Az apró örömök élvezete a témánk ebben a hónapban. Beszélgettünk a hazáról , hazaszeretetről, a békéről, a magyarságról. Készítettünk zászlót, kokárdát, lovas huszárokat. Közösen készültünk a községi ünnepségre. Énekeltük a Kis Kata zenekar : Magyar vagyok című dalt. Nagy örömünkre megérkezett a mi gólyánk is a fészkébe.
Boldogságóra Alapprogram
Boldogság óra
Apró örömök élvezete
A hónap témáját sok játékos feladatba be tudtuk építeni, de tulajdonképpen mindennapjaink részét képezi, hogy mindenben meglássuk a szépet, tehát észre vegyük az élet apró örömeit.
Ez alkalommal egy dobókockát készítettünk, melyen az alábbi feliratok voltak olvashatók: „Miben voltál ma a legsikeresebb?”, „Okoztál-e ma valakinek örömet?”, „Elégedett vagy-e ma magaddal?”, „Mit tettél azért, hogy ma jól érezd magad?”, „Mi az, ami ma felvidított?”, „Segítettél-e ma valakinek?”. A gyermekek életkori- és egyéni sajátosságaiból adódóan volt, akinek nehéz volt ezekre megfogalmazni a választ, de öröm volt látni a „felismerést” az arcukon, mikor egy kis segítséggel, átgondolva a délelőtt eseményeit, megszületett a válasz. Pont ez volt a játék lényege: rávilágítani az apró dolgokra, amelyek boldogsággal töltenek el bennünket. Több napon keresztül dobott mindenki a kockával, ezzel is igyekeztük fokozni bennük az odafigyelést, nemcsak másokra, hanem saját magukra is.
A hónap Boldogság órája március 20.-án a Boldogság világnapján teljesedett ki, amikor mindenki kiszínezett egy kislányt/kisfiút (saját magát), aki egy nagy szívet tart a kezében. Beszélgettünk a gyerekekkel sokat arról, hogy ez a szív mitől lehet ilyen nagy, mitől tud boldogsággal megtelni. Nagyon jó volt visszahallani óvodásaink szájából az általunk használt kifejezéseket. Voltak olyan ötletek, válaszok, melyek gazdag érzelmi intelligenciát tükröznek ebben az életkorban. Nagyon büszkék vagyunk kiscsoportosainkra.
Báthory István Általános Iskola
Báthorysok figyelem! 💌
Szerdán a szünetekben boldog dalokat hallhattok az iskolarádióban!
Akinek van kedve piros szívecskékkel üzenhet, a szíveket a DÖK képviselők osztogatják a szünetekben. Aki nem szeretné személyesen átadni az üzenetet, a tanári előtt található dobozba dobhatja! A boldogság diák-nagykövetei kézbesíteni fogják a címzettnek!
#boldogságóra
A márciusi hónap igazán bővelkedett olyan témákkal, tevékenységekkel, amelyek tele voltak apró örömökkel. Első héten a nőnapi ajándékkészítés, ajándékozás okozott örömet a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A következő héten –Az égig érő paszuly- című mesét dolgoztuk fel, ami több napos izgalmakat okozott, majd szerzett nagy örömet a gyerekeknek, hiszen mindenkinek felfutott a bab a várig. Húsvétra készülve, apró örömöket szerezve, előkerültek a húsvéti memória és kirakó játékok, versenyzések, tojáskereső játékok. A téma lezárásaként az érzékszervekkel ismerkedtünk, melyeknek köszönhetően élvezhetjük a mindennapok apró örömeit.
Beszámoló
Boldogságóra 7.: Apró örömök élvezete
Az óra időpontja: 2024. március
Résztvevők: 3. osztály
A hónapban többször foglalkoztunk az apró örömök témával. Kihasználtam, hogy a tavaszias időjárás következtében éledezik a természet. A séta alkalmával lehetőségük nyílott a gyerekeknek olyan dolgokat jobban megfigyelni, amik mellett eddig elsétáltak. Kimentünk a Zalarétre, ahol megcsodálhattuk a kockás liliomot, s menet közben több helyen a kiskertekben tőzikét is láttunk. Tudták már a gyerekek, hogy védett növények, így csak csodálták őket. Körben ülve mindenki elmondhatta számára mi az, ami örömet okoz. Ezt memória játékként is használtuk. Légzőgyakorlatokat végeztünk, s kipróbáltuk egymás rezdüléseinek érzetét is háttal ülve egymásnak. A gyerekek számára kedves játékokat is többször végeztük a hónap során. A Boldogság Világnapja alkalmából iskola szintem megszerveztem egy szívecskét formázó csoportképet. Flashmobot is készítettünk „Együtt dobogó szív „címmel. Külön öröm volt számomra, hogy nemcsak iskolánk tanulói, hanem pedagógusai, irodai dolgozói is szívesen vettek részt benne. A szív dobogását 12 guggolással illusztráltuk, mellyel a 12 hónapot próbáltam szemléltetni. Nagy örömmel tölt el, hogy ezt meg tudtam valósítani. Külön köszönet illeti Tóth Attila kollégámat a felvétel elkészítéséért.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)
Boldogságóra – Március: Apró örömök élvezete
Napjainkban az eddigieknél is fontosabb a Boldogságórák alkalmazása. A sok beszélgetés, pozitív gondolatok előhívása nagyon jó hatással van a gyerekekre, nagyon hatékonyan hat a stressz levezetésre. Beszélgettünk a gyerekekkel mit tudunk tenni, ha kicsit dühösek vagyunk valamiért, hogyan tudjuk megvigasztalni, felvidítani egymást vagy akár saját magunkat. A nagycsoportos gyermekek már nagyon jól meg tudják fogalmazni mi az, ami bántja őket és hogyan tudnák magukat, vagy ha ilyet tapasztalnak egymást felvidítani. A mindennapokban rengeteg apró, pici dolog van, ami nagy örömet tud okozni bárkinek. Például megérzünk egy jó illatot, egy mosoly, simogatás, egy új játék, stb.
A témát egy érzékszerveket ábrázoló kockával dolgoztam fel. A gyerekek körbe ültek a szőnyegen, az egymás mellett ülőknek adták át. Mindenki szabadon választhatott egy érzékszervet a kockáról, megnevezte és elmondta, hogy azzal az érzékszervvel mit tud érzékelni és azzal kapcsolatosan milyen pillanatnyi öröm érheti, ami jó kedvre deríti. Mindenki válaszát megtapsoltuk, hiszen az is egy jó érzés, egy apró öröm a mindennapokban.
A havi témakört a Boldogság Világnapján tartottuk, kivételesen most az egész iskola bevonásával.
Erre a napra minden óraközi szünetre terveztünk valamit:
– flashmob
– szivecske es smile keresés az udvaron
– boldogságbefőtt készítése , kedves gondolatokkal
– szoborkép az összes iskolai tanuló és pedagógus által (egy szivecskét és egy smilet formáztunk magunkból)
Úgy gondoltuk/láttuk, hogy mindenkinek sikerült feldobni a napját egy kicsit.
A márciusi óránk beszélgetéssel kezdődött. Mindenki elmondta mi okoz neki örömet. Boldog voltam, mert nem a telefon és az egyéb játékokat mondták, hanem család, barátok, ölelés, szeretet stb. Beszélgettünk „A tizenkét hónap” meséről, majd a hónap dalát hallgattuk meg. Az óra lezárása során csoportokat alakítottunk és minden csoport megtervezte a saját „Apró örömök szigete” térképet.
A hónap témája a megküzdési stratégiák.
A múlt hónap folyamán beszélgettünk a célokról mit jelentenek. Nekünk is volt közös célunk amit együtt találtunk ki.
A relaxációs gyakorlatok után irányítottam a beszelgetőkört mit átjárhatóvá megküzdési stratégia. Meghallgattuk a hónap dalát. Ezután a stratégia szót tüzetesebben átbeszéltük, hogy mit tettünk a kitűzött cél érdekében. A körökhöz mérten megértették a szó jelentését, a mindennapi életből vettem példákat. Ezután elővettem a mesekötényemet és elmondtam nekik Bezzeg Andrea: Aranykulcs című meséjét. Mindenkinek nagyon tetszett a mese, a gyerekek figyelmet végig fenn tudtam tartani változatos előadásommal. Megbeszéltük a mese tartalmát, mondanivalóját. Ezután fel adatlapokat osztottam ki számukra, melyeket kiszínezhettek. Játék levezetésként a mese kapcsán készítettem egy papírsárkányt dobozból. Az volt a játék célja, hogy legyőzzék a sárkányt. Épp úgy mint a mesében. Mindenki kipróbálhatta és legyőzhette a sárkányt. A foglalkozást meditációval zártuk, nagyon lelkesek és aktívak voltak a gyerekek.
Márciusi osztályfőnöki óránkon először az érzelmek sokszínűségével foglalkoztunk. Megvizsgáltuk az érzelemkereket, különösen a boldogság és azon belül az öröm érzését beszéltük meg. Mi jelent örömet és mik azok az apró örömök, amikkel nap mint nap találkozhatunk. A munkafüzet feladatai közül a Pipáld ki, ami rád is igaz! feladatot csináltuk meg. Nagyon szuper volt, hallani, hogy milyen sok dolgot választottak a gyerekek. Volt, aki a harmincból 26 örömforrást bejelölt. Miután mindenki, aki szerette volna, elmondta a választásait, örömmandalát színeztünk. A mandalaszínezés közben a színek jelentéséről beszélgettünk. Igazán kellemes és örömteli volt ez a foglalkozás. Mandaláink azóta az osztályteremet díszítik.