Az idei évünk kicsit nehezebben indult,hiszen 28főből 18kuscsoportos gyermeket szoktattunk be.A boldogságórák megismertetése is később valósult meg emiatt,hiszen a kiscsoportos gyerekek figyelmét még nehéz lekötni.A boldogságvár elkészitése,Dóra baba megismerése,mellett a hála fogalmát is megbeszéltük a nagyobb gyerekekkel.A mese,dal meghallgatása után a hálafánk is elkészült tenyérlenyomattal,festéssel.
Boldogságóra Alapprogram
Október az optimizmus hónapja. Gondolkodjunk pozitívan. A gyerekek a téma feldolgozásához összegyűjtött folyóiratokban keresgélték a nekik boldogságot, jókedvet, örömet kifejező képeket. A keresgélés közben megbeszéltük miért is jó pozitívan gondolkodni. Számukra öröm egy ölelés, együtt lenni, játszani a társakkal, segíteni a másiknak …. A képekből elkészítették a lányok és a fiúk is az ” Ilyen vidámak is tudunk lenni! ” témájú plakátjaikat.
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
A tevékenység kezdetén elbeszélgettünk az optimizmusról és annak fogalmáról.
A gyerekek megosztották egymással, hogy vannak napok, amikor vidáman illetve szomorúan érkeznek az óvodába.
Mindenki izgatottan várta, mit tartogat számunkra az új nap.
Az ősz megmutatta nekünk gazdagságát színeiben és terméseiben. Az összegyűjtött őszi termésekből mosolygós arcú figurát alkottunk.
Az alkotás elkészültével vidáman csendült fel: „Pozitív, pozitív gyerek vagyok…”
A hét során megtanultuk pozitívan szemlélni a mindennapokat, végezetül énekkel, sok-sok vidámsággal köszöntöttük az őszt.
Ebben a hónapban az optimizmus gyakorlása témát dolgoztuk ki a gyerekekkel. Minden csoportban a tevékenységet úgy indítottuk, hogy meghallgattuk a hónap dalát, Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok. A dalt többször is kérték a gyerekek mert nagyon tetszett nekik. Minden csoportban a gyerekek meghallgatták az aktuális mesét, Bezzeg Andrea: Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, a mese meghallgatása után feltettük a kérdéseket, a gyerekek a maguk nyelvén válaszolták meg a kérdéseket, majd elmondták, hogy mi az, amin változtatnának ha lehetőségük lenne. Minden csoportban más és más módját választottuk, hogy kifejezzék érzéseiket. A pillangó csoport varázsszemüveget készítettek, a katica csoport lerajzolta mosolygós önmagát, a mókus csoport Tódi házát színezte ki, a maci csoport megfogalmazta, hogy miért boldogok, mi teszi őket boldoggá, végül de nem utolsó sorban a süni csoport különböző pozitív gondolatokat fogalmaztak meg, és még készítettek vidám mosolygós arcokat.

Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
Számunkra a boldogság egy igaz barát, egy ölelés, egy kedves szó, egy mosoly, megtalálni az igazit, együtt megöregedni, nevetni a legjobb barátommal, segítséget nyújtani,….de a képek magukért beszélnek
Családi nap keretében, a szülőkkel együtt működve valósítottuk meg a fenntartható boldogságot. Így zárásként személyes betekintést nyerhettek ők is a Boldog Óvoda Programba.
A csoport nagy mozgásigényére tekintettel minden nap igyekszünk a legtöbb mozgásos játékot igyekszünk biztosítani számukra, amit mindig örömmel és nagy lelkesedéssel végeznek. Emellett rendszeresen sétálunk nagyobb távokat, kirándulunk.
Érzékszerveinken keresztül igyekeztünk felfedezni minden apró örömöt.