Decemberi hónapunk témája, a jó cselekedetek gyakorlása. Egész hónapunkat az ünnepekre való készülődés jellemzi, először a mikulásvárás, majd a karácsonyi ünnepkörre hangolódás.
Foglalkozásunkat az aktuális évszak képének kiválasztásával, az aktuális évszakhoz tartozó vers elmondásával kezdtük. Ezután kiválasztottuk a karácsony képét, mely a december hónapunkat jelzi. Meghallgattuk a hónap dalát is, melyet el is mutogattunk. Beszélgettünk a jócselekedetek, szeretet fontosságáról, majd az is szóba került, hogy miért jó nemcsak kapni, hanem adni is. A foglalkozás fő részében a szülőknek készítettünk egy kis ajándékot, melyet a karácsonyi ünnepség után fogunk odaadni nekik, ezzel kifejezve a hálánkat, a sok-sok fáradozásért és szeretetért, amit kapunk tőlük.
Boldogító jó cselekedetek
Az FNO Intézményegységben 2019. 12. 17-én került sor a harmadik Boldogság órára, melynek témája: A jó cselekedetek gyakorlása volt. A csoportot Fejlesztő Nevelés-Oktatásban résztvevő fogyatékos tanulók alkotják. Órakezdő relaxációval és énekléssel indítottuk a foglalkozást. Ezt követte a Hónap dala / Jó emberré csak a szívemmel válhatok /, melyet a gesztusnyelv elemeinek segítségével keltettünk életre. Holle anyó „megértette „velünk, hogy : Jó tett helyébe jót várj! A mese feldolgozása után képek alapján beszélgettünk jó cselekedeteinkről. Közeledvén az ünnephez: „felöltöztettük „ karácsonyfánkat speciális díszeinkkel. Ezt követően játszottunk egy picit: a Puzzle közös kirakása némi fejtörést okozott. Végül közös gondolkodással, kis segítséggel megjelent előttünk az ANYGALKA.
Megbeszéltük, hogy járnak köztünk szárny nélküli angyalok.Vannak ők, csak az tud a létezésükről, aki hagyja, hogy számára létezzenek. Mindenki magkapta saját angyalkáját, melynek érdekes hátterét szivacsnyomattal készítettük el.
Az óra zárásaként : Csondor Kata- Add tovább című dalát hallgattuk meg.
Összegezve az óra témáját, megbeszéltük, hogy: Szeressük egymást, szüleinket, hozzátartozóinkat, barátainkat! Tegyünk jót, segítsünk embertársainknak szeretettel, önzetlenül!
Jótékonysági játékgyűjtést szerveztünk Baján a Mnámk Wunderwiese Óvodában. Baja környéki Óvodákat ajándékoztunk meg a sok összegyűlt mesekönyvvel és játékkal. Szeremléről és Ersekcsanádról jöttek el a boldogságorát tartó óvónénik az adományokért. Videó üzenetet és üdvözlő kártyát is készítettünk a gyerekeknek és a felnőtteknek.
Montessori Mária Kétnyelvű Óvoda és Bölcsőde
Jó Együtt lenni.
Azért, hogy kicsit elcsendesedhessünk belül, úgy kezdtük, hogy hajladozó fákká változtunk. Ezután beszélgettünk arról és el is játszottuk, hogyan tehetünk Jót Egymással: amikor Anya nehezet cipel, ki lehet venni a kezéből, amikor valaki keres valamit, lehet segíteni megtalálni, amikor az óvó néninek fáj a feje, lehet megsimogatni és halkabban játszani, beszélgetni. Ezt követően Együtt megnéztünk egy mesekönyvet, kitaláltuk Közösen, hogy a képek alapján miről szólhat. A megosztásról. Nagyon Szép gondolatok születtek meg a Gyerekek Szívében. Vittem Nekik “tölcséres fagyit”, amit körben mindenki megosztott a mellette ülővel.
Köszönjük a lehetőséget
Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
Az adventi időszakban a jó cselekedetekre fókuszáltunk a gyerekekkel. Több órát felhasználtunk arra, hogy átbeszéljük mit is jelent a jó cselekedet, miért jó és miért szükséges a mai világban jót tenni. Végül egy nagy plakátot készítettünk a jóság fájáról, ahol megjelentek a jó cselekedetek gyümölcsei. Megértették, hogy nem csak az tehet boldoggá ha kapunk, de legalább olyan jó érzés másokkal jót tenni.
A karácsony közeledtével egyre gyakrabban beszélgetünk a rászorulók megsegítéséről, ennek jó hatásairól saját magunkra is.
Veszprémi Kastélykert körzeti Óvoda
„Jobb adni, mint kapni!”
Az adventi időszakban a jócselekedetekre fókuszáltunk a gyerekekkel. Mivel nagyok vagyunk, Móra Ferenc: A szánkó című történetét választottam a jóság, önzetlenség, nagylelkűség megéreztetésére. Nagyon megfogta a gyermekeket a szívbe markoló történet! Egyre észrevehetőbben figyelték egymást, próbáltak örömet szerezni egymásnak az óvodában is. Igyekeztek észrevenni, ha valaki rosszkedvű volt, feltörölték a kidőlt vizet az asztalról, apró „szeretet rajzokkal” leptek meg bennünket és egymást, felsegítették a kicsiket az udvaron, és még sok-sok figyelmességgel fordultak egymás felé. A téma zárásán angyalkákat készítettünk: mindenki kiválasztotta azt a jócselekedetet, amit sokszor betartott, és felragasztotta az angyalkájára! Az elkészült tablónál hosszú percekig beszélgettek egymás jócselekedeteiről, és arról, hogy örömet okozott jót cselekedni! Mivel feljutottunk a Boldogságvárunk negyedik lépcsőfokára, örömtáncot lejtettünk, és megfogadtuk, hogy folytatjuk a jócselekedeteinket legalább karácsonyig!
Csatári Gabriella óvodapedagógus
Kastélykert Körzeti Óvoda, Veszprém
Maci csoport
2019. december
Boldogító jó cselekedetek./beszèlgetès folytatàsa ki milyen jót cselekedett,milyen èrzès volt neked ès màsik szàmàra is?/,mese mesèlèse a Szívem kertje c.,majd a „Jószívű”cím elnyerèsère szívecskèbe belerajzoljàk azoknak a csoporttàrsuk jelèt,akivel sikerült valami jót tenni.Vègül kivàlasztottuk akik kièrdemeltèk a Jószívű c.,melyről kaptak karlàncot,nyaklàncot.