Az optimizmus gyakorlása

Kedves Olvasó!
A szegvári Kurca-parti Óvoda Kisvakond kiscsoportjának életébe ,,A hála gyakorlása”során alkalmazott szociális készségfejlesztő játékok pozitív, jótékony hatását kezdjük felfedezni, például egyes esetekben: reggeli szabadjáték ideje alatt a sírógyermekhez odamennek a társak megvigasztalni, hívják őt játszani még úgy is, hogy az otthonról hozott játékukat is szívesen kölcsönadják számára/egymásnak, mely életkoruknál fogva ez idáig nem volt jellemző a gyermekek részéről. Természetesen az őszinte, szívből jövő, hálás tekintet, mosoly és ,,Köszönöm!” sem marad el az eddig síró gyermektől.
Szívesen mutatják a szülőknek a ,,Reggel-délben-este”-plakátot és a ,,Hálafát” is.
Örömmel kérték és szívesen hallgatták meg többször a Hálafa történetét.
Októberben az optimizmus gyakorlása volt a témánk.
A csoportom életkori sajátosságát tekintve, rövidítve báboztam el a Bezzeg Andrea: Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, majd a kollégámmal kooperálva elkészíthették a gyermekek a saját optimista varázsszemüvegüket is, melyet a tükörben meg is nézhettek, ,,ki is próbálhattak”. Örömmel viselték többször a héten, aki szerette volna haza is vihette.
Saját készítésű, történetet ábrázoló leporellómmal igyekeztem felkelteni az érdeklődést – visszacsatolva a mese szereplőihez – és még jobban elmélyíteni a mese mondanivalóját. Nagyítós feladatunk is itt valósult meg.
A leporelló négy lapból áll, melyet folyamatosan hajtogattunk szét.
Az 1. lapon, őszi fa látható, aki szomorú, hiszen folyamatosan veszíti el a faleveleit.
A 2. lapon: ,,Másnap igen szeles, esős időjárás volt. Nagy aggodalmára, szomorúságára az utolsó falevelet is elveszítette.”
,,Mindjárt kinyitom a 3.-4.oldalt is! Szerintetek hogyan folytatódhatna a történet? Tódi törpe mit adna a fának?”
,,A fának is egy optimista varázsszemüveget!” -Ekkor megbeszéltük, hogy van olyan szemüveg, ami nagyíthat is, mint egy nagyító. A mi varázsszemüvegünk is nagyíthat, meglátja a sok-sok falevél között a szépet és a jót!”-Kinyílik a 3.-4. lap is.
,,Adjuk rá a varázsszemüveget, mi is felvehetjük! Mit láthat a fa?”
,,Igaz elveszítette a faleveleit, de így lett az avar! Búvóhely az állatok számára!”
Nézzük meg kik rejtőznek a falevelek alatt. Süniknek, bogaraknak adott ,,meleg otthont”!
A gyermekeknek a szőnyegen lehetőségük volt a bábokkal eljátszani újra a történetet, mozogni, táncolni a Hónap dalára: ,,Pozitív gyerek vagyok”.Továbbá volt, aki ,,továbbfejlesztette” a mesét, például Csenge clics építőjátékból épített Tódinak egy varázsszőnyeget, hogy bármikor, bárhová, gyorsan eljusson, ott tudjon lenni, ahol nagy szükség van a varázsszemüvegére.
Lehetőséget adtunk továbbá, az eszközöket bármikor elkérni, illetve számukra elérhető helyre tettük azokat.
Összegezve, a gyermekek megtapasztalhatták azt, hogy a negatív, szomorú érzésből, helyzetből mi módon hozhatunk ki pozitív érzéseket, meglátásokat /öröm, óvás, védés, melegség stb./, ezáltal is új ismeretekhez juthattak, szókincsük bővült, csoportkohézió erősödött az együtt tevékenykedés által.
Kollégámmal a problémamegoldó gondolkodásmód megalapozását is törekedtünk elősegíteni, megalapozni a tevékenységek során.
Ebben a hónapban az optimizmus érzését, gyakorlását tűztük ki célul. Optimista emberré az válhat, akiben a helyes önértékelés, a pozitív énkép és a megfelelő önkép kialakul.
A beszélgetőkörben körbeadott tükör segítségével először külső jegyeket kerestek magukban, melyeket szépnek találtak, azután megbeszéltük milyen belső tulajdonságok lehetnek azok, amik szépek, jók, melyek a belső értékek, mi az amiben ügyesek. Ezzel az alappal már külső és belső értékeket neveztek meg, melyeket szeretnek magukban. Ezután következett a társak szemébe nézve elmondani, mi az, amit szeretnek benne. Nagyon jó volt látni, ahogy a tükörben nézik magukat és rájönnek, milyen sok jó, szép lakik bennük. Mikor a társak kezdték el mondani, hogy : Szeretem, hogy olyan….., mindegyik kisgyermek szárnyakat kapott. Alig várták, hogy rájuk kerüljön a sor. Napról napra egyre több értéket fedeztek fel magukban és egymásban. Mire az értékek fáját elkészítettük rengeteg pozitív tulajdonságot, egyéni képességet és cselekvést tudtak megnevevezni. Mivel ősz van, így a fára jelükkel ellátott színes levelek kerültek, melyekből többet is készítettünk, hiszen rengeteg érték és tehetség lakozik bennünk. A szülők bevonásával zártuk a tevékenységet. Megkértük őket, hogy reggel vagy délután, mikor jönnek, a gyermekkel megbeszélve, miért büszkék rájuk, tegyenek fel közösen faleveleket erre a fára. Büszkén mondhatom, hogy nagy lombja lett.

Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
E havi témánk feldolgozását a hónap dalának meghallgatásával kezdtük. Ezután bevezetésként Szomorú Szilárd és Boldog Blanka segítségével igyekeztünk két csoportban, felváltva vidámságot, mosolyt varázsolni a szomorú arcokra. Folytatásként arról beszélgettünk, hogyan látják a gyerekeink a világot, miért voltak már szomorúak, illetve hogy mi az, amit szépnek látnak a világban. Ezt követően megtekinthették Ferenczei Éva: Bábjátékát. A mese befejezése interaktív módon történt, hiszen a gyerekek sok-sok hasznos tanáccsal látták el a mesében szereplő kisfiút, hogy mit kell tegyen azért, hogy meggyógyuljon, s mihamarabb otthon lehessen az anyukájáékkal. A mese mondanivalójának megbeszélése után a zárókörben Tükörjátékot játszottunk, főleg a nagyobbak részvételével, melynek során elmondhatták, hogy mi az amit szépnek, s jónak látnak önmagukról a tükörben. Itt szívesen segítettek jó tulajdonságaik felsorolásával társaik is. A jó tulajdonságokkal való feltöltődés által nagyobb önbizalmat kaphattak gyermekeink, s ezáltal igazán mosolygósak és boldogok lehettek, melyet rajzaikban, mosolygós önarckép formájában rajzban is megjelenítettek. Így a foglalkozás végére elkészültek optimista tükörképeink is.

Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Olyan rajzokat készítettek a gyerekek a környezetükben lévő világból, amiben megmutatják mi a rossz, s mit látnak mégis reményteljesnek. Ökoiskola lévén a környezettudatosság mindennapos téma, így ez is meglelhető a munkáinkban. Ha felnőnek, biztosan sokat tesznek majd magukért és környezetükért, egy boldogabb világért.

Felsőrajki Arany János Napköziotthonos Óvoda
Ebben a hónapban bevezettük, hogy minden nap reggeli előtt meghallgatjuk a Napindító útravaló dalt a Repülj velem CD-ről.A gyerekek reggelente már nagyon várják, hogy közösen énekelhessük.
A témára való rávezetésként elkészítettük a varázsszemüvegeket. Meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok c. dalt. Közösen beszélgettünk arról, hogy ki volt már szomorú, és ki vidította fel. A Tódi törpe varázsszemüvege c. mese meghallgatása után megbeszéltük az optimista szó jelentését. Elővettük az elkészített szemüvegeket, melyekről kiderült, hogy varázslatra képesek. A gyermekek a szemüveget felvéve sokoldalúan megfogalmazták, hogy miért látják szépnek a világot. Megtanultuk Tódi törpe Szebben látó mondókáját, s el is játszottuk.

A gyerekek lerajzoltak olyan eseteket amik velük történt, ( elestek, vizesek lettek vagy beleesett a tóba) de a végén mindig volt valami kellemes élményük, illetve volt valaki aki átsegítette őket azon a bizonyos problémán. A csoportom nagyon hamar ráérzett az optimista gondolkodás lényegére. A foglalkozáshoz készítettünk optimista szemüveget, amivel még az udvarunkat is sokkal szebbnek látták.


Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 2. c osztályos tanulói saját otthoni, vagy iskolai élményeit vetette papírra, hogyan sikerült egy kevésbé jó helyzetet „megszépíteni”.
A legmegkapóbb pozitív gondolatok előzetesen is megjelentek a téma feldolgozása során, amikor a gyerekek elbúcsúztak egy kisfiú osztálytársuktól, aki másik iskolába került október közepétől.
Kérésemre, a gyermektől minden tanuló egy-egy szép útravaló mondattal köszönt el.
Nagyon érezhető volt a sok-sok pozitív érzelem, az empátia, a biztatás.
Minden gyermekből egyöntetűen áradt a jókívánság, vele az optimizmus, ami rendkívül megható élmény volt mindannyiunk számára.

Szentlőrinci Általános Iskola Bicsérdi Általános Iskola Tagintézménye
Fogadd őszinte részvétünk! Reméljük, jobban érzed majd magad, ha újra jössz suliba. Már nagyon várunk, gyere!
Szia! Jobban vagy már? Este buli lesz, van egy ismerősöm, aki meghívott. Te is jöhetsz. Ha van kedved, szólj! Oké?
Kedves Ügyfelünk! Megérkezett az előfizetett X- box gold. Köszönjük türelmét.
Szia! Hallottam, hogy kirúgtak, kiraboltak, meg hogy tönkre ment a kocsid. Szeretnék rajtad segíteni. Nálunk van állás az irodában, pénzzel is kisegíthetlek, és kocsit is tudok neked szerezni. Ha szeretnél velem beszélni, hívj!
Szia! Kész a pizza!