December 13-án a 3. adventi gyertyagyújtás keretében megtartottuk a „Jócselekedetek napját”. Az iskola tanulói egyszerre, ugyanazon pillanatban küldték el egy az arra rászoruló ismerősüknek pozitív, biztató, megerősítő üzenetüket.
December 18-án irodalom óra keretében (Móricz Zsigmond) Hét krajcár, Tragédia) beszéltünk a legfontosabb társadalmi kérdésekről, a szegénység fogalmáról. A diákok elemezték a szereplők sorsát, körülményeit javaslatokat tettek arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehetne változtatni élethelyzetükön. Ezt követően kitértünk arra is, hogy nem csak anyagi segítség számít jó cselekedetnek. A tanulók páros munkában és csoportmunkában faliújságot készítettek, amelyeken rögzítették az idei év általuk megvalósított jótetteit, életbölcsességeket, a következő évre tett fogadalmaikat.

Ma reggel is épp a suliba tartottam. Nincs messze, szóval gyalog megyek. Este esett egy kicsit a hó, ahogy sétáltam, ropogott a talpam alatt. A mit mindig is elég szórakoztatónak találtam.
Korán reggel van, tehát nagy a csend. De ebből a megnyugtató csendből mégis kiábrándított egy hang.
-Na, itt a kis húzott szemű!-állt meg mellettem az egyik lány osztálytársam.
-Neked is jó reggelt, Liza!-forgattam meg a szemeimet. llyenkor próbálok kicsit erős lenni, de sajnos nem megy.
Na,a matekot sikeresen kibírtam. Jöhet a kedvenc tantárgyam,ami nem más,mint az angol. 🙂
-Minji!-szólt oda nekem Ella,a menő lánycsapat egyik tagja.
-lgen!-mentem oda hozza.
-Gyere!-ragadta meg a karomat majd odavitt a többi lányhoz.Én meg csak értetlenül néztem rájuk.
-Baj van?-kerdeztem.
-Csak annyi,hogy kidobtuk Vikit a
csapatunkból. Mert egy senki az a lány !-állt meg mellettem Emma,a csapat „vezetője”.
-És ezt miért is osztjátok meg velem?­ értetlenkedtem továbbra is.
-Lenne kedved benne lenni a
csapatunkban?-kérdezte,mire a szemeim felcsillantak és azonnal bólogatni kezdtem . Ezt vártam szeptember óta!!!! 🙂 Egy hónapja vagyok a menő lányokkal. Azóta engem mar nem piszkál senki.
Aminek kifejezetten örültem. Épp a teremben ültem es beszélgettem a csajokkal,amikor Viki lépett be lehajtott fejjel. Mintha magamat láttam volna egy hónappal ezelőtt….-Van egy tervem!-súgta nekünk Emma -Arra gondoltam, hogy most megleckéztetjük
Vikit!
-De miért? El sem mondtátok,hogy mit tett, amiért ti kidobtátok.-ráztam meg a fejem.
-Mert nem tette,amit Emma kért tőle!­
ismertette velem Tímea a helyzetet. Erre csak bólintottam. Na,tehát …. szünetben megverjük Vikit és elvesszük a cuccait!-mondta Emma röhögve. Gonosz dolognak tartott am ezt, de nem szóltam egy szót sem. Ha ellenkezek, akkor én is meg leszek ütv e.
Amint véget ért az első óra, a csajokkal együtt kivonultunk az amúgy is zsúfolt
folyosóra. Viki épp a szekrényében pakolászott, amikor Emma rámnézett:-Minji! Gyere!-mondta gonosz mosollyal
majd odament Vikihez és teljes erejeből felpofozta őt. Közben én is odamentem. Olyan rossz volt ezt látni! Mit tehetnék ilyenkor?!
-Te jössz!-néz ett rám Emma,én pedig a földön fekvő Vikire néztem,aki sírt.
Szegényke!
-lgen, Minji! Hajrá!-kiabált mosolyogva a többi lány. Odamentem Vikihez, aki azonnal osszehúzta magát. Felé
nyújtott am a kezem,hogy felsegítsem. A többiek hitetlenüI meredtek rám.
-Viki. Ugye minden oké?-poroltam le a ruháját.
-lgen.-mondta halkan. Én viszont sejtettem, hogy most Emma nagyon mérges lesz.
-Minji !-ordított rám az imént említett majd engem is felpofozott es elment a többi lánnyal.
-Ezt még megbánod!-nezett hátra Tímea idegesen,mire vállat vontam. A korülöttünk lévő diákok viszont tapsolni kezdtek.
-Most miért tapsol mindenki?-néztem
Vikire.
-Mert hős vagy!-mosolygott .
-Ezt hogy érted?-kérdeztem.
-Tudod,vannak olyanok,akik nem engednek a csoportnyomásnak,akik nem tartanak a tömeggel! Én például az ilyeneket nevezem hősöknek! Általában az ilyen hősök teljesen hétköznapiak, de amit tesznek, az nem az! Minji,te nem csak gondoltál arra, hogy megments! Hanem
meg is tetted! Hátrányod származott ebből, mert Emma téged is megütött, de te mégis cselekedtél!-mondta mosolyogva Viki, miközben én átöleltem. Mégis ki akarna
egy ilyen beképzelt lánycsapattal lenni?! Akkor inkább maradok hős, ahogy azóta a többiek is hívnak.

A kép az internetről származik, a történetet a kilencedik évfolyamon tanuló diákunk, Heni írta, aki szabadidejében szívesen ír történeteket. Nagyon köszönjük a munkáját!

„Mindig vannak olyanok, akik nem engednek a csoportnyomásnak, akik nem tartanak
a tömeggel. Én őket nevezem hősöknek. A legtöbben teljesen hétköznapi emberek, de amit tesznek,
az egyáltalán nem hétköznapi. A közös jellemzőjük, hogy meg is teszik a dolgokat, nem csak
gondolnak rá. Megsérülhetnek, vagy akár hátrányuk is származhat abból, hogy másnak segítenek,
de ők mégis cselekszenek.”

Amikor először elolvastam ezt az idézetet, rögtön arra gondoltam, hogy szeretnék ezzel kapcsolatban írni egy olyan tanárról, akit egy igazi hétköznapi hősnek tartok. Szakközépiskolában tanulok, ahol sajnos nem egyszerűek a mindennapok, sok probléma adódik a diákok magatartásával. A pedagógusok nehéz helyzetben vannak, sokszor kerülnek méltatlan szituációba, de a tanár, akiről szó van, megpróbál a nehézségek esetén is szeretettel, megértéssel fordulni a tanulók felé. Ő volt az, aki először beszélt nekünk például a boldogságórákról is, mert igyekszik minden helyzetre megoldást keresni. Soha nem a problémát emlegetni, hanem mindig a megoldásról beszél. A sok gond ellenére mosolyogva jön az órákra, kiabálás, egyesek osztogatása helyett segítő kezet nyújt a diákok felé. Nekem ő a hétköznapi hősöm. Azt is tudom, hogy került már kellemetlen helyzetbe tanulók miatt, de akkor sem adta fel azt a pozitív hozzáállást, mely kiemeli őt a hétköznapok szürkeségéből.
A történethez a képet az internetről kerestem ki.