A gyerekek még újak az iskolában és a boldogságóra programban is. Úgy döntöttünk, hogy ebben a tanévben a 9.b osztály lesz iskolánk boldogságórás csoportja. Szívesen részt vesznek a programban ők és a szülők is. Az viszont még érezhető volt az első foglalkozáson, hogy oldódniuk kell kicsit. Először egy (stílusosan főzőpoharat) tettem eléjük, mely félig volt töltve vízzel. Megkérdeztem tőlük, hogy ki az, aki szerint a pohár félig üres és ki az, aki szerint félig tele. Ezután beszélgettünk erről közösen, majd hogy mindenki kicsit megtalálja a tanítási órában is a pillanatnyi jókedvet és örömet, zenét hallgattunk, ahol biztattam őket egy kis mozgásra, táncra, ez még a csapatból csak néhány diáknak ment, de a „poharam félig tele van” értelmezése a végére már ment mindenkinek. Ezután megkértem őket, hogy egyénileg írják le mi az a három dolog, ami miatt szerintük ezen a napon a pohár félig tele van. Többen írták, hogy együtt lehetnek, szép az idő, örülnek, hogy eltelt a nap, vagy nagyon izgultak a reggeli előadás miatt, amit sikeresen túléltek. Ezután elkészítettük a közös, napi motiváló, optimizmust erősítő üzeneteinket, „varázsszavainkat” egy kartonra, melyet az osztályba is ki fognak majd tenni, hogy minden nap olvasgathassák, esetleg még tegyenek hozzá, napi, optimista üzeneteket, az osztálynak, maguknak.
Az optimizmus gyakorlása
Az Ovikrétában az egyéni teljesítménycéljaim között nem is volt kérdés a Boldogságóra megjelölése.
Célomként tűztem ki:
– a program megismertetését a szülők és a kollégák körében
– bemutató órák megszervezését az elmúlt 7 év tapasztalataiból (pl.: a gyermekek személyiségfejlesztésére mért pozitív hatások ismertetése, a Boldogságórák segítő hatása a pedagógiai munkára)
– kreatív délutánok megrendezését
– továbbképzéseken való részvételt megújulás céljából
Az első kreatív délután megrendezésére került sor az egyik délutánon. Fő célom az volt, hogy óvodánk másik két csoportja (óvodapedagógusok, gyerekek, szülők) betekintést nyerjenek egy Boldogságórába. Előzetesen megszerkesztett plakáton vártam az ovisok jelentkezését. Izgatott voltam, hiszen a gyerekek többsége még nem vett részt ilyen órán.
A beszélgetőkörben elsőként öleléssel köszöntöttük egymást, majd elvégeztük a „Napraforgó” elnevezésű relaxációs gyakorlatot. Ezután az optimizmus fogalmával ismerkedtünk. Öröm volt számomra, hogy az én csoportomba járó gyerekek emlékeztek arra, amikor a tavalyi évben optimista szemüvegeket készítettük. Elmondták a többieknek, hogy az optimizmus az, amikor a jót látod. Én arról beszéltem a gyerekeknek, hogy nekem is voltak nehéz időszakaim az életemben, de pozitív látásmóddal igyekeztem ezen túllendülni. Ezután az egyik kedvenc játékom, a Tükörjáték következett. A gyerekeket arra kértem, hogy mondjanak tükörképüknek egy-egy jó tulajdonságot magukról. Néhányuknak nagyon nehezen ment ez a „feladat”. Őket beszélgetéssel biztattuk arra, hogy biztosan jók valamiben (pl: rajzolásban, futásban). Majd Adél néni elmesélte Bezzeg Andrea történetét, melyet kis Boldogságórásaink figyelmesen hallgattak. Az optimista szemüvegek készítése közben Bagdi Bella zenéje szólt. Boldog voltam, hogy az én nagycsoportosaim kívülről tudják a dal szövegét és hangosan zengve énekelnek.
Az óra véget ért. Izgatottan fogadtam a másik két csoport gyermekeinek és szüleinek pozitív, dicsérő visszajelzéseit. Bíztam abban, hogy mindenki jól érezte magát ezen a délutánon és az optimizmus témaköréből vitt haza magával valami apróságot.
Az október bővelkedett olyan eseményekben, ahol szükségünk volt az optimista szemléletünkre:
– Ősszel a Duna morcos oldalát mutatta. Egy séta alkalmával megnéztük a gyerekekkel az áradó folyót és bíztunk abban, hogy rövid időn belül levonul az áradás és nem okoz sok kárt az embereknek és a természetnek.
– Az egyik napos délutánon kis focistáinkkal a hagyományos Bozsik program keretében megrendezett eseményre látogattunk. Összedugtuk fejünket és arra biztattuk egymást, hogy mindenki képes arra, hogy az előtte álló feladatokat teljesítse! A rendezvényről a gyerekek elégedetten, önbizalommal teli és fáradtan tértek haza.
– Októberben nagyon sokat foglalkoztunk a természettel: megfigyeltük a fákat, bokrokat, terméseket gyűjtöttünk, beszélgettünk az időjárásról, elmondtuk, hogyan változik a hőmérséklet, milyen ruhákat viselünk, a földeken elvégzik a betakarítást, a természet aludni készül, felsoroltuk őszi gyümölcseinket.
Magaságyásunk a nyári forróságban üres volt. Az egyik délelőtt megtöltöttük egy kis élettel: árvácskát és hagymát ültettünk. A hagymácskáknak jó éjszakát kívántunk a télre és bíztunk abban, hogy tavasszal kibújnak a föld alól. Virágainkat pedig arra biztattuk, hogy bírják ki a fagyos időt.
– Mindennapjainkban is szükség volt az optimista szemléletmódra. Például akár az öltözködésnél, amikor egy-két gyermek azt mondja: „Nem tudom felvenni a kabátom!” Ilyenkor lép életbe az optimista látásmód: „Próbáld meg! Képes vagy rá! Itt vagyok! Segítek, ha nem megy!”
A Boldogság óra keretében a gyerekek elmesélték érzéseiket a pozitív és negatív érzéseikről. Nagy lelkesedéssel kezdtek a varázsszemüveg elkészítéséhez. Amikor felvették, elmondták, hogy minden eseményben próbálják meglátni a jót és a kihívásokból pedig sokat tanulhatnak, fejleszthetik a személyiségüket, hogy boldogabb emberré váljanak.
Az optimizmus, mint szó elég furcsán hangzott a foglalkozás elején. De kis rávezetéssel, egymás felvidításával, a mondóka megtanulásával máris tudták miről is van szó. A varázsszemüvegek elkészülésével már mindenki csak a szép dolgokat látta benne.
Az optimizmus fontos szerepet játszik a gyerekek fejlődésében. Segít nekik abban, hogy rugalmasabbak, mentálisan egészségesebbek, motiváltabbak és szociálisan sikeresebbek legyenek. Ezért fontos, hogy a szülők, pedagógusok és más felnőttek támogassák a pozitív gondolkodás és a problémafókuszú megközelítések kialakulását a gyerekek életében.
Az optimista és pesszimista szemüvegek segítségével szituációs játékokat játszottunk.
Az optimizmust olyan tevékenységgel gyakoroltuk, melyet minden gyermek nagyon szívesen csinál: terményeket, terméseket gyűjtögettünk. Úgy indultunk el, hogy biztosak voltunk benne, a kosarunkat tele fogjuk szedni mindenféle őszi kinccsel. Így is lett: szedtünk vadgesztenyét, szelídgesztenyét, makkot, fekete diót, csipkebogyót, vadalmát, mogyorót.
Az óvodában a kincseket válogattuk, csoportosítottuk, a gyerekek felhasználták a babakonyhás játékban.
Bevezettük az optimista köszönést, ez is nagyon tetszett a gyerekeknek.
A kitartás gyakorlásához megpróbáltunk kártyavárat, pohártornyot és dominó-sort építeni.
A mozgásos játékok során kiderült, hogy a csoportunkban mindenki szorgalmas, mindenki szeret rajzolni, szeretnének valamilyen hangszeren megtanulni játszani, és jó táncosok is szeretnének lenni 🙂
Optimista szemüveg
Ezeken a szemüvegeken keresztül mi mindent pozitívan látunk. Igyekszünk mindenben a jót felfedezni, a nehèzsègekre pedig próbálunk megoldást találni. Nem torpanunk meg egy-egy kihívás előtt, hiszen ,,pozitív gyerekek vagyunk”
A boldogságórás tèma feldolgozásunkat összefèsültük az állatasszisztált foglalkozással, a gyerekek pedig nagyon èlveztèk a mókázást Lakshmivel. Itt álarcot viseltek, de ezen keresztül is csak jó dolgokat láttak, mint a varázs szemüvegen.
A félelmeink, gátlásaink leküzdésére (2.lépcsőfok) „A háromlábú boszorkány” c. mesét meséltem el a gyerekeknek, valamint beszélgettünk a Szörny Rt című film mondanivalójáról, ahol a sikoly a végén nevetésre változott át. A szellemek elűzése, megtáncoltatása, valamint a talpunkkal különböző felületek érzékelése és a pókhálófonatban történő eligazodás szintén bátorságra és ügyességre vallott, melyet minden kisgyermek kipróbált. A tükröm, tükröm mondd meg nékem… arcmimikai játékunk, jó lehetősségként mutatta meg a különböző fajta érzelmeinket, sőt a testrészek (fejen) gyakorlására is rávilágítottunk a tükörképünkkel. A „szellemvár” kialakításával, a szellemek, „szörnyek hangjának” utánzásával és a „fények játékával” kísértetiesebbé varázsoltuk át a csoportszobánkat. Az „optimista gyerek vagyok!”-kártyajáték segítette a szókincsünket, ahol körül írtuk magunkat, „milyen vagyok?”, „mire vagyok képes!”, próbáltunk egymásról pozitív jellemrajzot (milyennek látod a másikat?) alkotni. A Bagdi Bella: Tükördal; A boldog vagyok és az Ügyes vagyok, okos vagyok c. dalokat hallgattuk és énekeltük. A felfokozott hangulatot, a feszültségek levezetését a „pozitív élmények újraélését-relaxációs zenehallgatással éltük meg. A gyermekek magabiztosságát (ügyes vagyok…) a mesejelenetek megrajzolásával, tehetségük, képzeletük kiteljesedésével igyekeztem előidézni, mely rajzok egy rajzpályázat részesei lesznek.
Ebben a tanévben különleges helyzetbe kerültem. Első osztályos gyermekeim kevesen vannak (egyenlőre 4 fő), de annál nagyobb kihívás elé állítanak. Olyasmi ez, mintha másik dimenzióba vittek volna. Egy olyanba, ahol az élet kényszerít arra, hogy lassítsak és figyeljek. A halmozott fogyatékossággal élő gyermekek közt akad, aki egyáltalán nem beszél, többen is, egy másik gyermek mozgásfogyatékossággal, összetett neurológiai problémával küzd, kromoszóma rendellenesség, stroke, hiperaktivitás, figyelemzavar stb. Az idei tanmeneteimet Ők írják. Folyamatosan, napról, napra. Ameddig eljutunk egyik nap, onnan folytatjuk másnap. Aztán jön egy kis gipszelés, néhány nap kórházi tartózkodás és máris felülírta az élet az eddig tervezett dolgokat. Visszajönnek, újból kezdjük. És haladunk! A képeken a csapat meghívást kapott tök-partira, ahova nem mehettünk üres kézzel. Sütőtökös kekszgolyót készítettünk, azt vittük ajándékba. Közben szerialitást, finommotoikát, figyelmet stb. fejlesztettünk és meglehetősen jól éreztük magunkat. A legnagyobb ajándék számomra az, hogy közben én is megtanulok ÉLNI. Ez a nagybetűs ÉLET. Nem tudom, hova fogunk jutni tanév végéig, de azt tudom, hogy úton vagyunk és ez a fontos. Optimista vagyok, mert ők is azok! Bíznak, örülnek, szeretnek, boldog gyerekek. Hálás vagyok ezért az osztályért!