A gyerekekkel közösen elvittük a Mikulás gyárba az általuk behozott adományokat .
Boldogító jó cselekedetek
Beszélgetés után a rajzon bejelölték a tanulók, mi kell ahhoz, hogy valaki jó cselekedeteket tudjon végrehajtani. Ezek után pedig tanáraiknak írtak kedves üzeneteket.
Ebben a hónapban nagyon sok olyan sok programunk volt, amely tele volt jó cselekedetekkel. Megérkezett a várva várt Télapó. Elutaztunk a városunk adventi vásárába, ahol egy nagy sétát tettünk. Majd a szülőkkel közösen karácsonyi kézműves foglalkozáson elkészültek a karácsonyi ajándékok. Az óvó nénik meglepetés mese előadása a gyerekeknek nagy meglepetés minden évben, hiszen ez már hagyomány az óvodánkban. A fenyőfa alá kerültek a csoportunk új játékai. Elkészítettük az „ajándék- képet” amely a csoportunk facebook oldalára fog kerülni, meglepetés lesz a szülőknek szilveszterkor. Az öltözőbe került a gyerekek kezéből készült dísz, amely mindenki számára a csoportunk ajándéka. Nagyon tartalmas, szép hónapot tudhatunk magunk mögött.
Boldogságvárunk negyedik lépcsőfokára vezető út a „jobb adni, mint kapni” fő gondolattal volt kikövezve.
Advent idején csoportunkban szokás, hogy az adventi naptárból előkerülő 2 db földimogyorót megosztják a gyermekek egy kedves társsal. Tökéletes gyakorlása volt a jócselekedetek gyakorlására minden nap. A középsősök már hozzáfűzik azt is, hogy miért választottak valakit.
A szívem kertje című mese után mindenki kihúzhatta társa jelét egy kalapból, akinek a jóságos manója lehetett pár napig. A végén elmondhatták, hogy mit tettek társuk megsegítésére. Általában segítettek a játékelrakásban.
Kedvenc mozgásos játékunkká vált, a futás után jelre történő kedves gesztus adása annak akit választunk. Többségük az ölelést esetleg a simogatást választotta.
Szinezéssel, vágással, hajtogatással angyalkákat készítettünk, melyet elajándékoztunk egy másik csoportnak, hogy ünnepi (angyali) díszbe öltöztethessék ők is a csoportszobájukat.
A decemberi hónapban is sikerült elkészíteni a közös plakátunkat, ami ismét szebbé varázsolta a csoportszobánkat.
Annak ellenére, hogy kevesen voltunk, mindenki nagyon szívesen vett részt a foglalkozáson.
Iskolánk osztályai egy – egy szivecske formájában ábrázolták az általuk fontosnak tartott jócselekedetet a boldogság fáján. A boldogsághoz több út vezet, az egyik egymás segítése , megbecsülése. Tegyünk egymásért!
Osztályommal sokat beszélgetünk arról, hogyan lehet segíteni egyszerű hétköznapi dolgokkal másokon. A óra elején arról kérdeztem őket, hogy otthon milyen módon szoktak segíteni a szüleiknek. Ezután megkértem őket, hogy színes lapból vágjanak ki karácsonyi díszeket, s erre rajzolják le a jó cselekedeteket. Együtt készítettünk egy nagy fenyőfát, s arra felragaszthatták a díszeiket.
Osztályommal sokat beszélgetünk arról, hogyan lehet segíteni egyszerű hétköznapi dolgokkal másokon. A óra elején arról kérdeztem őket, hogy otthon milyen módon szoktak segíteni a szüleiknek. Ezután megkértem őket, hogy színes lapból vágjanak ki karácsonyi díszeket, s erre rajzolják le a jó cselekedeteket. Együtt készítettünk egy nagy fenyőfát, s arra felragaszthatták a díszeiket.
Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
Decemberben összegyűjtöttük és lerajzoltuk a „jócselekedeteinket”.
Ebben a hónapban, advent idején az volt a csoport célkitűzése, hogy szívvel-lélekkel sok jó cselekedettel tegyük szebbé, boldogabbá egymás napjait.
A hónap elején elindult a „Jószívű” cím elnyerése verseny. A gyermekek a szívvel ellátott borítékjukban egész hónapon át gyűjtögették a jóságkártyákat. A játékba mi pedagógusok, dajka néni és a szülők is beneveztek.A gyermekek otthon is gyűjthették a jóságkártyákat, törekedhettek a jó cselekedetekre vagy figyelhették szüleik jó tetteit.
A díjkiosztóra sajnos betegségek miatt nem került sor, ezért január első hetében ünnepélyesen fogjuk átadni a ” Jószívű” díjat.
A gyermekek a „Szeretetkörben” naponta öleléssel köszöntötték egymást és mesélték el a jó cselekedeteiket.
A ” Szívem kertje” című mesét is nagy szeretettel hallgatták, hamar elsajátították a „Boldog,boldog, boldogság” című mondókát és gyakran ismételgették is a csoportban.
Elmélyültünk a Bagdi Emőke ” Jó cselekedetek” meditációján, amiből megtanultuk, hogy jobb adni mint kapni. Ennek hatására néhány gyermek külön készített ajándékot a csoportnak.
A hagyományokhoz híven az ünnepre való készülődést a szülős karácsonyunk zárta. A gyermekek jókívánságai után bemutattuk a szülőknek is a hónap dalát, majd közösen díszítettünk mézeskalácsot, készítettünk angyalkát és színes tésztából karácsonyfát. Végezetül mécsessel a kezünkben az udvaron karácsonyi dalokat énekeltünk és így köszöntünk egymásnak áldott, békés, szeretetteljes Karácsonyt.