A Karácsony közeledtével jó alkalom nyílt arra, hogy mindennap úgynevezett Kedvességnapot tartsunk. Sajnos ez a hónap nagyon rövid volt, mert 17-e volt az utolsó óvodai nap.A járványhelyzet miatt nagyon kevés gyermek volt a csoportunkba, aki részt tudott venni a napi tevékenységekbe. Napi szinten megbeszéltük, hogy ki milyen jótettet hajtott végre előző nap.
Az utolsó két hétben a gyermekek igyekeztek mindennap figyelmesek és kedvesek lenni társaikhoz. Erről készítettünk egy csoportképet, amibe mindenki belefért.
Boldogító jó cselekedetek
December az adventi időszakról, a Mikulásvárásról szól a gyerekeknek az óvodában. A hónapra tervezett boldogító jó cselekedetek témakör könnyen beilleszthető volt a mindennapi tevékenységek közé.
Villámrelaxációval gyakoroltuk a közös ellazulást, melyre azt tapasztaltam hogy egyre több gyerek csatlakozott szívesen.
A technikát Bagdy Emőke professzor asszony Pszicho fitness gyermekeknek című könyvéből sajátítottam el.
Ezt követően közösen megtekintettük a Telhetetlen méhecske című diafilmet, melyet én meséltem élőszóval a gyerekeknek. A mese nagyon jó alkalmat teremtett a beszélgetésre:Ki hogyan szokott segíteni a szüleinek otthon, ha látják hogy fáradtak anyáék?
Közösen készítettünk egy ajtódíszt ajándékba a szülőknek, így megtapasztalhatták a gyerekek az ajándékozás örömét, mert nemcsak kapni jó, hanem adni is.
A közös munkát pedig kötélhúzó versenyen próbáltuk ki, hogyan leszünk együtt sokkal erősebbek, mint egyedül.
Mindezt Bagdi Bella zenéivel kísérve tevékenykedtük, melyet a hónapok során nagyon megkedveltek a gyerekek már.
A december hónap a csoportunknak elég mozgalmas volt. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, adtunk és kaptunk is.
1. Cikk iskolánk újságjában: A társas kapcsolatok ápolása témában a varázslatos levélírást választottuk. Ez nagyon tettszett az iskolában mindenkinek, így megkeresték a csoportunkat egy röpke cikk erejéig. A gyerekek nagyon örültek annak, hogy szerepelhettek, írtak rólunk. Szerintünk ez ismertebbé tette őket.
2. Mikulás voltam iskolánk 1-2. évfolyamos osztályaiban: A jelenlegi járványhelyzetre tekintettel nem jöhetett külsős Mikulás. A tanító nénik megkértek arra, hogy vállaljam el. Még sosem voltam Mikulás. Ez a kihívás felpörgetett, izgatottá tett. Nagyon izgultam, amikor megérkeztem az első osztályhoz, majd a többieknél is megmaradt bennem az izgalom. A tanító nénik rutinja átsegített a nehézségeken. Óriási feltöltődést adott ez az élmény. A gyerekek csillogó, várakozó tekintete, kíváncsi kérdései elöntöttek pozitív érzelmekkel.
3. Mikulás levele: Múlt hónapban levelet írtunk azon osztálytársaknak, akik hiányoztak. Akkor a gyerekek elmondták, hogy irigylik az otthonlévőket, amiért levelet kapnak, mert ők még soha nem kaptak levelet. A kabai postának volt egy kezdeményezése. a posta előtti dobozba dobhatták be a Mikulásnak írt leveleiket a gyermekek. A posta bérmentve juttatta el a választ a gyerekeknek. Megkerestem a vezetőt, aki elmondta, hogy írhatok levelet. Én a csoportunk tanulóit szerettem volna meglepni a Mikulás levelével. A gyerekek az iskolába felhozták a mindenkinek névre szóló levelet. Nagyon megköszönték, hogy gondoltam rájuk.
4. Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány csokigyűjtés és a MosolyManók játékgyűjtés: Az idei tanévben negyedik alkalommal csatlakoztunk a csokigyűjtéshez, elsőként a játékgyűjtéshez. Kiemelten fontosnak tartom, hogy tanulóink jótékonykodás, segítségnyújtás területén érzékenyítve legyenek. Lássák azt, hogy meg kell becsülnünk amink van (mint pl. egészség, család, játékaik, könyveik…). Rá kell mutatnunk arra, hogy ha mindig csak sóvárgunk azután ami nincs meg, akkor nem leszünk boldogok. A kis csapatunk lelkesen vetette bele magát a gyűjtés hirdetésébe, lebonyolításába.
5. Betlehemes házikó készítése: A karácsony közeledtével az ünnepi hangulat fokozására betlehemes házikót készítettünk. A gyerekek szerint nagyon jól mutatott otthon az asztalon.
Ebben a mai rohanó, nehéz időben hajlamosak az emberek elmenni egymás mellett. Meg kell mutatni gyermekeinknek, hogy anyagi kiadások nélkül is adhatunk másoknak. Meg kell tanítani a jó cselekedetek fontosságát. Sokat tevékenykedett a csoportunk decemberben. Mire elértünk a szünethez, teljesen ráhangolódtunk az ünnepekre. Nagyon remélem, hogy én is hozzá járultam a gyerekek jó cselekedet élményeinek megtapasztalásához, gyarapításához.
Elég nagy kihívást jelentett tanítványaim számára a feladat megoldása. Újra digitális oktatásra került sor iskolánkban. Nagyon segítőkészek voltak a szülők, nagyszülők. A madarakról való gondoskodás minden tanévben beszélgetésünk fő témája. Osztályom minden tagja szereti az állatokat, tisztában vannak a gondozási szokásokkal is. Hálás volt ez a téma.
Ügyesen oldották meg az otthoni feladatukat. Nagyon várják már az első kismadarukat az etetőnél.
A decemberi hónapban a boldogító jó cselekedetek témájával ismerkedtünk meg.
A tevékenységet relaxációval és közös énekléssel kezdtük el.
– Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalát énekeltük és közösen táncoltunk rá.
– A relaxáció során a következő gyakorlatokat végeztük:
– “Repül a karom ha akarom, ha nem akarom”
– “Napimádás”
A téma feldolgozásához Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjét hallgatták meg a gyermekek, amit örömmel fogadtak.
A gyermekek a mese után előre kivágott szívecskéket kapta, és annak adták oda, akikkel jót cselekedtek. Ezeket megbeszéltük: mit cselekedett jól, miért jó az, amit cselekedett.
A hónap folyamán egy szív alakú jó cselekedet táblára minden gyermeknek, aki jót cselekedett felkerült a jele. A gyermekek nagyon élvezték és sok jó cselekedetet láttunk.
A gyermekek az asztalnál színezhettek, segítettünk a kismadaraknak a fiókákhoz eljutni a labirintusban, a macinak segítettünk lufit készíteni, hogy neki is legyen, valamint a zoknikat segítettünk együtt megtalálni és összepárosítani a feladatok során.
A jó cselekedetek témájában nagyon aktívan részt vettek a gyermekek, örömmel és izgalommal várták a játékokat, lelkesen vettek részt ezekben.
Bocskai István református Általános Iskola
Adni jó! Ismét megtapasztaltuk. Az egymásnak készített kis rajzokkal is örömöt szereztünk magunknak.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Az elsősökkel ebéd után az intézményünk kollégiumába mentünk, ahol családi hangulatban tudtunk fogat mosni. A gyerekek nagyon élvezték az együtt cselekvés örömét, a táncot, a zenét, a mozgást, a vidámságot.
Karácsonyi díszekre rajzoltuk le, hogy ki mivel tudna kedveskedni, jót tenni.
Ebben a hónapban a jócselekedetekről beszéltünk. A tanulók nagyon nyitottak voltak a téma iránt, valószínűleg a közelgő ünnepek is közrejátszottak ebben. Az online tér ellenére felszabadultan, és nyíltan beszéltek az önzetlen segítségnyújtás lehetőségeiről és fontosságáról. Munkáik az órán elhangzottak átgondolt változatai, érződött, hogy sokat foglalkoztak a témával.
Ez a hónap a jócselekedetekről szól. Megbeszéltük, hogy kinek mit jelent a fogalom, és ki tett ebben a hónapban már önzetlenül valakinek jó dolgot. Szerencsére szép számban akadtak jócselekedetek. Ezután a Pozitivityt kérték tanulóim. Nagyon élveztük a játékot🙂 , sokkal jobban megnyíltak a tanulók és érdekesebbnél érdekesebb történeteket meséltek.