A csoport összetétetéből és szociokulturális hátteréből adódóan a megbocsátás érzése és ennek gyakorlása szinte rendszeres iskolai életünkben. De ebben a hónapban ezzel a témával fokozottan foglalkoztunk. Világunk jelen állapotában még nem áll készen a konfliktusok következmények nélküli kezelésére, mert a megbocsájtást nem ajándékként kezelik az emberek. A harag sokszor marad hosszú időre ék az emberek között. Nekünk ezt is orvosolnunk kell az iskolában. Egy papírlapra összegyűjtöttük sérelmeinket és az ezekhez kapcsolódó érzéseinket. Kerestünk ezekhez megoldásokat is. Nehéz belátni ha hibáztunk és még nehezebb bocsánatot kérni. A szituációs játékokkal gyakorlati helyzetekben is kerestük a megoldásokat a problémákra.
Készítettünk bocsánatkérő kártyákat is, amit a társaik könyvébe becsempésztek.
Az alagutas játék során olyan érzéseket mondtak a gyerekek, amelyek jó emlékeket idéztek fel bennük. Körjátékunknál pedig a kör közepén álló tanuló a kiválasztottjának említett olyan alkalmat (ha volt), amikor megbántotta és ezt megbeszéltük.
Boldogságóra Alapprogram
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Mivel bánthatnak meg mások?
Megbocsátasz nekik?
A mozgás, a mozdulatok láncra fűzése, a ritmikus gyakorlatok, a tánc minden formája felszabadító érzéssel tölt el kicsiket és nagyokat is. A havi téma feldolgozásaként azt bizonyítottuk be, hogy mindenki tud táncolni: akár ülve, akár állva, sőt még futkározás közben is.
Motivációként egy kisfilmet néztünk meg közösen: https://www.youtube.com/watch?v=_8m7yhtPsqc. Ez annyira tettszett a gyerekeknek, hogy ismételni kellett, s míg a filmet nézték ilyen, és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennük, melyeknek hangot is adtak: ” De jó! Hát ez szuper! Ugye, ilyet mi is tudnánk csinálni?!”
Persze!
Bemelegítésként koncentrációs- és ritmusgyakorlatokat végeztünk ülve, állva: https://www.youtube.com/watch?v=6UYnHJqo7_4 Ez nagyon tettszett a gyerekeknek.
Majd a témaként javasolt táncot többszöri próbálkozást követően sajátították el a kisdiákok.
Levezetésképpen előkaptuk a partvis és indulhatott a Limbo hintó: https://www.youtube.com/watch?v=haPLxloxnCU
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az órát Panyi Katinka: Az ügyefogyott légy c. meséjével kezdtük. A mesén keresztül figyelték meg a gyerekek a különböző viselkedési formákat. Ezeken keresztül pedig a viselkedéshez kapcsolódó érzelmeket is. Így jutottunk el a megbocsátás fogalmához. Saját kis életükből hoztak fel példákat arra, hogy kinek, miért bocsátottak meg eddig és miért fontos ez. Eljátszottuk a különböző érzelmeket, amiket egymás iránt érezhetünk. Erről rajzokat is készítettünk. A foglalkozást relaxációval zártuk, ahol az ellazulás technikájával megpróbáltak megszabadulni negatív érzelmeiktől. Ismét egy kellemes foglalkozást sikerült létrehoznunk, mindannyiunk örömére.
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Április hónapban iskolánkban egy nagyon nehéz témával foglalkoztunk a boldogságórákon, mégpedig a megbocsátással. Megegyeztünk abban, hogy mindenkinek adni kell egy második esélyt, és nem jó haragban lenni senkivel sem. Ennek tükrében azt is megfogalmazták a diákok, hogy a megbocsátás az erény a mai világunkban. Az órán idézeteket beszéltünk át, valamint történeteken keresztül igyekeztünk a tanulságokat megfogalmazni, így a megbocsátás fontosságát is. Mivel ez egy folyamat, ezért az alábbi lépések szükségesek ahhoz, hogy igazán megbocsátók tudjunk lenni, ezeket próbáltuk tudatosítani magunkban.
1. Ismerd el, hogy a megbocsátás jót tesz a léleknek: Tekints úgy a megbocsátásra, mint ami Téged szolgál, és nem egy sima ajándék a másiknak. A megbocsátás akkor érvényesül legjobban, ha úgy tekintesz rá, hogy az békét és nyugalmat hoz neked, és lezár egy szenvedéssel teli időszakot.
2. Fejezd ki az érzelmeidet: Ha másnak szeretnél megbocsátani, vagy azt szeretnéd, hogy neked bocsássanak meg, legyél képes arra, hogy kifejezd a másik féllel és magaddal szemben érzett érzelmeket. A negatív érzéseken való rágódás egészségtelen és értelmetlen. Ez már gyermekkorban is fontos és megtanulandó készség lenne. Nagyobb valószínűséggel tudsz megbocsátani – és kevésbé valószínű, hogy megtorlásra vágysz – ha képes vagy átérezni vagy elképzelni a másik fél szorongását és bűntudatát.
3. Nézd a dolgok jó oldalát: Lehet, hogy ellentmondásos dolog, de a kutatások azt mutatják, hogy ha valamilyen sérelem ért minket, könnyebben tudunk megbocsátani, ha képesek vagyunk azonosítani a sérelemből származó előnyöket és élettapasztalatokat. Még hasznosabb ez a módszer, ha képes vagy megfogalmazni és leírni a negatív tapasztalatokból származó előnyöket (például a főnököd bosszúból kitett a munkahelyedről, de fél év múlva megszerezted álmaid állását).
4. Ha Te követtél el valamit, kérj bocsánatot jól: Ha megbocsátást remélsz másoktól, a bocsánatkérés nyilván segít, de ha rosszul kérsz bocsánatot, az csak ront a helyzeten!
A hónap témája talán az egyik legnehezebb téma, de bízunk abban, hogy a 4 lépést követve, lehet gyakorolni ezt az erényt a nehéz helyzetekben is!
Május hónapban a testmozgásé a főszerep , de aki engem ismert az tudja, hogy nekem minden hónapban kiemelkedő szerep jut a testmozgásnak.A mi iskolánk már a hónap elején megmutatta, hogy , ha összekötjük az energiáinkat a testmozgáson keresztül közösen, akkor egy olyan szupererőhöz jutunk, amitől egészségesek, Boldogok, kiegyensúlyozottak, energikusak leszünk.
Nagy örömmel töltött el, hogy iskolánk apraja- nagyja együtt tornázott, hiszen együtt minden sikerül.
” Mert mozogni jó, mozogni érdemes!”
Konczné Szabó Szilvia
Szeghalom
Tildy Zoltán Általános Iskola!
A Föld napjához kapcsoltunk egy újabb célt. Rengeteg beszélgetés, séta előzte meg a Föld fontosságának tudatosítását. A beszélgetések a fenntartható életmódhoz is kapcsolódtak. A záró tevékenység a Föld napján valósult meg, melyet a gyermekek egyik kedvelt tevékenységével kapcsoltuk össze, amit zenehallgatás és éneklés is kísért.