, biztosan sok piros pontot fogok kapni!
Beteg vagyok, most nem mehetek oviba, de gyorsan meggyógyulok és hamarosan újra játszhatok a barátaimmal.
Holnap lesz az oviban a futóverseny, de szerintem én leszek az utolsó!
Összevesztem a barátommal, soha többé nem fog már játszani velem.)
Az optimizmus fogalma még nehezen értelmezhető volt számukra, de a szituációs játékokban már egyértelműen meg tudták különböztetni az optimista és pesszimista szemléletet.
A játék végén felvettük az optimista szemüvegünket és a pesszimista hozzáállásokat átértékeltük, optimista szemléletűvé alakítottuk át. Azt gondoltam eleinte majd segítséget igényelnek ebben, de ekkor már annyira ráérezték a pozitív gondolkodásra, hogy önállóan záporoztak részükről a pozitív szemlélet megoldásai.
A foglalkozást egy mozgásos szobor játékkal zártuk le a Pozitív mondóka dalára. Minden alkalommal dobtunk egy kockával, amely különböző érzelmeket ábrázolt. Ennek megfelelő szoborrá kellett változniuk a zene megállításakor.
Búcsúzóul mindenki kapott tőlem egy „Pozitív gyerek vagyok!” mosolygós nyakláncot.
A foglalkozás végén az egyik kisfiú megszólalt:
„Mondhatok valamit?
Soha nem szabad szomorkodni, mert mindent meg lehet oldani!”.
Ez egy hatalmas pozitív megerősítés volt számomra, hogy „átment az üzenet” és valami elindult bennük, ami hozzásegítheti őket egy pozitív életszemlélet kialakulásához.
Magdolna Teréz Miklósné Biliczki
Az Aparhanti Felhőcske Óvodában az „Ibolya” és a „Rózsa” csoport együtt énekelt a Földért.
Már a feladat elvégzése is kellemes hangulatban telt. Minden gyermek örömfejet ábrázolt, hiszen a kicsikben mindig öröm lakozik, bennük a harag sosem tartós. A nap minden szakaszában szívesen váltogatják a fejhez tartozó szemeket és szájat, mindig éppen a hangulatuknak megfelelően.
Ebben az évben kezdtünk el csoportommal ismerkedni a Boldogságóra programmal. Az első foglalkozás előtt voltak bennem kétségek, hogy a gyerekek mennyire lesznek befogadóak erre, de már az első alkalom egy hatalmas pozitív megerősítés számomra, hogy ők már igenis érettek, nyitottak erre. Sőt, a Boldogságóra után azt érzem, hogy nem csak én adtam nekik valami pluszt, én legalább annyit kaptam tőlük.
Az első alkalommal a HÁLA volt a témánk.
Az órát relaxációval indítottuk. A teljes asztalt papírral beborítva szabadon firkálhattak. Szemüket becsukva kicsit nehéz volt még nekik elengedni magukat, és ellazulni, azt hiszem az újdonság varázsa is benne volt ebben, hiszen semmiről sem szerettek volna lemaradni.
A foglalkozást kezdő zenehallgatás közben a szőnyegre feküdtek, kényelmesen elhelyezkedve, szemüket behunyva vezettem őket egy képzeletbeli virágos mezőre, ahol már sokkal inkább el tudtak lazulni.
Ezekután közösen értelmeztük a hála fogalmát, beszélgettünk a dalról és mindarról, ami ezt az érzést kiválthatja belőlünk. Annyira jó érzés volt megtapasztalni, hogy el tudtak vonatkoztatni a világ anyagias oldalától, és maguktól gyönyörűen megfogalmazták mi mindenért lehetnek hálásak. Pl.: „Hálás vagyok, hogy ha szomorú vagyok, akkor felvidítanak”. „Hálás vagyok, hogy a testvérem szeret és sokat játszik velem.” „Hálás vagyok, hogy elmegyünk a színházba és nevetgélünk”. „Hálásak lehetünk az évszakokért, mert télen szánkózhatunk, nyáron strandolhatunk!” „Hálás vagyok, hogy átmehetek a barátnőmhöz, játszhatunk és medencézhetünk!” „Hálás vagyok, hogy ti mindig kedvesek vagytok hozzánk!” „Hálás vagyok, hogy ebbe az oviba járhatok!” „Hálás vagyok, hogy valaki elvesz feleségül!”
A munkafüzet képeire nem is volt szükség, mivel láttam, hogy mennyire nyitottak a témára, nem szerettem volna megkötni gondolataik szabad áramlását.
Ezt követően elmeséltem nekik a Hálafa történetét, majd közösen, tenyérlenyomatukkal díszítve elkészítettük a mi hálafánkat. Később ezekre a tenyérlenyomat levelekre kerültek fel gondolataik, mi mindenért adtak hálát.
A foglalkozást egy Ölelős játékkal zártuk, a Világomban minden rendben van zenére. Amikor megállt a zene, meg kellett ölelniük valakit, akinek jelenlétéért, barátságáért hálásnak érzik magukat.
Az óra lezárásaként mindenki kapott egy üveggyöngyöt, amit „hála-kőnek” neveztünk el. Zsebükbe rejtették, és megbeszéltük, ahányszor kezükbe akad, fogalmazzanak meg egy dolgot magukban, amiért hálásak lehetnek. Hatalmas örömmel rejtették zsebükbe a kis köveket, amikről a későbbiekben sok pozitív visszajelzést kaptam tőlük, mert a kövek valóban „működtek”.
A boldogság várának első lépcsőjére felragasztottuk a jelet.
Terveim szerint minden alkalommal adok valami kis „házi feladatot”, amit otthon kell megoldaniuk, és visszahozniuk. Célom ezzel nem csak feladattudatuk erősítése, hanem ezáltal a családok bevonása, figyelmének felhívása az itt folyó „munkára”. Mert bízom benne, hogy ezáltal szóba kerül otthon az éppen aktuális témánk és otthon is beszélgetnek, foglalkoznak egy kicsit vele. Ez alkalommal a boldogság várát kértem, hogy színezzék ki. Nagy örömmel töltött el, hogy egy-két gyermek kivételével örömmel hozták vissza az elkészült alkotásokat.
A gyerekek gyakran összevesznek, majd kibékülnek, azaz képesek a megbocsátásra. Ez nem feltétlenül mondható el egyes felnőtt emberekről. Pedig a gyermeknek tudnia kell, hogy ő maga sem tökéletes, ő is lehet rossz passzban, követhet el hibákat, ami elősegítheti, hogy ebben az állapotban megbántson másokat. A gyermeknek el kell magyaráznunk, hogy a megbocsátás egy olyan emberi cselekedet, amellyel boldoggá tehetünk másokat és az örök haragnak semmi értelme, hiszen ez negatív érzelmeket generál, és akár még betegségeket is okozhat.
Minden gyermeknek el kell magyarázni, hogy a harag mennyire káros, hiszen nem csak bennünket betegíthet meg, de a harag mindent megmérgez maga körül.
Most a felső tagozatos tanulóm, mivel már nagyobbak tudják miről szól a megbocsátás! Beszélgettünk róla, hiszen az ő életükben is akadt már olyan eset, amikor összeveszett a barátjával, vagy megbántotta a családtagját! Megkérdeztem, hogyan sikerült kibékülni és könnyen ment-e!
Mindenki azt mondta, nem volt könnyű, de meg kellett tenni, mert nem érezte jól magát a bőrében! De az is fontos , hogy , ha megbántunk valakit, meg kell tenni a szükséges lépéseket a másik irányába, hiszen a megbocsátásnak a szívéből kell jönnie az embernek és teljesen őszintének kell lennie.
A feladatok közül a versírást választották a tanulóim a megbocsátás témájában.
Hihetetlen felnőtt gondolkodású művek születtek!
Büszke vagyok Rájuk!
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Áprilisi hónap témája a megbocsátás Gyakran előfordul, hogy megbántunk valakit. Ez annak sem jó, akit megbántunk, és annak sem, aki megbántotta a másik embert. Fontos, hogy tudjunk bocsánatot kérni, és megbocsátani is. Ezen a foglalkozáson kavicsokat festettünk, azért, hogy megajándékozzuk vele azt, akit megbántottunk.
