A februárunk nagyon mozgalmas volt, de sajnos betegségekkel is teli. A megküzdési stratégiáink a betegségekből kigyógyulás volt elsősorban.
A medve hetünk tematikájába a sportos feladatok kerültek előtérbe, játékos feladatok mackókkal. Építettek a gyerekek barlangot, házakat, gyógyították őket, csapatokat kerestek, az egyforma mackókkal, minden érdekes feladat megküzdéssel kezdődött. A hónapunkban dínó hetet is szerveztünk, mindent megbeszéltünk a dínókról, hogy hogyan küzdöttek meg az élelemért, az életért. Egy nagyon vidám játékot játszottunk a kő-papír-olló szabályával, két gyerekből lett négy, aztán egy egész hernyó, majd a két hosszú hernyó „feje”mérkőzött meg egymással, így egy nagy hernyóvá alakultunk. Nagyon élvezték a gyerekek, többször is eljátszottuk, még a farsangi délelőttünkön is kérték, a sok egyéb feladat között. Volt labdaszedés zsákba, fánk tekerés, porolóval strandlabda vezetés, zene, jelre szoborrá változás. A kevés közös idő ellenére tartalmas megküzdési pillanatokat töltöttünk együtt.
Boldogságóra Alapprogram
Relaxáció: „Medve vagyok és cammogok”
Dal: Bagdi Bella: van nekem egy álmom
Feldolgozás:
Bevezetés – Rövid beszélgetés arról, hogy mi is az a cél? Mit jelent? Mik lehetnek a céljaink?
Ráhangolódás a mesére
Dal: Ég a gyertya, ég….
Mesehívó mondóka
Mese:
1. A madáretető varázsa –
Anna és a kis madár története
2. A három kismalac
3. Boldogvár meséje
A mese végén rövid beszélgetés a meséről.
Játék:
– Célbadobás karikába
Minden kisgyermek dobás előtt elmondja, hogy mi is az ő célja-mit szeretne elérni.
– Varázshópelyhek
– Öltözz fel gyorsan!
Mivel kiscsoportosaink vannak, ezért a témát több napon keresztül, egész hónapban folyamatosan dolgozzuk fel.
Ezt több mesével és változatos játékokkal valósítjuk meg a gyermekek nagy örömére.
Megoldási stratégiák
Február hónapban a megoldási stratégiákkal kezdtünk el foglalkozni. Az osztályomban elég gyakoriak a kisebb-nagyobb konfliktushelyzetek, ami életkorukból adódóan természetesnek mondható, hiszen igencsak a kiskamasz korszakukat élik. Most alakul ki a fiúk és a lányok összetartó, de a másik nemtől elhatárolódó zárt világa, ugyanakkor elkezdődnek a klikkesedések, a lányok közti „cicaharcok”, a fiúk közti „erőfitogtatások”. Mivel szeretem a való életből, valós helyzetekben kamatoztatni azt a tudást, amit ezeken az órákon megismerünk, ezért a megoldási stratégiákat ezekre a konfliktushelyzetekre szűkítettük.
Első körben arra jutottunk, hogy jó, ha beszélhetünk ezekről, ha megfigyelhetjük, sőt meg is kérdezhetünk olyan tekintélyszemélyeket, akikben bízunk, hogy ők hogyan kezelik a konfliktusaikat. Ezért bátorítottam őket, kérdezzenek. Természetesen én voltam az első, akinek összeírtak sok-sok kérdést. 😊
Majd azok, akik szerettek volna, kisvideót is készíthettek. Párat kielemeztünk, köztük azt is, amit itt megosztok. Számomra ez a kisvideó nagyon meghatározó volt, mert az a szülői nyíltság, ami megmutatkozott benne, nagyon őszinte, emberi volt, ugyanakkor nagyon tanulságos és érthető is a gyerekeimnek. Természetesen ehhez kellett az, hogy közösen megnéztük a készített videót, meg-megállítottuk, megbeszéltük, mi mindent tanulhatunk tapasztaltabbaktól.
Mindenki közben leírta saját magának, mi a leghasznosabb, mi segíthet neki egy esetleges konfliktushelyzetben. Nagyon jó összegzések születtek, mindenkinek más, igen hasznos észrevételek, pl.:
-nincs konfliktusmentes élet
– nem kell egyedül mindig mindent megoldani, merjünk segítséget kérni
– legfontosabb a megfelelő kommunikáció, hogy egyáltalán merjük elmondani, mi bánt, de én-közlésekkel, ne a másikat hibáztatva
– lehet időt kérni, hogy megelőzzük a veszekedést
– amit lehet humorral kezeljünk, nem kell mindent véresen komolyan venni
-van az a helyzet, mikor ki kell állnunk magunkért
-sokszor az segít, ha empatikusak vagyunk: Vajon miért viselkedik így? Mi baja lehet? Tudok benne segíteni?
– önismeret kell ahhoz, hogy megtaláljuk a nekünk leginkább hatékony megoldási stratégiát
Majd szóba jött a düh kérdése is, és újra felelevenítettük, mit tehetünk, ha dühösek leszünk, milyen „villámstratégiákat” alkalmazhatunk, akár konfliktusmegelőzésre is.
Ez a témakör szerintem az egyik leghasznosabb és a legszükségesebb része a boldogságóráknak.
Csak remélni tudom, hogy minden gyermeknek van lehetősége erről hallani, beszélgetni, mert ez az egyik alapköve a kooperációnak, rugalmasságnak, ami a mai világban a boldogulásunkhoz elengedhetetlen.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Téma bevezetése: reménytelen, kilátástalan helyzetek. Színezés, feszültségek kezelése. Játék: páros együttműködés.
Boldog iskolaként csatlakoztunk egy kezdeményezéshez: Nemzeti Faültetés Napja!
A mi osztàlyunk is rèszese lehetett iskolánk megszépítésének.
A fa elültetése előtt beszélgettünk a környezetvédelem fontosságáról. Megbeszéltük, hogy a természet milyen örömöket ad számunkra és egy szép környezet milyen hatással van a lelkünkre.
„A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van.” (Lev Tolsztoj)
A hónap témája a megküzdés, ami a mindennapjainkat elkíséri. Mindig akad olyan probléma, feladat, mely kihívás elé állít bennünket felnőtteket és a gyerekeket. A gyerekek problémái sokszor a miénk is, csak kicsiben. Ugyanolyan fontos neki, mint nekünk a magunké. A gyerekek nagyon őszinték és nyíltak voltak a témával kapcsolatban. Negyedikesekként már meg tudták fogalmazni, hogy kihez fordulnak segítségért, vagy hogyan tudnak megoldani egy-egy nehéz helyzetet. Azt is elmondták, hogy hozzájuk ki fordulna egy jó kis beszélgetésért, és látva a pillantásukat, a bólogatásukat, tudtam, hogy így is van.
Megfogalmazták, hogy együtt könnyebb megoldani az adott problémát. Ekkor játszottunk egy hatalmas szivárványos lepedővel. Körbeálltuk, és a labdát megpróbáltuk középen megállítani. Figyeltek egymásra, és igyekeztek segíteni a másiknak. Együtt, megcsináltuk. Aztán csak gurult a labda ide-oda, de vigyáztunk, hogy le ne essen.
Beszélgettünk arról, hogy ha feszültek, hol érzik a feszültséget. Néhányan egy -két feszültségoldó megoldást is mondtak. Élmény volt hallgatni őket, és kíváncsian hallgatták én feszültségoldó stratégiáimat.
„Vak kígyó” játék során kipróbálták, milyen bízni a másikban, és milyen érzés nem látni. A héten volt egy érzékenyítő programunk, ahol látássérült emberekkel találkozhattak. Bepillanthattak abba, hogy élnek a látássérültek, és megtanulták, hogyan tudnak ők, mint gyerekek segíteni nekik. Így már egy picit más szemmel is játszották ezt a játékot.
Végül elkészítették a saját szivárványukat. Leírták kedvenc motiváló mondataikat, feszültséglevezetési megoldásaikat, képeket kerestek a feszültség levezetési stratégiájukról, amit felragasztottunk a szivárványra.
” A boldogság ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ahol keressük.”
A tevékenység helye: Jászdózsai Mocorgó Óvoda és Mini Bölcsőde
Korcsoport: kiscsoport
A tevékenységet vezeti: Bozóki Katalin
A tevékenység témája: Megküzdési stratégiák
A tevékenység feladatai:
• Problémamegoldó készség kialakítása, fejlesztése
• Kudarctűrő képesség fejlesztése.
• Önbizalom növelése, pozitív énkép kialakítása.
• Negatív érzelmek kezelése.
I. A tevékenységet kezdő relaxáció:
Bagdy Emőke: „Napimádás” relaxációs gyakorlatok
II. A tevékenységet kezdő éneklés:
Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó!
IV. A téma feldolgozása
Bezzeg Andrea: Aranykulcs
V. A tevékenység lezárása
• Akadálypálya
• A megküzdés jelének felragasztása.
A foglalkozást relaxációs gyakorlatokkal, a hónap dalának meghallgatásával és éneklésével kezdtük. Az év elején fontos téma az új évi fogadalmak, illetve célkitűzések megbeszélése. Az öreg halász és nagyravágyó felesége című mese nagyon tetszett nekik. Mindenki kívánt három dolgot a képzeletbeli aranyhaltól, több gyermeket az anyagi jólét foglalkoztat, de többen kívántak a békét és az egészséget is. A mesehősökhöz hasonlóan a csoport tagjainak is különböző játékos feladatokat kellett végrehajtani, leküzdve az akadályokat érték el a céljaikat.
Boldogságóránkon a megküzdésről beszélgettünk. A szamuráj szerencséje című mesét felolvastam, majd a kérdések segítségével feldolgoztuk a történetet. Ezután mindenki megtervezte és elkészítette saját szamuráj páncélját. Ezután ennek képzeletbeli felvételével különleges képesség birtokába kerülhetnek, ami a mindennapok nehézségein majd átsegítik őket. A januárban megtervezett célok felé vezető úton ugyanis találkoznak majd nehézségekkel, bizonyára meg kell küzdeni közben akadályokkal. Ez a páncél erősíti és védelmezi őket majd ezentúl.
Az önbecsülés és önbizalom erősítésére elolvastuk még a ,,Mese a törött vízhordó edényről” című tanulságos történetet.
Végül meghallgattuk a pozitív élmények zenés relaxációt. Ismét nagyon jól éreztük magunkat.
A megküzdési stratégiák témakörön belül az Aranykulcs című mesét dolgoztuk fel. Ráhangoló feladatként megvalósítottuk a kedvenc plüss sünink kiszabadítását. A bátorságpróba során célfeladatokat oldottunk meg, amit állomásokra bontottunk le. A kijelölt feladatokat sikeresen végrehajtva megtaláltuk Pók néni rejtekhelyét és kiszabadítottuk Sünit. A gyerekek nagy izgalommal és igyekezettel jutottak el a célig, teljesítve a bátorságpróba játékos feladatait.