A boldogító jócselekedetekhez tartozik az anyák napjára készített meglepetésünk, az anyák lapja. A gyerekek hálával, nagy szeretettel készítették édesanyjuknak ezt az apró ajándékot.


A boldogító jócselekedetekhez tartozik az anyák napjára készített meglepetésünk, az anyák lapja. A gyerekek hálával, nagy szeretettel készítették édesanyjuknak ezt az apró ajándékot.

Jármi-Papos-Őr Általános iskola
A foglalkozás során ajándékot készítettünk egy családtagunknak. Mindenki egyéni módon díszítette, csak a forma volt egyforma. A kézműveskedés előtt a kőleves mesét olvastam fel nekik. A mese meghallgatása után megbeszéltük a gyerekek gondolatait. A karácsonyi ünnep fontosságáról beszéltünk. A hónap dalát hallgattuk meg és többszöri hallgatás után közösen énekeltük.


Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Az idei tanévben amikor elnyertük az Örökös Boldog Iskola címet, úgy éreztük a Boldog osztályokkal közösen, hogy ebből az örömből, boldogságból adnunk kell át a többi osztály tanulóinak is. Megszerveztünk egy „Boldog reggelt” amikor bemutattuk programunkat, együtt elénekeltük Bagdi Bella Pozitiv gyerek vagyok című számát, amit a gyerekek nagyon szeretnek és mindien kis tanuló valamilyen pozitiv gondolattal távozott tőlünk. Minden osztálynak átadtunk Aranyosi Ervin: Az élet szép című versét lelaminálva, amely az osztálytermek ékei és pozitiv gondolatai lettek.
Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Utcai Tagóvodája
Foglalkozást kezdő ének: Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok
„Relaxásicós dal” meghallgatása, lassú mozdulatok kíséretében.
Elmeséltem a „Szívem kertje” című mesét.
Gyógyító szívecskéket készítettünk papírból, oda lehetett adni beteg vagy szomorú társaknak hogy felvidítsák őket.
Szívnyakláncot tettünk egymás nyakába, elmondva kit és miért szeretünk.
Záróéneklés: Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok

Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra 4. hónapját, a jó cselekedetek gyakorlása határozza meg. A gyerekeket „A jótett helyébe jót várj” című mesével könnyű volt motiválni a jó cselekedetekre. Örömmel vállalkoztak a madáretetők megtöltésére, a Kurca folyó kacsáinak etetésére, illetve bármilyen segítségre. A Tökmagok egyre jobban összekovácsolódnak, s ebben jelentős része van annak, hogy ebben az időszakban kidomborítottuk, hogy milyen gyakran tesznek jó dolgokat, akár egymással, akár másokkal. Le is rajzolták a jó cselekedeteiket és majd albumot készítünk belőle. Lassan mindenki átérzi, hogyha jót teszünk, jobbak és boldogabbak leszünk. A Mazsola csoporttal könyveket gyűjtöttünk a rászorulóknak és a városi gyertyagyújtáson át is adtuk. Mikuláskor a gyermekek kezdeményezték, hogy ajándékozzuk meg a Mikulást is, hiszen Ő kitől kaphat ajándékot, így egy vidám műsort adtunk Neki. Másoknak adni és ezzel örömet szerezni minket is boldogabbá tett.

Óvodásainkat arra neveljük, hogy vegyék észre a környezetükben, hogy mikor, kinek, miben, segíthetnek, és ha már segítettek, örüljenek is annak, hogy másokkal jót tettek, azaz éljék át minél gyakrabban azt az érzést, hogy jó kapni, de milyen nagyszerű érzés adni is!
A heti téma feldolgozását a relaxációs gyakorlattal, és a „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” dal meghallgatásával kezdtük. Majd mindenki elmondta, hogy otthon miben segít a szüleinek, ezeket rajzaikban is megjelenítették, valamint elkészítettük a „jó cselekedetek” dobozát, melybe naponta kerültek újabb rajzok.
A természetvédelmi munkánk fontosságát hangsúlyozva kiemelten figyelünk télen a madarakról való gondoskodásra, ehhez is kapcsoltunk egy szituációs játékot.
A heti téma tulajdonképpen egész héten foglalkoztatta a gyermekeket, az említetteken kívül, nemcsak a munkafüzet feladatait oldották meg örömmel, hanem a szülők is beszámoltak arról, hogy milyen segítőkészek lettek otthon a gyermekek.



December hava a háláról, szeretről, jócselekedetekről, ajándékokról szól. Ez a csoportunkban sem zajlott másként. A téma feldolgozása (történetek olvasása, éneklés) után elkészítettük a szülőknek a hála-szeretet angyalkáinkat, valamint kuponokat készítettünk, melyeket a szülők beválthatnak a gyermekeknél. Az \\\”ölelőhernyónk\\\”-kal búcsúztunk el és kívántunk egymásnak Áldott, békés, szeretetteljes Karácsonyt!