Az október 10-i Mentális egészség világnapról minden évben megemlékezünk a csoportjaimban. Most szerencsésen egybeesett ez a nap és a tananyag a Nmezetközi Érettségi Programos új 11. évfolyamos csoportomban (Health and well-being).
Az egyik diák készített egy posztert a szolgálati tevékenysége részeként.
Az English B órákon pedig minden diák prezentációt készített egy általa választott témáról. 3 lehetőség közül választhattak: 1. Irodalmi, történelmi személy, akinek a rossz mentális állapota végzetes következményekkel jár. 2. Egy személy, aki jótetteiről híres. 3. Egy tetszőleges egészséggel kapcsolatos téma.
Az előadások tartalmáról, felépítéséről és az előadás technikájáról párokban adtak egymásnak visszajelzést a tanulók.
A feladat megvalósítása előtt megtanítottam őket, hogyan kell egy prezentációt felépíteni és mire kell ügyelni előadás közben.
Nagyon jól sikerült a feladat és rendkívúl érdekes témákat választottak a gyerekek.
Az optimizmus gyakorlása
Negyedik osztályosaim vannak. Ezt a témát két órán dolgoztuk fel, mert az optimista szemüveg elkészítéséhez több idő kellett. Az optimizmus gyakorlásához magát a fogalmat kellett tisztáznunk, átbeszélni, mit is jelent. Milyen érzelmeket élnek át, ha pozitívan vagy negatívan gondolkodnak ugyanarról a feladatról, vagy élethelyzetről. Érzéseket, gondolatokat, viselkedéselemeket csoportosítottak. Elkészítettük az optimista szemüvegeket, mindenki nagy odaadással dolgozott. Kerestünk az életünkből példákat mondatokra, amit akkor mondunk, ha nem hisszük, hogy jól alakulnak a dolgok, megfelelő mimikával megjelenítettük a hozzá kapcsolódó érzelmeket, és azt is megbeszéltük, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, mit mondanánk, ha rajtunk lenne az optimista szemüvegünk. Sikerült észrevennünk, hogy ha pozitív érzésekkel fordulunk egy problémához, könnyebben találunk megoldást rá. Hoztak példát arra, hogy egy számukra szorongásos helyzet mégis jól végződött, és így utólag belegondolva felesleges volt félni tőle. Az egyik kisfiú, aki tavaly került hozzánk, azt mondta: ” Amikor idejöttem ebbe az osztályba, nagyon féltem attól, hogy nem fogadtok majd be. De mégis befogadtatok!” Neki ez a harmadik iskolája volt három év alatt. Megbeszéltük, hagy a szemüveget más órákon is használni fogjuk, ha fülöncsípjük magunkat és egymást a negatív gondolkodáson.
Az optimizmus témakörét a matematika órán tanult pozitív-negatív számok, valamint számok ellentettjeihez kapcsoltam. Beszélgettünk a hétköznapi életben tapasztalt kellemes élményekről, jó dolgokról, pozitív gondolkodásról, amely segít a nehézségek, problémák leküzdésében. A gyerekek közösen elkészítették a hőlégballont, amelyet kiszíneztek és feliratkoztak pozitív kifejezésekkel, illetve köré felhőkben optimista gondolatokat írtak. A mosolygós Napocska is a derűt, vidámságot szimbolizálja. A hőlégballonból pedig jelképesen ledobták a súlyokat, a nehézségeket, a negatív gondolatokat és a rossz érzéseket.
Ezekkel a kis mondókákkal is az optimista szemléletet formáltuk, erősítettük.
“Szeretem magam, jó vagyok
siker útján haladok.
Kicsi lépés, nagy csoda,
ami elvihet engem oda.”
“Mosolyommal nyitom a napot,
szeretem azt aki vagyok.
Barátja vagyok magamnak,
aki boldogságra találhat.”
Az optimizmus gyakorlása hálás feladatnak bizonyult.
A kiscsoportos gyermekeknek Boldog Blanka és Szomorú Szilárd, valamint a tükörjáték tetszett leginkább. A tükörjáték valóban kiválóan alkalmas az önbizalom erősítésére, ezeket a gyakorlatokat a továbbiakban is alkalmazni fogom.
A téma továbbadása a kollégák bevonásával valósult meg.
Elkészítettük saját Értékfánkat, a saját erősségeinkkel.
Az optimizmus gyakorlása során megtanuljuk észrevenni a jót a mindennapokban, még a nehéz helyzetekben is. A foglalkozáson egy rövid kisfilmet néztünk meg, amely bemutatta, hogyan segíthet a pozitív gondolkodás a problémák leküzdésében. Ezután mindenki készített egy „pozitívum kavicsot”, amelyre egy kedves szimbólumot (mosolygós fejet, szívet, virágot) rajzoltunk egymásnak, hogy emlékeztessen bennünket a jó dolgokra, ezeket a kis köveket beletettük a tolltartókban, hogy mindig a közelben legyenek. Később színes, vidám „pozitív szemüveget” alkottunk, amin keresztül szimbolikusan megtanultuk pozitívan látni a világot. Ezek a kreatív feladatok segítettek abban, hogy jobban megértsük az optimizmus jelentőségét. A nap végére mindenki gazdagodott egy kis reménnyel, és új eszközökkel a pozitív hozzáállás gyakorlásához.
A gyerekek nem ismerték az optimista szó jelentését. A videó és a beszélgetések illetve csoportjátékok segítettek megérteni a jelentést. Elkészítettük az osztály optimista esernyőjét. Kedves köszönéseket találtak ki a csoportok, amellyel az őszi szünet után köszöntik majd egymást.
Az optimizmus azt jelenti, hogy a nehéz helyzetekben is meglátjuk a jót.
Ha esik az eső, tudjuk, hogy utána kisüt a nap.
Ha valami nem sikerül, megpróbáljuk újra – mosollyal!
Az elkészített napocska emlékeztet minket arra, hogy mindig van miért mosolyogni.
Boldogságóra a 3.c1 osztályban
Az optimizmus gyakorlása
Az október hónap témája: Az optimizmus gyakorlása volt. A téma nagyon sokféle lehetőséget rejtett számunkra gondolkodtató, játékos, kreatív, mozgásos, egészség- és környezettudatos foglalkozások szervezéséhez.
A derűlátó, pozitív életszemlélet átadása, kialakítása, megerősítése nagyon fontos feladat. Beszélgetőkörben elhangzottak tulajdonságok, jellemzések, személyes történetmesélések, példák bizonyos élethelyzetekre és közösen kerestünk rá pozitív megoldásokat. A gyerekek nagyon jó példákat tudtak hozni az őket érintő, velük –bennük lezajló eseményekből.
A kitartás és a feladás közötti különbségeket ismertük meg egy mesén keresztül, amely során felismerhették gyengeségeiket és erősségeiket, van, amiben kitartóbbak és van, amiben kevésbé. Megtanultuk a Remény, optimizmus erősségmondókát, hogy valóban tudják ők is motiválni saját magukat.
Csatlakoztunk, a Világ Gyalogló Hónap felhíváshoz, mely során, gyönyörű őszi időben sétáltunk a városban és a Ligetben. A város épületeit szemügyre véve, láthattuk a kitartó munka eredményeit. Megcsodáltuk az évszak szépségeit, színeit, az őszi terméseket, bogarakat, madarakat, megajándékozva a természet varázslatos hangulatával.
Kézműves foglalkozáson egy szívet ölelő macit készítettünk, mely jelképezte, hogy önmagunkat elfogadva és szeretve könnyebb optimista emberré válni, és annak maradni.
Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dal már ismerősen csendült fel és együtt énekelték az előadóval.
Majd megnéztük a Milyen madár lehet Piper? című kisfilmet, mely nagyon tetszett a gyerekeknek és szívükbe zárták a kismadarat. A rövid történet ismét lehetőséget kínált arra, hogy beszélgethessünk a kitartásról, mikor könnyebb és mikor nehezebb kitartónak lenni. Hogyan segíthettünk magunknak, egymásnak, ha szükség van rá.
A program során újra egy nagyon fontos témát dolgozhattunk fel, melyet útravalóul vihetünk tovább, köszönjük!
Fülöpné Dombi Ottilia
osztályfőnök