Óvodánkban a heti témakör „Hóbundában alszik a táj”, ennek keretén belül értettük meg a gyerekekkel a következő fogalmat „Célok kitűzése és elérése”.
A foglalkozás „Puha meleg, felengedek, meleg vagyok, elolvadok” relaxációs gyakorlattal vette kezdetét.
Óvodai csoportunk kitűzött célja a madarakra való odafigyelés a hideg téli napokon.
Fontosnak tartjuk ezt a kezdeményezést, mert a madaraknak a hideg időszakban nehezebb élelemhez jutniuk.
Madáretetőt helyeztünk ki az óvoda udvarán, amelyre madáreleséget, napraforgómagot szórtak a gyerekek.
Rendszeresen tartunk megfigyelési időpontokat, ahol a gyerekek együtt figyelik meg, milyen madarak jönnek az etetőhöz és hogyan viselkednek.
A tevékenység által nemcsak a madaraknak nyújtunk segítséget, hanem a gyerekeket is bevonjuk a környezetvédelmi és gondoskodási szokásokba.
Az óvodában a „cél” fogalma szorosan kapcsolódik a gyermek fejlődéséhez, tanulásához és az alapvető készségek kialakításához.
A hónap dalának meghallgatását követően „Van nekem egy álmom” a gyerekek lerajzolták és megosztották egymással, hogy kinek mi a legnagyobb álma.
Boldogságóra Alapprogram
A hideg téli napokhoz nem is találhatnánk szebb mesét, mint egy pingvinekről szóló történetet. Kis óvodásaink lelkesen átélték Ottó történetét a hideg, zord körülmények között. Elbeszélgettünk, és megállapításra került, hogy közös erővel a legnehezebb út is megoldható a célokért. Megalkottuk a történet plakátját, gyermekek közös gondolatát, ahogy a sok pingvin egymásra vigyázva, testükkel óvják a kicsinyeket és társaikat.
Januárban a célok kitűzésével, elérésével foglalkoztunk.
Összegyűjtöttük céljainkat, beszéltünk a kitűzött célok eléréséről.
A táblán örökítettük meg az osztály legfontosabb céljait.
December – Jó cselekedetek
Beszámoló
A mi decemberi hónapunkat egy igazi Karácsonyváró szeretet-dobozhoz hasonlítanám! Volt benne minden, amit szeret egy kisgyermek a karácsonyra várva: meglepetések, Mikulásvárás, ünnepi dallamok, angyalkák, hó, karácsonyi készülődés, ajándékozás…
És mi volt még a karácsonyváró dobozunkban?…
– December első napján színeztünk, készítettünk egy adventi órát. A mutatója minden nap lépett egyet, jelezve a karácsony közeledését.
– Az osztály minden tanulója választott párokban egy kis karácsonyi verset. Együtt tanulgatták, készültek az osztály karácsonyi versmondóversenyre. A legeredményesebb szavalókat pedig továbbjuttattuk az iskolai versenyünkre. Nagyon büszkék voltunk rájuk!
– Adventi meglepetés is várta a gyerekeket. Mindennap húztunk egy névkártyát. Akinek a neve szerepelt rajta, kivehette a kis ajándékát az adventi ajándékcsomagocskából.
– Nincs december Mikulás nélkül! Sokat énekeltünk, barkácsoltunk a Mikulásra várva. Kedves élmény volt az iskolai Mikulás műsor is!
– Elolvastuk az „Angyal a cipősdobozban” című mesét. Minden tanulóm megrajzolta a képzeletbeli angyalkáját. Majd mindenki elrepítette csodatévő útjára…Vagyis készített egy rajzot, megrajzolta az angyalkája hol jár, és kinek siet a segítségére. Az adventi Boldogságórás faliújságunkra ezek a kis rajzok kerültek.
– Leesett az első hó! Kevés volt, lucskos volt, de mi annyira vártuk már, hogy nem akadályozott meg bennünket abban, hogy ne élvezzük ki! Mini hóembereket is építettünk.
– Elkészültek a „Jobb Veled a Világ” képeslapok is. Bárkinek kívánhattak boldog karácsonyt a gyerekek! Legtöbben a családjuknak üzentek rajta.
– A végére hagytam a hónap legmeghatározóbb élményét. Szereplői, részesei lehettünk egy nagyon szép iskolai karácsonyi műsornak. Szívesen vállaltak szerepet benne a gyerekek, és nagy lelkesedéssel fogtak bele műsorszám betanulásába is. Szívüket beleadták a próbákba és a műsorba is a sikeres szereplésért.
Sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak mire eljött a várva várt téli szünet!
Társas kapcsolatok ápolása
Novemberi beszámoló
Élményekben, feladatokban, programokban bővelkedő hónapot zártunk novemberben is.
Boldogságórákon sokat beszélgettünk arról, társas kapcsolatainkat miképp ápolhatjuk. Egy szoros barátság hogyan hat a boldogságunkra. Osztályközösségünkben mit tehetünk, hogy jól érezzük magunkat. Megtanultuk, hogy a kudarcokat is könnyebben átvészelhetjük, ha megértő társak, barátok vesznek körül.
Több Boldogságórát is tartottunk a hónap során. A foglalkozásokon sokat játszottunk, mókás játékok, versengések kísérték a téma feldolgozását. A közös élmény, a jó hangulatban együtt töltött idő, segítették kis osztályközösségünk építését, barátságok elmélyülését.
Többször meghallgattuk, elénekeltük és eltáncoltuk a hónap dalát.
Nagyon sikeres volt a „Micsoda alakok” feladat. A „a kézről kézre körbejáró” rajzlapok, amikre egy-egy megadott színnel csak pár másodpercig „alkothatott” mindenki, a végére megteltek. Vidám, szeretettel teli, „Együtt lenni jó!” érzést tükröző képpé változtak. Élvezték a tanulóim. A havi faliújságunkat ezek a rajzok díszítették, valamint kiegészítettük egy különleges BARÁTSÁG felirattal.
A hónap témakörét a mesék segítségével is körbejártuk. Elolvastuk, elbáboztuk „A nyuszi, az őzike meg a répa” című mesét, meseillusztrációt is készítettünk.
A hónap egyik legkedvesebb élménye a Barátság-karkötőhöz fűzödik. Ezt az élményt az egyik kisfiúnak köszönhetjük, aki avval lepte meg a gyerekeket, hogy barátság-karkötőt készített mindenki számára. Nagyon hálásak voltunk neki, de méginkább az ötletért. Onnantól nem volt megállás, rajzoltak az ügyes kezek, készültek a karkötők, üzeneteket küldtek rajta egymásnak a barátok. Büszkén viselték a karjukon a barátság jelképét.
A javasolt gyakorlatok közül megvalósítottuk a „Hajtogattam Neked!” képeslap készítő feladatot is. Mindenki a kedve szerint készített szüleinek, vagy testvérének, barátjának meglepetés képeslapot, amelyben kis üzenettel fejezte ki köszönetét, háláját. A mi képeslapjainknak a lap közepén pörgő szívecske adta a különlegességét.
Az iskolai programok e hónapban is kínáltak számunkra örömteli perceket. A tűzoltóságon jártunk, ahol nagyon jól érezték magukat a gyerekek.
Nagyon boldogok voltak tanulóim, mikor elárultam nekik a nagy örömhírt, hogy az október végén beküldött beszámoló alapján elnyertük a „Hónap csoportja” címet. Megnézegettük újra az októberi fotókat, felidéztük a legkedvesebb pillanatokat.
A hónap során az optimizmusról, pozitív világlátásról beszélgettünk. Elmeséltem nekik Tódi törpe varázsszemüvegét, mely annyira tetszett a gyerekeknek, hogy a mese után még egész sokat beszélgettünk a történet cselekményéről. A hónap során pedig mindenki elkészíthette magának a kis varázsszemüvegét, melyet megbeszéltünk, hogy tartsanak a fiókjukban, és ha rosszkedvűek bátran vegyék fel.
A Hónap során többször beszélgettünk ki miért hálás. A gyerekek nagyon jó dolgokat mondtak.
Legóért, napsütésért, csokiért, az Anyukájáért, a nyári nyaralásért. A gyerekek nagyon figyelmesen hallgatták végig a Hálafa meséjét, amit utána le is rajzoltak, majd a hálafát duplóval kooperatív munka keretén belül is megörökítettünk. Nagyon jó volt visszahallani a szülőktől, hogy a gyermekek a hála szót már otthon is használják.
A január a célok elérése hónapja.
A mai boldogságóránkat is Boldog Dóránk megölelgetésével kezdtük.
A relaxációs gyakorlatunk ” a puha meleg fészek vagyok” volt.
A hónap dalára a „Van nekem egy álmom”ra örömmel támcoltunk, mozogtunk, vigadtunk.
Beszélgettük a Boldogvár meséjéről, amelyet előző nap hallgattak meg a gyerekek. Majd megbeszéltük, mik lehetnek céljaink. A célok követése értelmet ad életünknek. A célok eléréséhez szükségünk van egymás támogató segítségére is.
A hátraarc páros játék során egymás hátára rajzoltunk, majd ha kitaláltuk, hogy mit rajzolt társunk, egy ölelés volt a jutalom.
Ezután következett a varázshópehely játék, melyben nagy odafigyeléssel kerestük a varázshópelyheinket. Mindenki sikerrel járt el.
A foglalkozások játék során egy kis mese keretében fedeztük fel a képek segítségével a sokféle foglalkozás fajtákat.
Majd elérkezett hozzánk ET, a kedves kis földönkívüli, akinek segítettünk hazajutni. Igazi próbákkal bizonyítottuk rátermettségünket.
Jó hangulatban léptünk az ötödik lépcsőfokra, egyre közelebb érve a Boldogság vár kapujához.
A téli szünet utáni napokban rögtön megtartottam a boldogságórát, mivel az új évi fogadalmak és célkitűzések még frissek a gyerekek fejében. Megbeszéltük,hogy miért jó,ha van az embernek célja,vannak rövidtávú és hosszútávú céljaink, és hogy ezeket a célokat,amiket papírra vetettünk, elővesszük december végén és megnézzük,kinek mit sikerült belőle elérnie.