A karácsonyi készülődés közepette, nem maradtak el a kisebb, nagyobb jó cselekedetek. Az a kisgyermek aki aznap a legtöbb jót cselekedte, annak felkerült a jele a fára. Így díszítettük fel a fenyőfánkat a közös karácsonyi ünnepségünkre.
Boldogító jó cselekedetek
Boldogító jócselekedetek hónapja
Az „égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok” relaxációs gyakorlattal indítottam a foglalkozást. Ezt az 5. osztályos gyerekek külön élvezték, hisz ők még kisebbnek számítanak az összevont csoportban.
A gyerekek a hónap dalát már izgatottan várták. A szív szó megragadta a figyelmüket.
A megszokott beszélgetés során célirányos kérdéseket tettem fel: Mit jelent az, hogy jócselekedet? Mi számít jócselekedetnek?
Irányított páralkotás során –jó tetteket tartalmazó kártyákkal – megalakultak a párok. Kaptak egy-egy idézetet. Megbeszéltük, hogy mi jut eszükbe az elolvasott mondatokról és, hogy egyet értenek-e vele.
Az e heti ÖKO iskolai program a madáretető készítése volt, ezért összekapcsoltam a boldogságóra témáját az állatokról való gondoskodással, az állatszeretettel.
A madáretető készítése nagyon tetszetős feladat volt a gyerekeknek. Szeretnek festeni. Két napi munka volt, hiszen meg kellett száradnia a temperának. A madáretetők újrahasznosított üdítős dobozból készültek a környezeti nevelés, a környezettudatos életmód szellemében.
Maradt idő az első foglalkozáson, ezért elolvastuk Aiszóposz Az egér és az oroszlán című fabuláját. A tanulság megbeszélésekor a segítőkészségre, a jócselekedetre helyeztem a hangsúlyt.
A foglalkozást a hónap dalának meghallgatásával és a másnapi feladatok (a kifestett madáretetőnek szánt dobozok nyírása, kötözése, a madáreledel belehelyezése a dobozokba, az udvari fákra való felkötése, fényképek készítése, a madáretetőben lévő madáreledel folyamatos pótlása) megbeszélésével zártuk.

Téma: Boldogító jó cselekedetek
Eszközök: színes papír, olló, ragasztó, színes ceruza
– beszélgetés: hogyan segíthetünk másoknak
– relaxáció – Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dal, amelyet körben énekléssel énekeltünk
– a téma a karácsonyi időszakra esik, ezért nemcsak az egymásról való gondoskodás, hanem az ajándékozás is fontos ebben az időszakban
– ajándék készítése: színes rajzlapból szívet nyírtak, ezt kiszínezték saját elképzeléseik szerint, rajzolva köszönték meg a sok szeretetet szüleiknek / 4.lépcsőfok
– mesehallgatás: Szívem kertje
– a mese rövid tartalma, tanulsága
Befejező rész: Bagdi Bella: Ha boldog vagy c. dal közös éneklése
Beszèlgetô kôrben közösen össteszedtük milyen jó dolgokat tudunk tenni, tàrsainkkal, szüleinkkel, csaladtagjainkkal, baràtainkkal. Ezek a jó cselekedetek milyen hatàst vàlthatnak ki, s ezt mennyire jó làtni milyen örömet okozhatunk egy aprósàggal is. Relaxàciós gyakorlattal kezdtünk mint mindig. Ènekeltünk, tancoktunk Bagdi Bella: Jó emberrè csak a szívemmel vàlhatok címû dalàra. Munkafüzetünkben a tèmàhoz kapcsolódó madàretetôs vonalvezetôs labirintusokban vègigrepültünk. Szívem kertje mesèt elmesèlve , erkölcsi èrzèkük fejlôdött. Szíveket a jó cselekedetek jelèt, egyènileg kiszíneztèk, s a hèt folyamàn kiosztottàk a jó cselekedetek fügvènyèben. Szituàciós jàtèkkokkal a tèmàt àthatóbban feldolgoztuk. Zàràskèpp Bagdi Bella: Boldog vagyok címû dalàra ènekeltünk, tàncoltunk.
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Az osztályommal sokat beszélgettünk a közelgő karácsonyról. Egy angyalka ruhájára összegyűjtöttük a jó tetteket, cselekedeteket.
Sajnos valamiért nem töltötte fel a decemberi posztom de most újra feltöltöm.
A gyermekekkel egèsz hónapban nagy hangsúlyt fektettünk az egymás szeretetére, az egymás megajandékozásàra, az egymás megbecsülésére, tàmogatásàra.
Megértettük a gyermekekkel hogy jobb adni mint kapni milyen fontos értèket kell kèpvislenünk az èletben. A tèli szünet előtt megvàlasztottuk a jó cselekedetek àltali eredmènyükért a Jósàgos cìmet. A gyermekekkel minden nap kihúztuk a kallendàriumból az aznapi jócselekedetet. A jutalom egy szivecske volt amit az általuk kèszìtett Mikulàs csizmàn gyűjtöttek. A végeredmèny egy nagyon kedves és jósàgos kislàny győzött.
Karâcsonykor megajàndèkoztàk egymást. Mézeskalácsot sütöttünk megajàndèkoztuk a többi csoportot.
Nagyon boldogan telt a decemberi hónapunk.
A Jócselekedetek gyakorlásának hónapjában a Csicsergő csoport minden gyermeke egy fenyőfára ragaszthatta a jócselekedért kapott csillagait. Főként a nagycsoportosok értették és fogalmazták meg gondolataikat:
„Segítettem feltenni a kiscsoportosnak a játékot a polcra”;
„Megvigasztaltam a társamat, mert megütötte a lábát”;
„A mosdóban segítettem egy kicsinek kinyitni a csapot”; „Segítettem a csoportunk díszítésében!”
Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola
Minden, ami szükséges a jó cselekedetekhez