Ebben a hónapban igyekeztünk a gyerekekkel minél több örömöt szerezni másoknak. Bekapcsolódtunk a Válts egy csokit mosolyra! programba. Csokit gyűjtöttünk rászoruló gyerekeknek.
Az idén is ellátogattak hozzánk az óvodások, akiknek egy kis műsort adtunk, közösen énekeltünk velük, majd együtt barkácsoltak kicsik és nagyok. Öröm volt látni, hogy mennyire segítették a tanulók a kicsiket, hogy minél szebb ajándékok készülhessenek.
Ellátogattunk az idősekhez is, nekik is kis műsorral kedveskedtünk, majd közösen sütöttünk lekváros kifliket. Az idősek lelkesen adták át tapasztalataikat a sütéssel kapcsolatban, hogy szép kiflik készüljenek .Megmutatták, mit kell tenni, hogy ne folyjon ki a lekvár. a kész süteményeket egy finom tea mellett fogyasztottuk el közösen, utána az idősek énekeltek nekünk, a gyerekek hangszeren kísérték őket. Jó volt látni ismét a sok csillogó szemet, mosolygó arcot. Vidámságot hoztunk a nénik mindennapjaiba. Jövőre is várnak bennünket.
Végül az utolsó tanítási napon egymásnak szereztek örömöt a gyerekek, mikoris apró ajándékkal lepték meg egymást.
Remélem ezekkel a tevékenységekkel már kisorban megtanulják a gyerekek, milyen fontos másoknak segíteni, jót cselekedni.
Boldogító jó cselekedetek
Csólyospálosi Általános Iskola
A karácsonyi hangolódás közben, a tanulókat megkértem, hogy készítsenek egy képeslapot az egyik barátjuknak, családtagjuknak. Szívből jövő üzeneteket, rajzokat készítettek. Közben karácsonyi zenéket hallgattunk, hogy érezzék a szeretet erejét.
A karácsonyra hangolódva minden diák húzott 3 cetlit. Ezeken a cetliket pozitív, bíztató mondatok vannak. Megkértem a diákokat, hogy az egyiket egy osztálytársuknak, egyet egy pedagógusnak és egyet egy családtagjuknak adjanak át. Annyira tetszett nekik ez a feladat, hogy készítettek még saját cetliket is, hogy minél több embernek tudjanak még adni belőle.
Pároknak dolgozva kiegészítették a gyerekek a megadott kezdőbetűket, és sok jó cselekedettel kapcsolatos ötletet adtak egymásnak is.
A hónap témája különösen kedvelt a gyermekek körében. A beszélgetések alkalmával örömmel tapasztalják, hogy szinte észrevétlenül mennyi jót teszünk másokkal és magunkkal is.
Megállapíthattuk, hogy a csoportban mindenki elnyerte a „Jószívű” címet.
Boldogságóra, Napraforgó középcsoport
• December hava: Jó cselekedetetek
Érzelmi ráhangolás: Meggyújtjuk a gyertyát az adventi koszorún, énekelgetünk: „Adventi hírnök,friss fenyőág”
Drámajáték: „Hol szól a csengő?”(bekötött szemmel megtalálni a csengő hangját, segítenek a csoporttársak)
– Mese: Grimm: A csillagtallérok
– Beszélgetés: Ki lennél a mesében? Kiken segített a kislány? Mit tett?
– Drámajáték: Jócselekedet-„ boldog” szív jutalma (konkrét élmények: elveszti valaki a játékát, szomorú a csoporttársad stb.)
-Audíció: Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok-örömtánc
-Karácsonyi-dalok éneklése: Ajándékozzuk meg egymást (szüleinket) dallal, öleléssel, jó szóval!
Tapasztalatok: – pozitív értékek: Az adventi időszakban sikerült többször elcsendesedni. Az adventi koszorúnkon gyertyát gyújtottunk, beszélgettünk és egymásra figyeltünk. December első hetén izgatottan vártuk a gyermekbarát Mikulást (oviban több motoros Mikulás érkezett kis ajándékkal), megbeszéltük, hogy nemcsak kapni öröm, hanem boldog az a szív, mely adni is tud: pl. segíteni, jótékonykodni (óvodáskorú gyermekeknél a konkrét élmények kerültek előtérbe, de sikerült felidézni olyan élményeket is, melyek nemcsak az ajándéktárgyakról szóltak). Ovi szinten madárkarácsonyt szerveztünk, hogy segítsünk az itthon telelő madaraknak.Ünnepi délutánt tartottunk a szülőkkel,hogy imával, dalokkal és szeretetvendégséggel együtt hangoldódjunk rá a karácsonyra. A Szeretet Fénye beragyogta nemcsak az ünnepünk, hanem a mindennapjainkat is.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A foglalkozás különleges élményt nyújtott a gyerekek számára, hiszen ezúttal a mézeskalácssütés világába nyerhettek betekintést. Ütőfával mézesbábokat mintáztak, amelyhez szép karácsonyi üdvözlőkártyákat is rajzolhattak.
A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a közös munkában: gyúrták a tésztát, formába rakták, figyelmesen követték a pedagógus útmutatásait. Sütés közben a teret belengte a méz és a fűszerek illata, ami még hangulatosabbá tette az órát. Végezetül büszkén és örömmel csomagolták a saját kezűleg készített hagyományos mézeskalácsaikat, hogy megörvendeztethessék családtagjaikat kézműves ajándékaikkal.
Örömmel láttam, hogy a gyerekek ilyen nyitottsággal és érettséggel fordultak a mai óra központi témái, a szeretet, a szerénység és a spiritualitás felé. Különösen büszke vagyok rájuk, amiért a kérdéskártyák mentén mertek őszintén beszélni a gondolataikról. Megindító volt hallgatni, ahogy a saját „szeretettartályaik feltöltődéséről meséltetek, hiszen ez segít nekem is jobban megérteni a gyerekek belső világait.
Örömmel láttam, hogy a gyerekek ilyen nyitottsággal és érettséggel fordultak a mai óra központi témái, a szeretet, a szerénység és a spiritualitás felé. Különösen büszke vagyok rájuk, amiért a kérdéskártyák mentén mertek őszintén beszélni a gondolataikról. Megindító volt hallgatni, ahogy a saját „szeretettartályaik feltöltődéséről meséltetek, hiszen ez segít nekem is jobban megérteni a gyerekek belső világait.
Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája, Uzsoki utcai telephely
A gyerekekkel megismerkedtünk a jó cselekedetekkel.
Szívecske formába helyezhették azok jeleit akikkel sikerült jót tenni.
Az utolsó sikerült a legjobban mert ott mindenki jele szerepelt.
Nagyon jó volt a közös alkotás.
A Jóból is megárt a sok feladatot is megcsináltuk.
Nagyon élveztek a gyerekek a közös játékokat.
Kellemes ünnepeket kívánunk és nagyon boldog új évet mindenkinek.