Osztályaimban már hagyomány, hogy madáretetőt készítünk a nálunk telelő kismadaraknak és a hideg őszi, téli hónapokban gondoskodunk róluk. Nincs ez másként ebben a tanévben sem. Apróságaimmal madárgolyókat készítettünk a kis szárnyasoknak. Nem volt könnyű a zsinórok belefűzése a hálóba, de sikerült. A legbátrabbak még a létrára is felmerészkedtek, hogy felaggassák a golyókat. Nagy örömmel vettük észre osztályunk ablakából, hogy megérkeztek kis vendégeink és jókedvűen csipegettek. Nem volt hiábavaló a fáradozásunk! Sikerült örömet szerezni a kis madaraknak!
Papírból is készítettünk madáretetőket, amivel osztályunkat díszítjük.
Boldogító jó cselekedetek
Az Advent időszaka érzelmekkel és apró örömökkel teli időszak az életünkben. így volt ez csoportunkban is, ahol igyekezett meglepni egymást, szeretteit az ünnepi időszakban. A gyerekek 4 hét-4 ajándék jegyében készítettek családjuknak saját rajzzal díszített gyertyát, Mikulás szánt manóval, Angyalt és Karácsonyi üdvözlőlapot. Csillogó szemmel adták át ajándékukat szüleiknek. A Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dal mindenki személyes kedvence lett! Örömet okoztuk a gyerekeknek mi felnőttek is a karácsonyi dekorációval, a hagyományossá vált közös mozizás megrendezése a pandémia miatt a csoportszobában, csillagszórózással. Meglepetést készítettünk még a gyerekekkel a családjaik számára. Hagyomány csoportunkban, hogy Karácsony előtt közösen ünneplünk a csoportban a szülőkkel. Ez most sajnos nem valósulhatott meg, ezért szép ruhát öltve verssel és dalokkal, karácsonyi fotókkal készítettünk ünnepi videókat a szülőknek, melyeket online megosztottunk a családokkal. Mindenkinek kívánunk boldog ünnepeket!
A foglalkozás kezdetén meggyújtottam egy mécsest és bekapcsoltam a Katáng együttes Egyszer volt, hol nem volt című dalát, amelyet közösen elénekeltünk a gyerekekkel. A dal után a kerekerdő kalandra hív téged című mondókát mondtam el a gyerekeknek és bábozással előadtam a Szívem kertje című mesét. Beszélgettünk néhány gondolat erejéig arról, hogy mivel tudunk jót tenni, majd szituációs játékokat játszottunk, kinek és miben tudok segíteni témában. Kis kártyákkal is segítettem a gondolkodásukat. A játék után karácsonyfát készítettünk a szülőknek ajándékba. A vizuális munkák után leültünk közösen a szőnyegre, meggyújtottam az adventi koszorún a gyertyákat, és elolvastam az adventi gyerták angyalainak történetét, s elénekeltük közösen az Adventi hírnök című dalt.
A december a várakozás, az egymásra odafigyelés, a szeretetteljes cselekvések hónapja. Mi is kerestük az alkalmakat, hogy segíthessünk egymásnak, hogy jót cselekedhessünk.
Bekapcsolódtunk a MosolyManók karácsonyi adománygyűjtő programjába, melynek során tanulóink a még jó állapotú játékaikat tovább ajándékozhatták rászoruló gyermektársaiknak. Kedvességnapot is tartottunk. Ezen a napon különösen figyeltünk arra, hogy kedves szóval és bánásmóddal viseltessünk egymás iránt, ezzel okozva örömet egymásnak. Az ünnepre közösen készített karácsonyi dekorációval hangolódtunk, majd játékprogramot tartottunk, amelyen jó kedvel, kötetlen szórakozással, együtt játszással töltöttük az időt.
A közös programok során átélhettük, hogy nem csak az tehet boldoggá, ha segítséget, ajándékot kapunk, legalább olyan jó érzés másra odafigyelve, szeretettel és jó szándékkal örömet okozni.

Az adventi ünnepkör keretén belül többször előtérbe kerülnek a jócselekedetek, az örömszerzés, várakozás izgalma, ajándékozás. A mi csoportunkban is sok lehetőség adódott ezek gyakorlására, megélésére.
Először együtt készítettük el az adventi koszorúnkat. Várakozással telve “gyújtottuk” meg minden héten a gyertyákat. Tevékenységeink során sokszor beszélgettünk a szeretet erejéről, az összetartozásról, illetve arról, hogy nem csak ajándékot kapni izgalmas, hanem adni is ugyanolyan jó. Saját magunk által készített ajándékokkal nagy örömet tudunk szerezni annak, akit szeretünk, mert a “szívünket” tesszük bele.
A témák közül a kedvességnapot választottuk. Minden gyermek megpróbált kedves lenni a társaival. Jobban odafigyeltek arra, hogyan tudnak apró figyelmességekkel örömet szerezni egymásnak, és a felnőtteknek.
Készítettek a gyerekek szeretet – kívánság hógömböt, amivel megajándékozták egymást. Az előre kinyomtatott hógömbformát kiszíneztük, majd lelamináltuk, műanyag átlátszó tetővel kiegészítettük. Csillámporral, kiszúrt hópelyhekkel egyéni munkák készültek. Ezt követte az ajándékozás. Mindenki kiválasztotta, kinek adja a hógömbjét. Elmondták, miért választották azt a társukat, illetve milyen jót kívánnak neki.

Először együtt készítettük el az adventi koszorúnkat. Várakozással telve „gyújtottuk” meg minden héten a gyertyákat. Tevékenységeink során sokszor beszélgettünk a szerertet erejéről, az összetartásról, illetve arról, hogy nem csak ajándékot kapni izgalmas, hanem adni is ugyanolyan jó. Saját magunk által készített ajándékokkal nagy örömet tudunk szerezni annak, akit szeretünk, mert a „szívünket” tesszük bele.
A témák közül a kedvességnapot választottuk. Minden gyermek megpróbált kedves lenni a társaival. Jobban odafigyeltek arra, hogyan tudnak apró figyelmességekkel örömet szerezni egymásnak, a felnőtteknek.
Készítettek a gyerekek szeretet – kívánság hógömböt, amivel megajándékozták egymást. Az előre kinyomtatott hógömbformát kiszínezték, majd lelamináltuk, műanyag átlátszó tetővel egészítettük ki . Csillámporral, kiszúrt hópelyhekkel egyéni munkák készültek. Ezt követte az ajándékozás. Mindenki kiválasztotta, kinek adja a hógömjét. Elmondta, miért választotta azt a társát, illetve milyen jót kíván neki.