Mivel gyermekeink eleve optimista szemlélettel rendelkeznek, könnyebb volt ezt az életérzést átélniük az aktuális zene által. Azóta is állandóan kérik a dalt és felszabadultan táncolnak, énekelnek.
Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus szemlélet volt a hónap témája. A foglalkozást relaxációval kezdtük, az Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok… ahol minden gyermek szivesen végezte a feladatot. A téma bevezetését a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékkal folytattuk. Megismertettem velük Tódi Törpe történetét, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. A mesét a hónap folyamán többször is kérték. Közösen elkészítettük a szemüveget, ezáltal is erősítettem az optimizmus szemléletüket.
Az optimizmus jelentését a gyerekek már jól ismerik, hiszen már negyedikesekként negyedjére foglalkozunk a témával. Tudják, hogy a pozitív gondolkodás segít abban, hogy egy adott helyzetben pozitív hozzáállással sikereket érjenek el. Emellett nagy szerepe van a mosolynak, a jókedvnek, a derülátó gondolkodásnak.
Ebben a hónapban az optimizmus szemlélet kialakítását vettem figyelembe. Nagyon sokat beszélgettünk a pozitív gondolkodásról, arról, hogy az emberek életében milyen szerepet játszik. A foglalkozást kezdő relaxációval kezdtük el. A téma bevezetését a Szomorú Szilárd és a Boldog Blanka című játékkal folytattuk. Megismerhették a Tódi Törpe varázsszemüvege című mesét, ami nagyon tetszett nekik. Egész hónapban arra törekedtem, hogy ez a szemlélet elméjüljön bennük.
DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási helye
Az optimizmus segítheti a gyerekeket abban, hogy egy adott helyzetben pozitív hozzáállással sikereket érjenek el. Ebben nagy szerepe van a mosolynak, a jókedvnek, a pozitív gondolatoknak. A hónap feladatai közül az Optimista esernyő feladatot választottuk. Erre a gyerekek optimista mondatokat írtak magyarul és angolul.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A hónap témakörét dolgoztuk fel osztályfőnöki órán 4 csoportban.
Értelmeztük szótár segítségével az „optimizmus” és a „pesszimizmus” szavakat.
Az optimizmusról szóló idézetek alapján saját magyarázatot adtak a csoportok. Véleményvonalon is elhelyezkedtek a tanulók optimista személyiségjegyeik alapján.
A hajótöröttről szóló történetet mutatták be a csoportok: előzmények eljátszása párbeszédekkel, az események bemutatása némajátékkal, a történések bemutatása fordított sorrendben, a hajótörött megmenekülése.
A közösen választott idézetet (az osztályközösségre legjellemzőbbet) ki is ragasztottuk.
Ebben a hónapban is mind az öt csoportban megtartottuk a boldogságórákat. A témát mind az öt csoportban másképpen dolgozták fel, a kolléganőim figyelembe vették a gyermekek életkori sajátosságukat, a gyermekek fejlettségét. A téma feldolgozása során bemutattuk a gyerekeknek az adott hónap meséjét „Tódi törpe varázsszemüvege”, a mese után átbeszélgettük a mese mondanivalóját, kinek mi tetszett a meséből stb.. A foglalkozások során mind az öt csoportban meghallgatták Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok cimű dalát. Ez minden évben nagy siker a gyerekeknél nagyon szeretik ezt a dalt, többször is meg kellett hallgatni. A pillangó csoport gyerekei varázsszemüveget készítettek. A katica csoport egy reménykedő szívet, a mókus csoport emotikonokat (Boldog Blanka) készítettek. A maci csoport szép őszi fákat, mosolygós falevelekkel. A süni csoport gyerekei pedig vidám süniket, akik boldogan várják a telet. Sajnos ebben a hónapban sok gyermek hiányzott az óvodából betegség miatt, ezért csak ennyi gyermek munkák készültek el.
Elmeséltem a gyerekeknek Tódi törpe varázsszemüvege című meséjét.
Majd a mese után átbeszéltük, hogy ők mit gondolnak arról, hogy miben jók?
Készítettem egy virágot,melynek 4 szírma van.Mindegyik szirom jelképez / képpel és szöveggel /egy olyan pozitív tulajdonságot,amelyben a gyermek magára ismerhet.
A 4 tulajdonság: – segítőkész vagyok
– ügyesen biciklizek
– találékony vagyok
– szépen tornázok.
A gyermekek egy szivecskét helyeznek el jelükkel ellátva azon a virágszirmon, amelyen ők úgy gondolják, hogy a legjobbak.
Az október hónap programját is feldolgoztuk. Nem maradt el a szokásos hónap dala meghallgatása és eljátszása. Majd átbeszéltük az optimizmus lényegét: mit jelent, hogy kell gondolkodni, mit kell mondani. Megbeszéltük kinek, milyen negatív gondolatai vannak. Azt jelképesen átültettük egy esőkabátba, majd arra törekedtünk hogyan tegyük jóvá. A rövid mese feldolgozása is azt erősítette, hogyan kell pozitívan gondolkodni az életről, hogyan kell helyesen cselekedni. Végül megoldottuk a hónap feladatát, az optimista esernyőt. Minden tanuló egyenlően részt vett a feladatokban. Megosztottuk egymással a gondolatainkat, félelmeinket. Kellemesen telt a hónap.
A hónap témájának feldolgozása a Boldogságóra könyvben található meseélménnyel kezdődött. A gyerekek megfogalmazták, mi okozott aznap szomorúságot számukra és azt is, hogy ezen mivel lehet segíteni, ami tényleges feloldást nyújtott számukra. A csoport részt vett a „Vigyázz a tócsára” bátorságpróbán, készítettünk optimista esernyőt, szemüveget. A nagycsoportosok lerajzolták tükörképüket, megfigyelve magukat a tükörben, hogy milyen mimikával fejezik ki pozitív érzéseiket. A Zivatar lányka zenéjére vidám táncot jártunk, a hónap dala „Pozitív gyerek vagyok” annyira elnyerte a tetszésüket, hogy „zenekart” alakítottak és eljátszották a dalt.
A téma feldolgozása sikeres volt, a második hónap tapasztalata, hogy a Boldogságóra témák közel állnak a gyermekekhez, a beszélgetések, játékok, az együttes cselekvések a csoport tagjainak egymáshoz való érzelmi kötödését erősítik, elfogadóak, együttműködőek, várják az újabb és újabb játékokat, ahol kifejezhetik örömüket, bánatukat és egymástól kaphatnak segítséget a megoldáshoz.