Iskolánkban nagy hagyományra tekint vissza, az adventi szeretetvendégség. Minden egyes osztály apró meglepetéssel kedveskedik a pedagógusoknak, és egymásnak. Minden osztály egy kis műsorral várja a tanárokat. Vannak osztályok, akik közös kézműveskedésre, vagy közös társasjátékra invitálják a pedagógusokat, más osztályok teljes kis színdarabot adnak elő, vagy együtt énekelnek. Ez az a nap, amikor együtt, közösen, önfeledten tudjuk eltölteni az időt, ahol tanár, diák együtt készül a karácsonyra. Elcsendesedés, várakozás, köszönet, és szeretet jellemzi ezt a napot. A feltöltött videóban 3 osztály karácsonyi műsorából készítettem kis összegzést. A 12D szeretetüzenetei, a 10B Mária és József történetét modern értelmezésben jeleníti meg, a 11B pedig a Kis Herceg meséjére építi az adventi történetet. Az általános iskolások pedig közösen díszeket, meghívókat kis rajzokat készítenek. Munkáik a templomban, a legfőbb közösségi térben kerülnek kiállításra.

A decemberi foglalkozást karácsonyi ünnepkör népi hagyományai köré építettem fel. Először is tisztáztuk, hogy András napon (illetve a hozzá legközelebb eső vasárnapon) kezdődik és vízkeresztig tart ez az időszak, s hogy ez három 12 napos ciklusra (12.01.-12.12., 12.13.-12.24., 12.25.-01.05.) osztható Luca napját és karácsonyt tekintve egy-egy határpontnak.
Már az első etapra jellemző az elcsendesedés a párok nem találkozhatnak, a szerelem a vőlegényjóslásokban jelenik csak meg (András, Luca, Borbála), illetve Szent Miklós is 3 lány házasodását segítette elő ajándékával. Az asszonyok fonják, szövik, hímzik a karácsonyi terítőt, miközben kipletykálják magukból az indulatokat, majd mindez a végén a karácsonyi dalok éneklésévé szelídül az ilyen együtt munkálkodások alkalmával.
Lucakor már számos módon előkerül a karácsony is a babonák mellett. A Lucakalendáriumhoz karácsonyig kell figyelni az időjárást, a Luca széke is ekkorra készül el, s ekkor lehet róla boszorkányokat látni. A Luca-búza karácsonyra nő akkorára, mint a szántón lévő társai húsvétra, s a karácsonyi asztal dísze lesz. A naponta elégetett Luca-cédulákból karácsonyra marad az a fiúnév, amit a papírkákat megíró lány párja visel majd.
Már a kotyoló fiúk térdelésében is van valami több, mint a profán, de Luca után kezdődnek csak igazán az ünnep szentségére emlékeztető hagyományok, Szentcsaládjárás, betlehemezés, kántálás, ostyahordás, ami a karácsony napjához fűződő hagyományokban teljesedik ki.
S eddig tartott az elcsendesedés, ezután jön a mozdulás a kolompoló regősökkel, a csordafordítással, az aprószenteki vesszőzéssel, a zajos újévvel, s csak a farsang kezdetét jelző vízkereszt emlékeztet még az elmúlt ünnepkör lényegére a víz- és házszenteléssel, a háromkirályok-járással. Megállapítottuk, hogy régen nem a nagy ajándékozás, evés-ivás volt az adventi-karácsonyi időszak lényege, hanem az, hogy felkészítsék lelküket a nagy ünnepre.
Ez után sorra vettünk páros szövegfeldolgozás alapján több ebbe az időszakba tartozó ünnepet, s egy-egy hozzájuk kötődő szokást, a diákok le is rajzolták ezeket, majd együtt megvizsgáltuk, milyen jócselekedetek rejlenek bennük.
Az első a rorate volt, mely sok más néven is ismert a nép körében. Angyalmise, mert az egész egy hálaadás így a karácsonyi születés előtt az angyalnak, aki meghozta a hírt a gyermek megfoganásáról, és Máriának is, aki elfogadta, befogadta. Hajnali mise, mert advent első napjától karácsonyig minden hajnalon összegyűlnek itt az emberek együtt várni a karácsonyt, és a Nap közelgő születését az évkörön belül. Ezt segítendő a mise után mindig megvárják a napkeltét, vagyis a Nap születését egy napon belül, s csak azután mennek a dolgukra. Jócselekedet ez utóbbi a fény születésének szakrális segítése miatt lehet, és azért, mert az, hogy ehhez 4 héten át mindennap hajnalban kell kelni, áldozathozatalra tanít valami közös jó ügy érdekében, maga a mise témája pedig a hála gyakorlását segíti elő.
Mint az advent kezdete András napjával (november 30.) indul a disznóvágás időszaka és Szent Tamásig (december 21.) tart. A magyar hagyományban a disznótorosból küldenek a rokonoknak, barátoknak, ilyenkor figyeltek arra is, hogy ki, mit szeret leginkább, abból adtak neki többet. Illetve magát a munkát is gyakran kalákában végezték. Jócselekedetként jelöltük meg az egymásnak segítést a munkában, illetve azt, hogy önzetlenül adnak másoknak a saját ételükből, és mindeközben figyelemmel vannak még arra is, hogy a megajándékozottak minél jobban örüljenek annak, amit kapnak.
Nálunk a myrai püspök jótette Láncos Miklós hagyományában élt tovább (december 6.). Férfiak öltöztek kifordított báránybundába és kucsmába, derekukra hosszú láncot kötöttek, arcukat kenderszakállal takarták. Korommal bekent kezükben fűzfavesszőből font korbácsot tartottak. Láncaikkal zörögtek és a lányokat kergették. A rossz gyerekeket megdogálták, a jókat dióval és almával ajándékozták meg. Később kísérői is lettek, a kormos képű ördögök, és csak ők büntettek. Jócselekedetként említettük Szent Miklós titokban tett adományát, mellyel három leányt mentett meg, illetve, hogy a gyermekeket a jó viselkedésre tanítják azzal, hogy ők kapnak jutalmat Láncos Miklóstól.
A Luca napi (december 13.) hagyományokból a kotyolást emeltük ki. A fiúk hajnalban házról házra járva mondták termékenységvarázsló rigmusaikat. Szalmát vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el a köszöntőjüket. Ezt a szalmát a gazdasszony a tyúkok alá vitte, ezzel segítette az eljövendő bő termést és a jószágok megfelelő szaporulatát. Itt a másoknak való jó termés- és egészségkívánást és a közösség tagjai felé irányuló figyelmet gondoltuk jócselekedetnek.
A Szent Család-járás karácsony előtt kilenc napon át tartott, általában kilenc közel lakó család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. Az utcán a „Szállást keres a Szent Család…” kezdetű énekkel vonulnak. Minden este más házhoz térnek be, ahol a már előre feldíszített oltárra helyezik a szobrot vagy képet. Itt együtt imádkoznak, énekelnek. S a kegytárgy ott marad egy éjszakára, vagyis házigazdák jelképesen szállást adnak a Szent Családnak. Ebben a hagyományban azt emeltük ki jócselekedetként, hogy befogadásra, valamint a közös ima lelket emelő élményére tanít, és a családok közötti kapcsolatot is erősíti.
A betlehemes játék a pásztorok történetét dolgozza fel, amint elalszanak, s az angyal szavára felébrednek, és elmennek tiszteletüket tenni a kisdednek, visznek ajándékokat is, amit munkájuk során elő tudnak teremteni. A betlehemezés két fő formáját ismerjük, az élő szereplőset és a bábokkal előadottat. A betlehem templom vagy jászol alakú, a Szent Család, angyalok, állatfigurák (szamár, ökör) láthatók benne. Gyertyát raktak bele, s a háziak térdet, fejet hajtottak előtte. Jócselekedetnek tartottuk a betlehemezésben a közösségért való fáradozást, a közösség figyelmének felhívását az ünnep lényegére, továbbá a fény, az örömhír mindenkihez való elvitelét.
A kántálás alkalmával a köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Létezett az a változat is, hogy akik haragudtak egymásra, s egyikük sem akart engedni, karácsonykor mégis odament énekelni valamelyikük a másik ablaka alá, s ez az éneklés a békülés szándékát fejezte ki, a másik ezt tudta, s visszaénekelt, s innentől újra jóban voltak, megoldották a problémájukat anélkül, hogy az érvcsatában, hogy kinek van igaza, újra összekapjanak. Ebben a szokásban jócselekedetként neveztük meg a másoknak való örömszerzést, hogy fokozzák a karácsonyi hangulatot a közösség számára, és azt, hogy lehetőséget biztosít a régóta haragosok számára a kiengesztelődésre, a megbocsátásra.
Népünk hite szerint karácsony éjfélén egy pillanatra aranyossá válnak a vizek, és varázserejűvé válik, amit belemerítenek. Éjféli harangszókor egyik családtag leeresztett a kútba 3 almát, ami ott átváltozik az aranyos víztől, és egészségadóvá, termékenyítővé lesz. Az egyik almát az állatok itatóvizébe teszik, hogy egészséget igyanak róla, a másodikat a mosdóvízbe rakják, és vízkeresztig arról mosdanak egészséget. A harmadik aranyalma a karácsonyi asztalra kerül, amit a családfő annyi szeletre vág fel, ahányan az asztal körül állnak, s ezt mondja: „Ne felejtsétek el, ha bárhova kerültök életetekben, hogy ennek az almának a gerezdjei vagytok. Ez az alma pedig a mi családunk, ez az alma a mi falunk, ez az alma a mi hazánk.” Ez utóbbi hagyományban jócselekedet szerintünk az, hogy családi, közösségi, nemzeti összetartozásra tanít, kifejeződik benne a családtagok egymás iránti szeretete, illetve igazságos, minden jelenlévőt egyaránt figyelembe vevő elosztásra tanít.
Regöléskor a fiatal legények csoportosan jártak házról házra, énekelve, kolompolva, zajt keltve, hogy szerencsét és bőséget kívánjanak a gazdáknak. A regösénekekben gyakran szerepelt a háznép egészsége, jószágának gyarapodása, a föld termékenysége. A zajkeltés célja a rossz szellemek elűzése volt. Időszaka: Szent István vértanútól (december 26.) vízkeresztig (január 6.) tart. Míg az adventi időszak az elcsendesedés, a nyugalomban létezés időszaka, innentől kezdődik a hangoskodás, a mozdulás, az aktív tevékenység. „Kelj fel, gazda, kelj fel!” – éneklik. Valamint azt is állítják, hogy „Ha a maguk asztala mi asztalunk volna, Szent oltár volna, Ha a maguk kenyere mi kenyerünk volna, Krisztus teste volna, Ha a maguk bora a mi borunk volna, Krisztus vére volna, Haj, regő, rejtem, Azt is megadhatja az a nagy Úristen!” Itt jócselekedetnek véltük az áldás kívánását másoknak, továbbá azt, hogy szövegükkel megtanítják, hogyan hozhatják be a szakralitást az életükbe, és felhívják a figyelmet arra, hogy a nappali órák számának növekedésével ébred majd a természet is, és meg kell tenni az előkészületi munkákat, mozdulni kell immár.
A háromkirályokjárás vagy „csillagozás” hagyománya szerint gyerekek vagy fiatalok csillaggal a kezükben jártak házról házra, elénekelték a háromkirályok történetét, jókívánságokat mondtak, és a ház lakóit békességgel, áldással köszöntötték. A háziaktól kisebb ajándékot kaptak (alma, dió, sütemény). Jócselekedetnek tartottuk a fény továbbadását, hogy az ünnepkör végén még egyszer emlékeztetnek az ünnep lényegére, a háziak részéről pedig a vendégszeretetet, az ajándékok adását a csillagozók számára.
A rajzok, az ismertetők és a jócselekedetek megbeszélése alapján ismét készítettünk faliújságot is, hogy terjedjen az egész kollégiumban a jótevés vágya.
A népi jócselekedetek tanulmányozása után, magunk is belekezdtünk a jótéteményekbe. Hagyományosan az egész kollégium számára a szakkör tagjai készítik el a sok-sok mézeskalácsot, amit a karácsonyi ünnepség után a diákok megesznek. Többnyire – mivel koradélutántól estig tart a munka -, nem szoktuk díszíteni, de most titokban mind a tanároknak, mind a technikai dolgozóknak készítettek a lányok színes mázzal rajzolt mézeskalács-karácsonyfadíszeket, amiket az ünnepség után átadtak, megköszönve az értük való munkájukat. Volt meghatódottság, mert valakinek a kedvenc virága, vagy honismereti kör tagjának népi motívumok, másnak az általa a társalgó asztalra a karácsonyi hangulat fokozására behozott piros-fehér mintás sállal, sapkával ellátott rénszarvasra emlékeztető díszítés készült kifejezve hálájukat. A kellemes meglepődésnek oka volt az is, hogy több esetben olyan növendékek készítették számukra az ajándékot, akikkel egyébként sok problémájuk van. Nagyon örültem, hogy meg tudták mutatni a szebbik oldalukat is ezek a diákok, hiszen az ő viselkedésükben jelenlegi családi körülményeik, és/vagy korábban őket ért traumák is jelentős szerepet játszanak. A portások, takarítók is elérzékenyültek azon, hogy rájuk is gondoltak a kollégisták. Adtak az ajándékból egy nehéz helyzetben lévő lánynak is azzal, hogy a karácsonyi műsorban tanúsított kiemelkedő teljesítményéért adják a diáktársaik (népdalt énekelt) a tanároktól kapott írásbeli dicséreten felül (minden a műsorban résztvevő diák nevelőtanári dicséretben részesült). Ez a kislány nagyon boldog volt ettől a figyelemtől a többiek részéről. A lányok így nem csak a régiek jócselekedeteivel ismerkedtek, hanem maguk is gyakorolták azt.