
Az optimizmus gyakorlása


Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
A kis gyerekek is hajlamosak arra, hogy csak a rosszat, a csúfságot vegyék észre a világban. Fontos megtanítani nekik, hogy a szép, a jó igenis létezik. És ebben hinni kell. Felvettük \”Müller Péter napszemüvegét\”, így színeztünk, így olvastunk, így játszottunk. A tantermünket áthatotta a derű, az optimizmus.

Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium
A Boldogságóra keretében az optimizmus gyakorlása témakör feldolgozására egy egész napot szántunk.
A nap elején a szokásos pozítív és jókedvű üdvözlést követően a fiatalok kiváncsisága érezhető volt.
Szeretik a meglepetéseket az újdonságokat, és érezhető volt, hogy sejtették, ez a nap is ennek függvényében fog eltelni.
Bevezetésként képek, ábrák segítsége mellett megbeszéltük az optimista-pesszimista szavak jelentését, majd gyűjtöttünk hozzájuk kapcsolódó jelzőket, tulajdonságokat. Színekben is gondolkodtunk, és ezeket is párosítottuk a különböző beállítottságú emberekhez. Zeneszámokat is hallgattunk, ami fokozta a jókedvet a derűt az elégedettséget.
Ezt követően a fiatalok az alá a kép alá álltak amelyikről úgy gondolták, hogy a leginkább rájuk jellemző. Legnagyobb örömünkre mindengyikük optimistán, pozitívan vélekedett önmagáról – bár ezt szerencsére eddig is tapasztaltuk -.
Beszélgettünk arról is, hogy melyik embertípus mellett érezzük magunkat leginkább jól, és a környezetünkben van-e olyan ember, ismerős, barát, rokon, akire leginkább jellemző a derűs, magabiztos, erőt, biztonságot sugárzó jellemvonás.
Gondolkodtunk az élet pohara félig tele, félig üres szemléletről is, valamint arról miért lényeges az, hogy miként és hogyan vélekedünk, gondolkodunk és éljük meg a körülöttünk lévő eseményeket, történéseket.
Átbeszéltük azt is, hogy a pozitív gondolkodás tanulható, elsajátítható, mint megannyi készség az életünkben, mindezt a gondolkodásmódunkkal és sok-sok gyakorlással érhetjük el, mígnem életünk szerves részévé válik.
Egy „Varázsgömb” segítségével arra kértük a fiatalokat lássanak a jövőbe, merjenek nagyot álmodni és meséljék el milyennek szeretnék látni magukat 4-5 év múlva. (Ekkor már elhagyják iskolánk kapuit, ezért is volt érdekes számunkra a válasz). Valamennyien egy békés, nyugodt családi életre, társra, biztonságra, munkára, szeretetre, elfogadásra vágytak. Mi innen is kívánjuk hogy mindez valóra váljon valamennyiük életében!
A témakör második részében összegyűjtöttük, hogy mely érzésektől, cselekedetektől lehetünk boldogok, elégedettek, derűsek majd közösen egy tablót készítettünk, amit valemennyi embertársunknak szeretettel küldünk az intézményen belül, az országban és a nagyvilágban!


Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Nemcsak megbeszéltük, faliújságra is kitettük gondolatainkat.

Az Ácsteszéri Meseerdő Óvodában novemberben a Pintyőke csoportban elmeséltük Bezzeg Andrea:Tódi varázsszemüvege meséjét. Elkészítettük a mi szemüvegjeinket is. A következő héten elbáboztuk Ferenczei Éva: A kórházban című jelenetét. Sok babát meggyógyítottak a doktorok és doktor nénik.

Ferenczei Éva: Maci bajban van meséjét báboztuk. Szomorú Szilárd és Boldog Dóra játékra hívta csoportunkat, majd Bezzeg Andrea: Tódi Törpe varázs szeművege meséjét meghallgatva gyermekeink saját szeműveget készítettek és a dalra mozogtak.
Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde
A megvalósításról pár gondolat!
A mesébe hívogató mondókával motiváltam a gyerekeket.
A mese meghallgatása és megbeszélése után aki akarta elkészíthette a saját varázs szemüvegét. Nagyon tetszett a gyerekeknek az ötlet, hamarosan mindenki el is készítette magának.Addig hagyták az oviban, amíg ők kívánták,és igény szerint haza is vihették.
Egy másik kezdeményezésre hoztam be kézi tükröket,és abban nézegették magukat,külső jegyeiket.
Gólyafészek Óvoda és Mini Bölcsőde
A szokásos zenés kezdés után következett a mese Tódi törpe varázsszemüvege. Felvettük Tódi törpe varázsszemüvegét és kerestünk szép dolgokat a csoportunkban és a környezetünkben.
Megtanultuk a varázsmondókát, eljátszottuk a szomorú Szilárd és Boldog Blanka szituációs
játékot.
Varázstükörbe nézve kerestük meg magunkban a jó tulajdonságainkat.
Házi feladatot adtunk otthonra. Kezüket körberajzolva készítettük el az Értékeink fáját Otthon a szülőknek kellett beleírni mik a gyermeke jó tulajdonságai.
