A jó cselekedetek témát két órában dolgoztuk fel. Az első órán a bevezető gondolatok megbeszélése után kezdtük az anyag áttekintését. Először egyénileg mondtak a gyerekek néhány gondolatot arról, hogy az életben milyen sokat jelent számukra a jó cselekedetek gyakorlása. Szépen megfogalmazták, azt is, hogy a szürke hétköznapokba mennyi örömöt lehet belecsempészni egy kis figyelmességgel. Ezt követően az ötödikesekkel beszélgetőkör formájában dolgoztuk fel a Mit hoztál? feladatot. Nagyon tetszett nekik ez a forma, sok jó megoldás született, volt, amikor néhány tanulónak segítséget kellett nyújtani, mert nem tudta visszaidézni minden előtte megszólaló társát.
A második osztályfőnöki órán a gyerekek szavazás útján abban egyeztek meg, hogy szájmaszkot fognak rajzolni. A munkához nagy kedvvel fogtak, voltak olyanok, akik több ötlettel is előálltak, a többség egy szájmaszktervet adott le. Jó volt látni, hogy a tanulók zöme átérzi a veszélyt, komolyan veszi a vírus okozta kihívásokat.
A zárókörben még egyszer összefoglaltuk a témával kapcsolatos legfontosabb gondolatokat.
Boldogító jó cselekedetek
December a jó cselekedetek hónapja. Az Adventi időszakban régi idők emlékeit elevenítettük meg, ahol a jó cselekedetek parányi ereje jelent meg. Adakozás, segítés, örömszerzés, meglepetés, csoda.
Hálát adtunk óvodánk karácsonyfájáért.
December
A jócselekedetek gyakorlása
Decemberi Boldogságóránkat a jócselekedetek, jócselekedeteink köré építettük. Sokat beszélgettünk arról, hogy ki miben szokott segíteni másoknak, miben tudunk segíteni otthon, az iskolában, bárhol, amivel másoknak/másokon segítünk, sorra vettük jócselekedeteinket, szerencsére sokáig tudtuk sorolni.
Iskolánk ÖKO iskola, napi szinten foglalkozunk ennek keretein belül a kapcsolódó tevékenységekkel. Szelektív hulladékgyűjtés, energia helyes felhaszasználása. A gyerekek odafigyelnek arra, hogy például a villanyt feleslegesen ne égessük, van felelős, aki erre figyel, a vizet ne pocsékoljuk, elzárja a csapokat, ha valaki véletlenül nyitva hagyta a mosdóban, ha fűtünk, ne szellőztessünk hosszú időn keresztül. A felelős figyeli. Ezek is mind-mind jócselekedetek.
Most a madaraknak sokat tudunk segíteni. Télen az itthon telelő kis állatkák nehezen találnak táplálékot maguknak. Az órákon már foglalkoztunk az elméleti résszel, hogy hogyan tudunk segíteni nekik a téli időszakban, mit tudunk tenni, mivel tudjuk őket etetni. Nézegettünk képeket vándormadarakról és az itthon telelő madarakról, sokat beszélgettünk. Boldogságóránkon a gyakorlatban tudtuk alkalmazni ismereteinket. Fekete napraforgót vittünk nekik, megtöltöttük az udvaron található madáretetőket magokkal. Meghálálják nekünk a madárkák, csicsergésükkel, gyönyörű énekükkel, és mindig láthatjuk őket az iskola kertjében.
Óránkat egy vidám társasozással zártuk, a Pozitivity-vel játszottunk, nagyon jól éreztük magunkat!
A témát összekapcsoltuk a közelgő karácsonnyal, az iskolában ezután tartottuk a karácsonyi ünnepségünket. Az ajándékozás öröme, a kézzel elkészített kis ajándéktárgyak mekkora örömet okoznak társainknak, szeretteinknek. A téli szünet előtti utolsó tanítási hét nagyon jó hangulatban telt!
Krafcsik Éva Gabriella
gyógypedagógus
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond u. Telephely
A decemberi hónap mindannyiunk számára nagyon boldog, eseménydús, kedves hónap volt.
A Télapó várás, a szülők számára ajándékkészítés, a mézeskalácssütés, a fenyőünnep még színesebbé tette a gyermekek hétköznapjajt.
Az 1.c. osztály tanulói a választható feladatok közül a madáretető készítést szerették volna elvállalni.
Három madáretető is készült, így többet is elhelyezünk a téli szünet után az iskola udvarában. A gyerekek többsége madárkás rajzokkal díszitette a madáretetőt, de volt aki már az ünnepekre készülve karácsonyi rajzot készített.
Kellemes kikapcsolódás volt a téli szünet előtt ez a feladat mindenki számára és egyben egy igazi jó cselekedet is a környezetünkről gondoskodni!
Ha ez a nap valóban egy kedves napocska lenne, hogyan nézne ki?
Decemberben a téma a Jó cselekedetek gyakorlása volt. Tartottunk kedvesség napot is, ahol kedves, figyelmes magatartással fordultak egymáshoz a gyerekek. Ezt választottuk a rajzos feladatnak is. A kedvességnapunkba mindenki belefért.
A boldogságórát relaxálással kezdtük. Együtt hallgattuk meg a hónap dalát : Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalt. Az adventi időszak a szeretet, a megbecsülés, a békesség, együttműködés, az egymás segítése, a jó cselekedetek jegyében zajlott.Együtt díszítettük fel a karácsonyfát, sütöttük a mézeskalácsot, együtt játszottunk. Nagyon élvezték a játékot a kötéllel, hogy együtt álltak fel, a kisebbek segítésével. A kötélhúzás közös öröm volt a számukra. Az udvaron gyakran játszottuk, de a terembem nem. Így is élvezték.
Boldog új évet kívánok!
Téma: Jó cselekedetek gyakorlása
Az óra bevezető részében kiszínezték a gyerekek a szívecske színezőt. Megbeszéltük, hogy hogy mi mindent jót cselekedtek ebben az évben, majd lerajzolták a Télapónak, hogy mit szeretnének tenni a jövőben. Közben meghallgattuk a témához kapcsolódóan Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát.
Zöld kartonlapból egy előre kivágott fenyőfát kaptak a gyerekek. Csomagolópapírból karácsonyfadíszeket vágtak ki, amelyeket felragasztottak a fára. Minden dísz felragasztásánál megbeszéltük, hogy milyen jó cselekedetet szimbolizál az adott dísz. A fenyő alá kerültek a csomagok, amelyek a közös jó cselekedeteket jelentették. Ezután beszélgettünk a madarak téli gondozásáról, majd hozzáláttunk a madáretető elkészítéséhez. Minden tanuló egy papírgurigát kapott, melyet zsírral kent be vastagon. Egy tányérba napraforgó magot tettem, ebbe forgatták bele a papírhengert és szórták rá a magot. Egy zsinór belefűzése után elkészült a madáretető. Amíg dolgoztak a gyerekek, ismét meghallgattuk a hónap dalát.
Az óra lezárásaként megbeszéltük, hogy milyen jó cselekedetet fognak végrehajtani az adventi időszakban, a karácsonyi ünnepekben. Az óra utáni szünetben az elkészült madáretetőket kiakasztottuk az iskolaudvaron lévő fákra. Nagy izgalommal figyelték és várták, mikor találnak rá a madarak az eleségre.
A gyerekek örömmel dolgoztak, az óra jó hangulatban telt.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Decemberben a figyelmesség, a kedvesség, az örömszerzés, egymás megajándékozása kapott főszerepet. Karácsony táján, a várakozás időszakában, nagyon sokat alkottunk, készülődtünk, ünneplőbe öltöztettük a szívünket. Többek között köszöntöttük egymást a „Mit hoztál ma?” című játékkal és karácsonyi jókívánságot írtunk egymás számára, mely során ismét bebizonyosodott, hogy adni legalább annyira izgalmas és jó, mint kapni! Az utolsó tanítási napon hatalmas tapssal értékeltük önmagunkat!