A Villányi Általános Iskola 7. a osztályos tanulóinak videója az optimista és pesszimista életszemléletről.

A második havi témánk az optimizmus gyakorlása volt.
Az első órán a fogalom meghatározása nehézkesen ment; a gyerekek nem találkoztak az optimizmus fogalmával. Arra próbáltam rávilágítani, hogy az optimizmus az a képességünk, ahogyan a világ körülöttünk lévő történéseit szemlélhetjük- a pohár félig van töltve; félig telinek látjuk vagy inkább félig üresnek. Kitértünk arra is, hogy az optimista/pesszimista ember ugyanazt a a képet nézi; a valóságot. Ezután a környezetünkben kerestünk olyan embereket, akiket a legoptimistábbnak gondolunk. (Sajnos ennek a beszélgetésnek a felvetéseit nem rögzítettem.)
A második órán az alsós segédanyagban található mesén keresztül érkeztünk el ahhoz, hogy mennyivel jobban szeretünk olyan emberek társaságában lenni, akik jókedvűek. (Az alsós segédanyagon kívül a tanulási nehézséggel küzdők számára készített kiadványokba is bele szoktam nézni; a 23 fős osztályból 12 gyerekem tanulási nehézséggel küzd vagy SNI-s tanuló.)
A harmadik órán azt az állítást boncolgattuk, hogy Mindenki Tamással akar játszani – mi lehet ennek az oka? Addig a pesszimista nézőpontig könnyen eljutottunk, hogy Azért játszanak inkább Tamással, mert engem senki se szeret; de az optimista válaszig önállóan nehezen jutottak el.
A negyedig órán mindannyian megrajzoltuk, hogy éppen akkor milyen szemüvegen keresztül tekintünk a világra – minél optimistábbnak érzed magad, annál vidámabb és erősebb színt válassz! Már a szemüvegek megrajzolása/elkészítése is egyfajta optimizmus gyakorlása volt; többek szerint a szemüvegük ciki és béna. Talán szerencsésebb lett volna előre készített sablonokat kiszínezni?
Mivel ezen a területen sokkal bizonytalanabbak voltak a gyerekek, több optimizmust erősítő technikát fogok alkalmazni a következő hónapokban.
A hónapot ismét meditációval zártuk. A hála gyakorlásakor ez is sokkal könnyebben ment, az akkori meditáció után sok mindent hoztak magukkal; mégsem érzem sikertelennek ezeket az órákat, hiszen most olyan témával kerültek szembe, mely fogalmilag majdnem teljesen ismeretlen volt számukra.
Felnőttként azt gondolom, hogy sokkal sikeresebb és boldogabb ember is lehettem volna, ha már tizenévesen kapok olyan technikát – játékos feladatokon keresztül – mely optimistább szemléletűvé tettek volna.
Ennek a témának a feldolgozása során sem felejtettük el a hála gyakorlását, ezt megkönnyíti számunkra, hogy a közösen készített hálakertünk az osztály falán található.
A szemüvegeinket is újra elővesszük a következő hónapokban – annyi változtatással, hogy készítek a gyerekeknek 5 eltérő színű szemüveget, minden színhez konkrét jelentést fogok kapcsolni, egyfajta optimizmus-mérőként – és minden hónap végén azt tesszük fel jelképesen, amely az adott hónapot jellemezte. Ezen kívül lesz egy aranyszínű, melyet annak a gyereknek fogok adni „megőrzésre”, aki pesszimistán/önmagát leértékelve tekint az iskolai eredményeire, társas kapcsolataira, a csoportban betöltött helyére. A célkitűzés, hogy év vége felé már ne legyen gazdája.