A Nyíregyházi Bem József Általános iskola 1.c osztálya rajzban örökítette meg az adventi időszakban tett jócselekedeteket.

Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A Nyíregyházi Bem József Általános iskola 1.c osztálya rajzban örökítette meg az adventi időszakban tett jócselekedeteket.
Lőrinci Napsugár Óvoda és Bölcsőde
A csoportba járó gyerekek nagyon szeretik a meséket. Törekszünk arra, hogy minél több mesét halljanak. A klasszikusok közül két ismert mesét választottunk, M.F.: Didergő király, és Grimm: Holle anyó meséjét. Erre a két mesére alapozva indítottuk a Boldogító jó cselekedetek téma feldolgozását. Amikor már többször beszéltünk arról, hogy ki hogyan tud jót tenni, megismerkedtünk Amáliával is, B.A.: Szívem kertje mese szereplőjével, ebből aztán nagy beszélgetés kerekedett, hogy ki hogyan segít, mit csinál otthon. Így jöttek létre ezek a rajzok.
– Anyának segítek felmosni a konyhát.
– Anyának én sütöm a tojást.
– Én vagyok a napos otthon is, megterítem az asztalt.
Készítettünk gyógyító szívecskéket is, egymásnak, és a beteg Kipikopiknak is.
Rajzolás közben hallgattuk Bagdi Bella Boldog vagyok c. dalát, és természetesen a többit is hiszen a gyerekek már nagyon megszerették ezeket.
Nagypeterd - Rózsafai Áltlános Iskola
Ebben a hónapban a második, harmadik és negyedik osztály jócselekedetek kalendáriumát illusztrálta.
December hónapban a jócselekedetek boldogító erejével foglalkoztunk.
Ez a téma jól illeszkedett az adventi időszakhoz, boldoggá tettünk másokat és közben figyeltük magunkat, hogy ránk milyen hatással van, ha segítünk valakinek 🙂
A gyerekekkel eljátszottuk a hónap dalát, amit az adventi gyertyagyújtáson megtanítottunk a többi csoport óvodásainak is.
A 4. gyertyagyújtáskor (ami egyben a gyermekkarácsony volt intézményünkben),
a csoportok átadták egymásnak a kis ajándékokat, ezzel kívántunk egymásnak boldog karácsonyt. Kedves, kis angyalkákat készítettünk, ezzel ajándékozták meg a gyermekek Szüleiket, megköszönve szeretetüket..
Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
Ünnepre készülve – Boldogító jócselekedetek
A decemberi boldogságórákon érezni lehetett a gyermekeken, a karácsonyra történő várakozás izgalmait, így igyekeztem én is minél meghittebbé, ünnepibbé tenni az órákat.
Az órák középpontjában egy mese állt: A meleg bolyhos – története. Ehhez kapcsolódóan beszéltük meg, hogy miért is tölti el boldogsággal, meleg érzéssel az embert, ha jót cselekszik. Ezután következett egy testtudatosító gyakorlat, majd érzékszerveinket is felfedeztük. Hallgattunk zenét, kóstoltunk finomságokat, különböző terméseket tapintottunk, és megszemléltük az iskola udvarának szépségeit. Az óra második felében a gyermekek csoportokat alkottak. Érzékszerveinkhez igyekeztek olyan szavakat gyűjteni, melyek felvidítják, jó érzéssel töltik el őket. Összegzésnél olvashattunk a frissen vágott fű illatáról, az új monitor tapintásáról, a túrórudi ízéről, vagy éppen egy cica aranyos látványáról. Az óra zárásaképpen egy „ajándékozó kör” következett. Körbe álltunk, megfogtuk egymás kezét, és a jobb oldalunkon állónak szóban ajándékoztunk valamit, aminek tudjuk, hogy örülne. Számos frappáns válasz született. Volt, aki tenger illatot, ölelést, vagy éppen sok mosolyt kapott. A szép ajándékok mellé, a társunk valamely erősségét is megemlítettünk, és megköszöntük neki, hogy tagja a csoportunknak.
Úgy hiszem az óra utolsó játéka tetszett mindenkinek a legjobban. Jól esett a sok szép, kedves szó a diákoknak. …”szép ajándék a fa alá”..
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
A karácsony előtti héten dolgoztuk fel az aktuális témát, melynek címe: A jó cselekedetek gyakorlása. Azért ebben az időszakban,mert ilyenkor az ünnepekre hangolódva még nagyobb hangsúlyt fektetünk az érzelmi erkölcsi nevelésnek, így jó volt a mindennapokba belecsempészni mindig valamit ami ehhez köthető. Sokat tevékenykedtünk együtt a kisebbekkel is, apró ajándékokat készítettünk a szülőknek ( Luca búzát ültettünk, kisdedet készítettünk) illetve a nagyobbakkal megörvendeztethettük a helyi idősek otthonában lakó néniket bácsikat, akiknek a karácsonyi verses énekes játékunkon kívül a közösen készített angyalkákat adtuk ajándékba, mivel ajándékot adni jobb, mint kapni…
Csupaszív most is nagy segítségünkre volt, a mesét megelőző mondókát mindig ő mondja a gyerekeknek. A mesét többször is meséltük, mivel nagyon tetszett nekik, a versikét is megtanultuk hozzá. A Boldog vagyok kezdetű dalra többször is együtt mozogtunk a gyerekekkel. Nagyon szeretik!!
Kolozsvár Utcai Általános Iskola
Az év utolsó boldogságóráján feldíszítettük a saját karácsonyfánkat a jócselekedeteinkkel.
Gyula Város Egyesített Óvodája, Székhelyintézmény 5700 Gyula, Leiningen u 4
Az ünnepek közeledtével igyekeztünk a gyerekekben erősíteni azt az érzést, hogy adni jobb, mint kapni. Karácsony közeledtével több jótékonysági akcióban is részt vettünk. Mindenki hozhatott otthonról valami kis apróságot, amit más, rászoruló gyermekeknek felajánlott. Ezeket cipős dobozokba csomagolva juttattuk el a helyi szervezethez. Tartós élelmiszert, hideg, meleg ennivalót vittünk a hajléktalanok, éhezők számára fenntartott ételtárolóba. Persze sokat beszélgettünk a gyerekekkel az adományozás fontosságáról és, hogy ezt nem csak az ünnepi időszakban fontos, hanem egész évben, hogy jó szívvel, önzetlenül forduljunk egymáshoz.