Elengedhetetlen fontosságú életünk során a boldogság, a pozitív érzések megélése, fenntartása, a biztonság megélése közösségünkben.
Folyamatosan keressük azokat az ingereket, programokat melyek ezt az érzést erősítik Gyermekeinkben. Legyen az egy közös játék, munka, illetve ünneplés, fagyizás.
Boldogságóra Alapprogram
Iskolánkból két osztály vesz részt a boldogságórás programban. Szerettük volna a harmadik osztályosoknak is megmutatni, hogy mi mindenben lehetne részük, ha a következő évben ők is csatlakoznának hozzánk.
Erre remek lehetőséget adott a mese, melyet felolvastunk nekik. Az izgalmas és egyben lélekemelő mese egyes fejezeteihez felkínált ötletekből kiindulva végigjátszottuk a mese minden fejezetét.
A mese kezdetén a csodapalota bemutatásakor osztálytermünket mutatjuk be a filmünkben. Az osztályunk utolsó közösségi tevékenysége volt, hogy benn aludtunk termünkben. Izgalmasnak ígérkezett, hogy más helyzetben is megtapasztaljuk osztálytermünk, ill iskolánk olyan részeit, melyeket év közben nem igazán láthattunk. A kereséshez osztályfőnökünk a mese fejezeteinek egyes zárómondatait adta útmutatásul. Amint egy soron következő mondatot megtaláltunk a képzeletbeli palotánk ajtaja kinyílt, s feltárulhattak az épület rejtett zugai.
Mint ahogy az éves boldogságórás program a hála témájával indul, mi is a hála feliratot kellett, hogy megleljük. Ehhez a részhez kapcsolva a „kapd el a labda” játékot játszottunk az udvaron. A labda a mesében olvasott cipót helyettesítette. Cipót jelképeztek az óriáslabdák is, melyekkel remekül elszórakoztunk. Majd következett októberi hónapunk témája az optimizmus, melyhez a fekete-fehér-igen-nem játék tartozott.
Társas kapcsolatunk részbe az együttműködő játékok kerültek be. A nyerő játéknak a becsukott szemű óriáskígyó bizonyult, melyet a gyermeknapi akadályversenyünkön is eljátszottunk. Ugyancsak ezen a rendezvény egyik állomásán kellett sorversenyeznünk. Párt alakítva a két játékosnak a feje közé helyezett labdával kellett eljutni a kijelölt helyig és vissza. Ez is közös, összehangolt munkát igényelt.
Az idei december hónap jó cselekedeteit idéztük fel az ezzel a névvel ellátott ajtón belépve. Majd egy újabb labdás játék következett. „Adok neked egy” asszociációs játék az önzetlen ajándékozást elevenítette fel. Ehhez a témakörhöz készítettük el boldogságbefőttünket, melynek szívecskéire az elmúlt boldogságórák legkellemesebb, legérdekesebb eseményeit, pillanatait, feladatait írtuk rá.
Célkitűzést a sárkányfej farok, fej, nyak kitűzés szimbolizálta. Becsukott szemmel kellett a sárkánytesthez igazítani az említett részeket, melyek még véletlenül sem kerültek jó helyre. Nagy derültséget okozva a látóknak.
Megküzdésként a kecskehadsereg során megismert kakasviadalt idéztük fel. Erdei kirándulásunkon jól jöttek mesénkben főszereplő kisfiú édesanyjának buzdító szavai: „Ha úgy érzed, nem bírod tovább, állj meg egy kicsit. Vegyél néhány mély lélegzetet, pihenj egy keveset, igyál néhány kortyot, és menj tovább! Menni fog! Külön szerettük a mesének ezt a részét, mert a kisfiún egy mókus segített, s mi szinte az egész júniust a Misi Mókus kalandjai című könyvnek szenteltük. A kötelező olvasmány köré épített valamennyi csoport és egyéni feladat is valahogy a mókusokhoz kapcsolódott. Összekötöttök a boldogság órákon megismert érzésekkel, Olyan pofikat kellett beillesztenünk a lány és fiú testekbe, melyek az adott szereplőt jellemezhették. A különféle érzések így idézték meg a februári hónap boldogság eseményeit.
A mese feldolgozásának leizgalmasabb pontjára este fél 10-kor került sor. Éjszakai, elemlámpás rókavadászatra indultunk. Igazi öröm volt mindenki számára megkeresi az iskola udvarán elrejtett 50 rókát.
A megbocsátás fejezetben a haraggal történő párbeszédet többször eljátszottuk. Páronként mondtuk a hétfőn én bocsátok meg neked, kedden te nekem….. szöveget. A szív, mint jelkép jelent meg utolsó projektünkön, melyben agyagból készítettünk egy osztályszívet, amelybe mindenki beletette kezdőbetűjét. Sajnos még nincs kiégetve, de elkészülve, termünket fogja díszíteni. Ugyancsak a megbocsátásról szólt, amikor másnap reggel szalagokra írt megbocsátást kérő szövegeket helyeztünk el egy fán, majd megkerestük az illetőknek szánt üzeneteket, akik ölelkezve az év végén megbocsátottak egymásnak.
A megbocsátók kérhették kedvenc mozgásos játékaikat. Így kerültek elő a tánczsákok, melyekben a legelképesztőbb mozgásimprovizációkra került sor. A táncteremtől egy, a gyerekeke által felépített mozgásfejlesztő feladatsorral búcsúztunk. A célba dobás és a játszóterezés már csak hab volt a tortán.
Végül minden ajtófeliratot megtaláltunk és a terem előtt szekrényre helyeztük el. Átolvasva, mindenki a legkellemesebb élményét felidézve köszönt el a társától, a termünktől, az iskolától, tanárainktól a nyári szünet végéig. ITT A VAKÁCIÓ!
Elkészítettük a szivárványunkat, a gyerekek nagyon élvezték. A végén meghallgattuk az „Ellazulni jaj de jó” c. dalt.
Elkészítettük a szivárványunkat, a gyerekek nagyon élvezték. A végén meghallgattuk az „Elazulni jajj de jó” c. dalt.
Elkészítettük a szivárványunkat, a gyerekek nagyon élvezték. A végén meghallgattuk az „Elazulni jajj de jó” c. dalt.
Figyelemfelhívó plakátot készítettünk. Tiltó és felszólító mondatokat fogalmaztunk meg Földünk védelmére. Megismerkedtünk Glóbival, aki a Föld bolygóról mesél.
Míg a gyerekek alkottak, Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dala szólt.
Két kicsit “különlegesebb” formáját választottam beküldeni a testmozgás témakörének. A mindennapos mozgás mellett igyekszünk izgalmasan belecsempészni a többi területre is, mint itt a Répamese mozgásos dramatizálása, illetve a kukorica morzsolás finommotorikára és jókedv te gyakorolt pozitív hatása:)
A zenei bevezető után az elméleti feladtokkal kezdtünk, majd az órá további részét a gyakorlati feladtokkal folytattuk. Az órák mindig nagyon jó hangulatban telnek. Várják és szeretik a tanulóink.
Jó emberré csak a szívemmel válhatok……
Mézeskalácsot sütöttünk, díszítettünk, aztán sok szeretettel odaajándékoztuk az óvodásoknak.
A zenei bevezető után az elméleti feladtokkal kezdtünk, majd az órá további részét a gyakorlati feladtokkal folytattuk. Az órák mindig nagyon jó hangulatban telnek. Várják és szeretik a tanulóink.