A gyerekek egy karácsonyfát készítettek, melyet jó cselekedeteikkel díszítettek fel
Boldogító jó cselekedetek
.Tasner Antal Általános Iskola
Adventi színezőt készítettem a gyerekeknek. Minden nap volt valamilyen jócselekedet, aminek a teljesítése után kiszínezhette az adott naphoz tartozó képet.
Egy pályázati felhívásra készítettünk képeslapokat Boldog karácsonyt felirattal, amiket idős egyedül élő embereknek juttattak el a szervezők.
A hónap témáját a munkafüzet segítségével oldottuk meg.
Ahol az adott kérdésekre a diákok önállóan válaszoltak, majd ezeket a kérdéseket közösen megbeszéltük.
A hónap témája a boldogító jócselekedetek,amit a munkafüzet segítségével dolgoztunk fel.A gyerekek kaptak egy adventi kalendáriumot.Amit ezekből részben az iskolában vagy otthon megvalósítottak azt kikipálták.A teljesítményt megbeszéltük, illetve felragasztottuk egy közös plakátra.
Ebben a hónapban megpróbáltunk az átlagosnál is egy kicsit jobbaknak lenni. Úgy érzem fontos tudatosítani a gyermekekben, hogy jócselekedetnek számítanak egyszerű dolgok is. Fontos a szándék, és ezek az apró dolgok egy idő után természetesekké válnak életükben.
Ilyen dolgok elevenedtek meg rajzaikban:
– Segítek kibontani osztálytársamnak a palackot, ha szomjas
– Megvetem az ágyat
– Segítek nagyinak felmenni a lépcsőn
– Segítek a konyhában sütit sütni, mosogatni
– Megfogom anya kezét az utcán, mikor átmegyünk az úton
– Apának a kezébe adom a szerszámokat, ha autót szerel
– Összeszedem a játékokat, ha már nem játszom velük
– Megetetem a cicát
– Játszok az unokatestvéremmel, ha hozzánk jön
A gyerekekkel az ünnepek közeledtével beszélgettünk a jó cselekedetek fontosságáról, az örömszerzésről, a másik iránti szeretetről. Ajándékot készítettek egymásnak, amit örömmel adtak át a karácsonyi ünnepség alkalmával.
Sziasztok!
Mi ebben a témakörben egy boldog karácsonyfát készítettünk a gyerekekkel. Ezen a fán a díszekre jókívánságokat, vagy pozitív szavakat írtak, és körülötte a hópelyhekre 1-1 látott, vagy teljesített jócselekedetet rajzoltak a gyerekek. Örömmel, lelkesen készítették 🙂
Ebben a hónapban a boldogító jó cselekedetre fókuszáltunk, igyekezetünk nem maradt eredmények, élmények nélkül…
– A „Jószívű” cím elnyerése feladatsor keretén belül elkészítették az ovisok a munkafüzet 35.o. található feladatait és a szívek kiszínezése és kinyírását követően az egész hét folyamán (5 napon keresztül) az ovisok „titokban” megajándékozhatták egymást 1 szívvel valamilyen jó cselekedetért (a szívet a választott ovistárs szekrényébe rejtette el a másik úgy, hogy előtte ráírtam az ajándékozó nevét, hogy biztosra menjünk ;-), aztán elmondták egymásnak, miért is kapta éppen az az ovis a szívet); aki akarta és volt hozzá mersze, el is dicsekedhette a Télapónak (az oviba látogatásakor), miért kapott jó cselekedet szívecskét;
– „Szituációs játékban” is kipróbáltuk a jó cselekedetek szerepét: „az óvó néninek fáj a torka” – kaptam meglepiként a gyerkektől „gyógyító karkötőt, vicces bajszos manót, gyurma babát…”;
– „Angyalkák készítése” a gyerkőcök szüleiknek „karácsonyi szeretet angyalt” készítettek, amelyek nagyon szépek lettek és tényleg önzeltlenül és nagy szeretettel készültek! 🙂
– Az „Adventi jó cselekedet” program keretén belül az óvoda is részt vett és támogatta községünk szép kezdeményezését, az adventi gyertyagyújtást, így ovisaink programját követően fellobbant a 4.adventi gyertyaláng is;