A jó cselekedetek gyümölcsei
Boldogító jó cselekedetek
Ebben a hónapban igazán kedves volt számunkra a téma. Nagyon sokat beszélgettünk, rajzoltunk, eljátszottuk azokat a jó cselekedeteket, amit adni tudunk illetve szeretnénk adni az elkövetkezendő időkben.Nagyon sok okos ötlet, fantázia született a kis fejecskékben.
A december a jó cselekedetek hónapja.
Karácsony közeledtével érzékenyebben fordulunk a társaink, családunk felé. Nemcsak ajándékokkal, hanem apró figyelmességekkel is megajándékozhatjuk egymást. Amikor jó cselekedeteket hajtunk végre, jobban érezzük magunkat, úgy gondoljuk szerethetőbbek vagyunk.
Ma mi is megajándékoztuk egymást és magunkat egy-egy pozitív gondolattal.
Közösen elénekeltük a Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalt.
Lerajzoltuk a jó cselekedetek virágát, amelyben megfogalmaztuk, hogy mivel tudnánk a legjobbat tenni magunknak.
Az órát meditációval és öleléssel zártuk.
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Eljött a december, az Advent, a boldogító jó cselekedetek hónapja! Az elméleti téma körüljárása után, számtalan feladatot oldottunk meg. Megrajzoltuk, mi mindenre van szüksége egy jótevőnek. Elképzeltük, milyen szuper képességeink lennének, ha szuperhősökké válhatnánk. Akciótervet is készítettünk mely tartalmazta a reménybeli hatást is! Elkészítettünk diáktársaink legnagyobb örömére egy QR kódos Adventi naptárt, „Jobb adni, mint kapni.” A suli portáján kapta meg méltó helyét így minden nap karácsonyi zenéket hallgathattak az erkeles gyerekek a tízórai szünetben a hangos bemondóban. A QR kódot leolvasva, a szülők is élvezhették a gyönyörű dallamokat, ahogy mi is nagy izgalommal keresgéltünk a sok-sok szép karácsonyi dallam között! S az ünnephez kapcsolódva a jó cselekedetek gyümölcsei, ez esetben gipszfigurákra kerültek, melyeket osztályunk karácsonyi girlandján helyeztünk el! Munkánk során végtelenített verzióban hallgattuk a hónap dalát.
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
A kedvesség, a nagylelkűség, a segítségnyújtás az élet legnagyszerűbb dolgai, ami pénzben nem mérhető, értéke mégis felbecsülhetetlen. Mindenki rendelkezik vele, mindenki gyakorolhatja bárhol és bármikor. Egy kedves szó, egy bátorító mondat sok erőt adhat annak, aki kapja, de annak is, aki adja. December hónapban a Boldogságóránkon erről beszélgettünk. Már hagyományt teremtve az idén is csatlakoztunk a Jónak lenni jó! jótékonysági adománygyűjtéshez. A szülők aktív közreműködésével tartós élelmiszerekből állítottunk össze csomagokat a derecskei rászoruló családoknak a helyi művelődési ház kezdeményezésére. A gyerekekkel közösen vittük el a csomagokat városunk új főterén felállított Mindenki Karácsonyfája alá. A csomagok mellé ajándékba a rendezvényen megjelenteknek elénekeltük Háladalunkat, hogy még szebbé tegyük az ünnepet. Városunk vezetésének kérésére karácsonyi üdvözlőlapokat készítettünk sok szeretettel, így közreműködésünkkel vált lehetővé Derecske város időskorú lakosságának karácsonyi ajándékozása, boldog, meghitt ünnepeket teremtve részükre. Aki ad, az kap is! Nagy örömünkre megérkeztek a Boldog Pozitív Bocskaisok feliratú pólóink is, így már erre az alkalomra is belebújtunk és büszkén viseltük. Reméljük, sok közös boldog pillanatban viselhetjük még!
A szokásos Boldogságablakunkba elkészítettük a jó cselekedek fáját.
December 13-án a 3. adventi gyertyagyújtás keretében megtartottuk a „Jócselekedetek napját”. Az iskola tanulói egyszerre, ugyanazon pillanatban küldték el egy az arra rászoruló ismerősüknek pozitív, biztató, megerősítő üzenetüket.
December 18-án irodalom óra keretében (Móricz Zsigmond) Hét krajcár, Tragédia) beszéltünk a legfontosabb társadalmi kérdésekről, a szegénység fogalmáról. A diákok elemezték a szereplők sorsát, körülményeit javaslatokat tettek arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehetne változtatni élethelyzetükön. Ezt követően kitértünk arra is, hogy nem csak anyagi segítség számít jó cselekedetnek. A tanulók páros munkában és csoportmunkában faliújságot készítettek, amelyeken rögzítették az idei év általuk megvalósított jótetteit, életbölcsességeket, a következő évre tett fogadalmaikat.
December hónap nem csupán az ünnepre hangolódásról szól, átszőtte mindennapjainkat a jó cselekedetek sora. Barátságsütivel leptük meg volt osztálytársainkat, s kis üzenetekkel kedveskedtünk a hónap folyamán társainknak. S a rengeteg „munka” most is meghozta gyümölcsét.
Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola
Önként vállalt közösségnek tett hasznos munkavégzés.