„Szép világot látunk a léggömbvárunkból”
Péter Erika Léggömbvár c. versét szavalva a lufikra megrajzoltuk „Szép világunk” vágyrajzát.
Boldogságvárunkat lufikból próbáltuk megépíteni, majd legközelebb sikerülni is fog, vár formája lesz majd, csak addig még gyakorolunk egy kicsit. Nem adjuk fel!
OPTIMISTÁK VAGYUNK!
Az optimizmus gyakorlása
Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
,,Sólyomszemmel”
Az októberi hónap témája ,,Az optimizmus gyakorlása” volt. E téma keretén belül megbeszéltük az optimizmus szó jelentését. Példákat mondtak a derűlátással kapcsolatban.
Ezt követően vágás, hajtogatás és ragasztás technikával elkészítették a saját sólyommadaraikat. A gyerekek sólymokká változva a következőket látták:
– Axel: ,,Egy szép várost látok.”
– Zselyke: ,,Nagy házak fölött repülök.”
– Dórika: ,,Egy templomot látok.”
– Milán: ,,Jó utakat látok, autók mennek rajta.”
– Noel: ,,Tiszta tengert látok. Látom, ahogy vidáman úsznak az emberek.”
– N. Hanna: ,,Nézd, egy óvodát látok sok boldog gyerekkel.”
– L. Hanna: ,,Szép hegyeket látok.”
– Laura: ,,Sok-sok fákat látok.”
– Benedek: ,,Gyerekek bicikliznek jókedvűen.”
– Eszter: ,,Egy kislány egészségesen kutyát sétáltat.”
– Hanga: ,,Gyerekek kacagnak a hintákon.”
– Zarah: ,,Boldogan autóznak a gyerekek a szüleikkel.”
– Androméda: ,,Kacagó babákat látok az utcán.”
– Márk: ,,Boldog bácsikat.”
– Olívia: ,,Baba, baba, sok!”
Kívánjuk, hogy mindig ilyen optimistán lássátok a világot!

Ceglédbercel Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
A vírus miatt megváltozott minden, a gyerekekben és a pedagógusokban is. A legtöbb órát a szabadban kell tartanunk és új nézőpont szerint felépíteni. Az optimizmus havában, kiemelten fontos volt a pozitív, optimista látásmód „gyakorlása”. Az órát a teremben kezdtük majd az udvaron folytattuk. A teremben mindneki húzott egy napi útmutató kártyát, ami az ő üzenete volt. Majd az udvaron mivel nagy hely volt, Volt lehetőségünk, új óra előtti relaxációt kipróbálni, így jött „ a repül a karom, ha akarom, ha nem akarom. A gyerekek nagyon élvezték. Beszélgettünk , nagyokat nevettünk, az Add tovább a grimaszt csapatverseny is nagy sikert aratott. Óra végét a szabadban relaxációval zártuk.
Az órát Domonkos Jolán: Hétköznapi csodák című versével indítottuk, amely olyan mindennapi élethelyzetet mutat be, amely a tanulók számára is megfoghatóvá teszi a pozitív szemlélet fogalmát. Megbeszéltük az optimizmus és pesszimizmus fogalmát és néhány helyzetet felvázolva, példákat mondtunk mindkét szemléletmódra. Például: „Nem sikerült megoldanom a feladatot”: optimista szemléletmód: „‘De legalább megpróbáltam.”; pesszimista szemléletmód: „Buta vagyok”(csatolva egy feladatlap). Elolvastuk a A lakatan sziget című történetet és hasonló nehéznek tűnő helyzeteket kerestünk az életünkben, amelyekből aztán valami jó következett. Elkészítettük az optimizmus szemüveget, amelyet ha felveszünk, szebbé válik minden (csatolva a kép). Megbeszéltük, hogy az optimista szemléletmód tanulható, gyakorlással elsajátítható. Ezért a következő feladat az volt, hogy mindenki optimistán tekintsen magára és összegyűjtse saját pozitívumait (csatolva 2 feladatlap). Hogy fokozzuk a jó hangulatot, elolvastuk a A szomorú királykisaaszony meséjét, majd néhány vicc elmesélése után, vidám arcokat (smiley) készítettünk (csatolva a kép), miközben Pharell Williams: Happy című dalát hallgattuk. Az óra végén megfogadtuk, hogy mindig törekszünk az optimista szemléletmódra és társainkat is ezen az úton terelgetjük.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A boldogságóránk feldolgozásában az őszi projektünket is felhasználtuk, pl.: a „ Nevető levelek” játékhoz a kosarunkat saját készítésű őszi levelekkel raktuk tele. Az egymás között történő levelek átadásával vidám történeteket hallhattunk, amelyek megnevettették a gyerekeket. A „ Vigaszbot” játék során a szomorú dolgokat próbáltuk feledtetni. A vigaszbot sokukat szóra bírt és vigaszt nyújtott a történetek átbeszélése. A „ Jó dolgok kertjét” szintén saját készítésű őszi fákkal ültettük be, ahol arról beszélgettünk milyen jó dolgok történtek velünk és milyen jó dolgokban szeretnénk részesülni. Ez a játék is remek lehetőség a közös beszélgetésekre, a jó családias légkör kialakítására, a gyerekek érzelmi hangulatának javítására.
A hónap témájához kapcsolódó ajánlott megvalósítási ötletekből merítve az óvodai csoporttal sólymot készítettünk, ami a magasból letekintve láthatja a gyermekek pozitív hozzáállását egy-egy konkrét szituációhoz (pl.: „Együtt hintázni sokkal élvezetesebb!” , „Mi mindig a legjobb barátok leszünk!”, „Odaadom neked, mert látom mennyire szeretnéd!”, „Olyan szívesen megkínállak!”.
Minden gyermek elkészítette a saját madarát.

A mi sólymunk ezt (is) látja, ha az iskolánk tetejére száll…Játék a szabadban. Örömteli játék együtt.
A foglalkozást a “Repül a madár, szárnyallva száll, mert szabad madár” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk “A pozitív gyerek vagyok” kezdetű dalt. A dalt a hét folyamán többször is hallgattuk, különböző mozgásformákkal, mozdulatsorokkal kísérve..
A “Nevető levelek” játékkal beszélgetést kezdeményeztem, melynek során a gyerekek elmesélték ki mivel nevettette meg őket.
A választható feladatok közül a “Sólyomszemmel” c. feladatot választottam. A sólyom segítségével összegyűjtöttük, mi mindenre vagyunk már képesek, milyen jó dolgokat pillanthatna meg a magasból, ha felettünk szállva letekintene ránk…