20-30 év múlva
Az optimizmus gyakorlása
Megtanultuk, hogy minden fejben dől el! Lehet választani, hogy pesszimista vagy optimista módon tekintünk-e a világra, a körülöttünk lévő történésekre, emberekre és elsősorban magunkra! Rájöttek a gyerekek arra, hogy sok pozitív és vágyott tulajdonságot el tudnak érni ha hisznek magukban. A téma végén készítettünk egy almafát, mely pozitív-elérendő-elérhető tulajdonságokat terem…
Optimista október című alkotásunkon azt a csodálatos emberi képességünket ábrázoltuk, hogy a viharos hangulatból, hogy tudunk derűssé, optimistává válni.
Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az optimizmus témakörét a „boldogságkártyák” illetve a „pozitív megerősítések” kártyák felhasználásával dolgoztuk fel. Körben ültünk és mindenki húzott két kártyát. Ezek közül választott egyet, amely köré egy optimista történetet fűzött a saját életéből. pl. „jól érzem magam”. Történet: „Megpróbálom a helyzetekből kihozni a lehető legjobbat és ezáltal jól érezni magam. Bevált módszerem, hogy sokat mosolygok. Észrevettem, hogy így szívesebben barátkoznak velem a többiek.”
A foglalkozáson a téma megbeszélése után játszottunk a ” Pozitív vagyok” kártyával, majd mindenki elkészítette saját rajzát,- mely egy puzzle egy darabja volt- és az óra végén megpróbáltuk összeállítani a mozaik képet. Kíváncsian hallgatták, egymás terveit az elképzelt jövőről.
A boldogságórákhoz kapcsolódó relaxációs gyakorlatokat szívesen alkalmazom az óvodai élet más tevékenységeiben is. Az óvodások számára kidolgozott 5. gyakorlatot a mozgásos tevékenységben alkalmaztam. A gyerekek szívesen vettek részt a gyakorlatban, jó hatással volt a közérzetükre.
Az óvodában előfordulnak konfliktusok, adódnak problémahelyzetek. Örömmel tapasztaltam, hogy a csoportban nem hagyják magára a síró gyereket. Mindig vannak akik, felfigyelnek a helyzetre, odamennek, visznek papír zsebkendőt, ott maradnak és segítenek mondókával, dallal megvigasztalni, jókedvre deríteni szomorú társukat.
Beszélgető körben téma volt a szomorúság és a vidámság. Szinte minden gyerek beszélt az érzéseiről. Megbeszéltük, ha jó dolgok történnek velünk, ha szépre gondolunk, jól érezzük magunkat, vidámak vagyunk.
Mitől leszek optimista?
A tanulókkal különböző élethelyzeteket elemeztünk – hogyan lehet negatív történésekből tanulságot levonni. Optimista érzést ébreszthet bennünk egy mosoly, egy rólunk készült kép vagy egy dal is. A gyerekek képeket készítettek egymásról, majd meghallgattuk, megnéztük és énekeltük J. Timberlake: Can’t stop the feeling c. dalát.
A foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük körben a szőnyegen. Meghallgatták a Szomorú királykisasszony című mesét, majd azt játszottuk el, ki hogyan tudja különböző helyzetekben megvigasztalni a másikat. Megmagyaráztuk az optimizmus és pesszimizmus fogalmát, és beszélgettünk arról, miért fontos az, hogy mindig mindenben megtaláljuk a jót. A gyerekek a saját életükből a közelmúltban átélt eseményt rajzoltak le, amikor nem bíztak magukban, de végül minden jóra fordult.