Okt.15-e az ölelés vilégnapja. Hát akkor öleljük meg egymást,gyerekek!

Stevan Sremac Á.I. Emlékiskola
Okt.15-e az ölelés vilégnapja. Hát akkor öleljük meg egymást,gyerekek!
ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola
Az óra elején összegyűjtöttük, hogy milyen globális problémákat ismerünk.
Ezek között igyekeztek a diákok rangsort felállítani, majd 3 szuperképességet találtak ki, amivel a problémákat megoldhatnák.
Elekes Vencel Általános Iskola
Az osztályban megbeszéltük mi a jótett, a jó cselekedet, mikor, kivel cselekedtek jót a gyerekek.Ezután minden tanuló elkészített egy karácsonyi díszt, amelyre felírta mi jót cselekedett az elmúlt napokban.
A jó cselekedetek végül felkerültek a karácsonyfára.
Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola
Beszélgettünk a jó cselekedetekről, azok pozitív hatásairól. A mi osztályunkban, iskolánkban a segítségnyújtás egymás felé igen gyakori, bevett szokás, így csak tudatosítani kellett, meg összeszedni sok mindent. Kis színes cetlikre felírták, hogy ők milyen jó cselekedeteket hajtottak végre, annak esetleg milyen hatásai lehettek. „Akciótervet ” is készítettünk (mellékelem képen), érdekes ötletekkel álltak elő, próbáltunk szelektálni.
Az előkészítő osztállyal sokat beszélgettünk a jó cselekedetekről, példákat hoztunk a mindennapi életból, hogy ők, hogyan és mivel tudnak jót tenni a csalédjukban, környezetükben. Gondolatfűzésünk során egy nagyon fontos fogalom – a béke – került terítékre. Meg is fogalmazták: ” Akkor cselekszünk jót, ha békében vagyunk egymással”. Milyen igaz is… Így a decemberi jócselekedetes, osztályban kifüggesztett plakátunk mellett, egy a folyosóra is került: A béke fogalma az előkészítősök szemüvegén keresztül.
Idézek belőlük – a teljesség igénye nélkül:
* „Ne háborúzzunk, hanem legyünk békében egymással és szeressük egymást.”
* ” Ne gonosz, hanem kedves légy!”
* ” Béke, béke, barátság, összeveszni szmárság!”
Dr. balási József Általános Iskola
December hónap folyamán a IIB és IIC együtt vett részt a boldogságóra keretén megtartott foglalkozásokon. A téma a jócselekedetek boldogságfokozó szerepéről volt szó. A gyerekek elkészitették a karácsonyfát, amire aztán ki-ki a saját jócselekedetét „örömgömbök” formájában agatta fel.
Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola
A karácsonyi műsort mi készítettük sz iskolában. Emellett szeretettel teli beszélgetéseink alkalmával kiderült, csupa jótündérke jár ebbe az osztályba.