December a készülődés, várakozás hónapja. Ennek a hónapnak minden napja felkészülés az örömre, az örömszerzésre, szívünket díszbe öltöztetni és várni a napot, amikor megszületik a kis Jézuska.
Nagyon tevékenyen telt a hónap.
-Már november végén elkezdtük a jótékony adakozást: kirándulás keretében a Nyírágyházi ZOO-ba vittünk adományokat a rászoruló családoknak. A gyermekek a szülőkkel együtt nagyon aktívan vettek részt a játékok, ruhaneműk, tisztítószerek, tartós élelmiszerek összegyűjtésében. Boldogan adtuk át a gyűjtőhelyen! Már itt megtapasztalták, hogy jó adni, másnak örömet szerezni.
-Órákon (magyar, matek, környezet, technika) sokat beszélgettünk, sok feladatot oldottunk meg az adventről, a népszokásokról, a boldogságról, mások boldoggá tételéről.
-Adventi naptár készítése-minden gyermek elrejtett egy kis ajándékot a naptárban, kihúztuk a számokat és várva várt mindenki arra a napra, amikor kibonthatta a saját kis csomagját.
-Dec. 6. Mikulás napja-egymásnak adtunk kis ajándékokat, de hozzánk is jött a Mikulás!
-Karácsonyi kézműves készülődés-ajándékok készítése a szülőknek: karácsonyi képeslap, só-liszt gyurma dísz, karácsonyi manó a saját képükkel, mézeskalács készítése.
A karácsonyi készülődés, az együtt töltött idő nagyon összekovácsolta a kis csapatot. Izgatottan várta mindenki az ünnepet. A szünet előtti napon tartottuk a karácsonyi műsort iskolai szinten, ahol sok gyermek vett részt az osztályomból a műsorban. (vers, szerep, néptánc). Ez volt a pont az i-re. A téli szünetet mindenki örömmel várta.
Boldogító jó cselekedetek
A karácsony közeledtével többet gondolunk mi is az egymás megsegítésére és a tőlünk telhető jó cselekedetekre, amelyekkel megszépíthetjük egymás napjait. Szeretnénk megmutatni, hogy a sérült ember nem csak segítségre szorul, hanem ő maga is megteheti ezt a megfelelő támogatással. Nagy Zsuzsa mandalafestő művésznő segítségével egy nagy méretű mandala festésében közreműködtünk, amelyet a Hospice Ház Alapítvány számára ajánl fel az intézményünk abból a célból, hogy szebbé tegye a súlyos betegek életét. Közös mandalafestő-foglalkozást szerveztünk a Tündérkertben a készségfejlesztős diákokkal és meghívtuk az iskolában dolgozó felnőtteket is. Sok tanuló és pedagógus munkája és szeretete tükröződik az elkészült alkotásban. A tevékenység alatt mi is jobbá és boldogabbá váltunk. Reméljük, hogy tudtunk ezzel segíteni a beteg embereken!
A Jó cselekedetek gyakorlását Bagdy Emőke által kidolgozott relaxációs gyakorlattal vezettem be. Többször meghallgattuk Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát, ami nagyon hamar a csoport kedvence lett. A téma bevezetését a munkafüzetben található játékos feladatlapokkal, valamint madárkalács és almafüzér készítésével kezdtük, amit az óvoda udvarán található fenyőfára helyeztünk ki. A közös tevékenység közben sokat beszélgettünk a jó cselekedetekről. Bezzeg Andera: Szívem kertje című mesét mondtam el a gyerekeknek. A mese után a gyerekekkel közösen hozzáláttunk a hónap feladatához a Mókus csoportnak az ünnepvárás alkalmából „Szeretet karácsonyfát” készítettünk. Célom ezzel a tevékenységgel az volt, hogy a közösen végzett munka során a gyerekek figyeltek egymásra és érezzék át az ajándékozás örömét. Azt, hogy milyen jó érzés ajándékot kapni, de mennyivel jobb ajándékot adni. A kedves szülőknek, a nyugdíjas néniknek és bácsiknak igyekeztünk meghitt, boldog perceket szerezni. Csoportunk Betlehemes előadásával tette szebbé, emlékezetesebbé az ünnepre való készülődést, várakozást. Sok szeretetben gazdag percet éltünk át így együtt. A feldolgozást a jó cselekedetek jelének színezésével és elhelyezésével zártuk.
Beszámoló
Boldogságóra: 4. Boldogító jó cselekedetek
Időpont: 2019. december 1.-20.
A december hónap teljes egészében a jó cselekedetek téma jegyében telt el. A hónap első napján a gyerekekkel felírattam azokat a számukra teljesíthető feladatokat, amiket meg tudnak valósítani. Ezek között a segítségnyújtástól, az ajándékkészítésig a csomagolásig a verstanulásig sok minden szerepelt. A teljesített feladatokat szívecskével jelöltük és a hónap elején kartonból készített fenyőfát elkezdtük díszíteni, ami a karácsonyi ünnepekig egy feldíszített karácsonyfává változott. Iskolánkban évek óta hagyományosan az 1. és 4. osztályosok szerepelnek a nagy karácsonyi műsorban. Mi jelenleg másodikosok vagyunk, s pár vers és dal megtanulása mellett döntöttünk. Célunk az volt, hogy ezzel a kis műsorral meglátogatunk a faluban olyan idős mozgásukban korlátozott embereket, akiknek örömet okozhatunk a szeretet ünnepe közeledtével. A kis műsorunknak hamar híre ment, s a nyugdíjas klub vezetője megkeresett azzal a kéréssel, hogy a klub tagjai is szívesen megtekintenék műsorunkat. Vállaltuk az újabb feladatot, s ez alkalomra egy népmese felolvasásával tovább bővítettük a repertoárt. A választás Melyiket a kilenc közül? című mesére esett, ami épp a szeretetben együtt töltött időre hívja fel a figyelmet. Jó volt látni a gyerekek arcát ezeken a napokon. Pici dolgokkal is szebbé tudjuk tenni mások életét, s megfogalmazták a hónap mottóját : Jó érzés, jót tenni! Közös rajzként jóságfát készítettünk, mely jól ábrázolja képletesen a jövő nemzedékét, mint ahogyan a fa a gyökerein (elfogadás, segítségadás, kapcsolattartás, boldogság, jó cselekedet, jóság, nagylelkűség, kedvesség, támogatás) keresztül felszívja a tápanyagot, a kisgyermek a példamutató személyektől látott tettek és szavak alapján válik értékes emberré.
Sok időt töltünk együtt a szomszéd óvodai csoporttal, ezért gondoltam , hogy a boldogító jó cselekedetek alkalmával nekik készítünk egy kis ajándékot, egy kis karácsonyfát. A gyerekek nagy lelkesedéssel díszítették, ragasztották a fát. Aztán átmentünk hozzájuk, elénekeltük a „Kiskarácsony, nagykarácsony…” kezdetű dalt és átadtuk nekik az ajándékunkat, melyet meglepődve, megilletődve fogadtak.
Előző napokban kértem a kedves szülőket, hogy minden gyermek hozzon a barátjának egy kinder figurát ajándékba. Kértem őket, hogy hozzák be a kis figurákat és adják át a legjobb barátjuknak. Volt , aki hármat is kapott és volt, aki egyet sem. Amelyik gyerek nem kapott semmit, azt én ajándékoztam meg. Így lett mindenkinek legalább egy kinder meglepetése.
Aztán színeztünk, táncoltunk. Örültünk egymásnak! A végén a gyerekek megfogalmazták, hogy jó adni, de jó kapni is!
Karácsonyt megelőzően sokat beszélgettünk a gyermekekkel a karácsonyi ünnep jelentéséről. „Várakozás, szeretet ünnepe, ajándékozás, együtt a család, békesség, jót cselekszünk” szavak hangzottak el ezzel kapcsolatban. A gyerekek is „angyalokká változtak” és a kihúzott csoporttársuknak jó cselekedetekkel kedveskedtek egy hétig. Segítették, együtt játszottak vele, kedves szóval biztatták. Végül, az utolsó nap kiderült, ki kinek volt az „angyalkája”, s ekkor az általuk készített papírangyalkába rejtett ajándékokkal lepték meg a kihúzott személyeket, akik örömmel fogadták a kedvességet. Békés, nyugodt légkörben vártuk a karácsonyi meglepetéseket, ajándékokat. A közös ajándékbontás és játék az új játékokkal, jó hangulatot hozott. Szívesen játszottak a „Pozitivity” társassal is. Sok érdekes, jó tulajdonságot, helyzetet tudtak meg társukról. Jó hangulat, derű, móka és kacagás hallatszott ki a csoportokból.
Boldog Karácsonyt és Újévet kívánunk!
Karácsony közeledtével a legjobb alkalom jó cselekedeteinkkel boldoggá tenni szeretteinket. Ezért ajándékdobozkákat készítettek a gyerekek, benne pedig elhelyezték a jó cselekedeteiket rajz formájában. Meghallgattuk a hónap dalát.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
A képeken az “Adventi készülődés”-ből láthatunk pár képet. Ez a délelőtt a szülőkről és gyermekükről szól. A délelőtt lényege, hogy a gyermek az édesanyjával, édesapjával együtt, közösen barkácsoljanak, babrikáljanak. Hogy hol a boldogító jócselekedet ezekben a képekben? Ott, hogy nem minden gyermek szüleje tudott részt venni ezen a napon, öröm volt látni, hogy azoknak a gyerekeknek a másik gyermek szülője hogyan segít és milyen boldog annak ellenére, hogy nincs ott senkije. A nap zárásaként egy kis Karácsonyi műsorral készültünk.
A decemberi hónapban a jó cselekedetek boldogító erejére fókuszálunk.Karácsony közeledtével szívesebben teszünk jót másokkal, hogy örömet okozzunk. Harmadikosainkkal elkészítettük a „Jótett kalendáriumot”, melybe lerajzoltuk milyen jó cselekedeteket fogunk naponta elvégezni. Egy szimbolikus ajándékkal is megleptük egymást. Lerajzoltuk , aminek szerintünk a társaink örülnének. Egy jókívánság kíséretében átadtuk egymásnak az ajándékokat.
A városunk panziójának karácsonyváró találkozóján műsorral ajándékoztuk meg az ott élő lakókat és a dolgozókat.
Jó cselekedetek gyakorlása
Nem volt nehéz a gyerekeknek találni jó cselekedeteket ebben a hónapban, hiszen a Mikulás és a Karácsonyvárás az ajándékozásról is szól decemberben. Mindig szoktunk készíteni saját készítésű ajándékokat a családtagoknak Karácsonyra (képeslapokat, angyalkákat, stb.), most is így volt. Voltak, akik a Mikulásnak rajzot készítettek, így köszönve meg a csomagot, amit kaptak.
Elmeséltem Szívem kertje című mesét.
Beszélgettünk a szelektív hulladékgyűjtésről, mellyel jót teszünk a földünknek. Óvodánkban szelektíven gyűjtjük a hulladékot, négy színű kukába. Elmondtam a gyerekeknek a Mese a Zöldmikulásról című mesét, amelyben a „természet gyermekeiről” van szó, akik szeretnének kapni ajándékot a Mikulástól.
Mesét mi is találtunk ki a gyerekekkel, aminek a címe: Jó tett helyébe jót várj! Sajnos nem volt időm leírni.
Etettük a madarakat, amit egész télen nem felejtünk el elvégezni. A munkafüzetből kifénymásoltam a „Madaraknak segíts megtalálni az utat a madáretetőhöz” feladatot, és a gyerekek szívesen keresgélték a feladat megoldását.
Kivágott szívecske formákat díszítettünk, színeztünk.
Készítettünk egy kis videót, melyen a Szép nap ölelj át engem kezdetű dalra elcsendesedtünk, Bellával énekeltük halkan a „hálás vagyok” részt és Boldog Karácsonyt kívántunk mindenkinek.
A foglalkozást, szokáshoz híven, a Világomban minden rendben van… kezdetű dallal indítottam. A relaxációhoz a „Villámlazítást” használtam. (Ez máskor is jó volt, mert a „Várakozás” időnként felpörgette a gyerekeket.) Beszélgettünk: Másokon segíteni nagy dolog. Például feladni a kisebbre a kabátot, rendet rakni a szobában, kinyitni az ajtót a boltban nehéz táskával kimenőknek… Sok apró dolog, ami nem is olyan kicsi… Amikor segíthetünk, az jó érzést kelt bennünk, és boldoggá tesszük vele nemcsak magunkat, hanem azt is akinek segítettünk. Mindenki talált valami jó cselekedetet, vagy segítettem rávezetni a jó cselekedet találására. Mindenki tett valami jót, ezért örömtáncot jártunk a Boldog vagyok című dalra. Utána felhívtam a gyerekek figyelmét a hóesésre, ami eltakart mindent. Cselekedjünk jót a madarakkal most, a gyerekek szinte egyszerre mondták, hogy vigyünk a madáretetőbe magokat. Kimentünk, szórtunk magokat az etetőkbe, és jókat hógolyóztunk.
2019-12-29.