Optimista tükör
Az optimizmus gyakorlása
Ismét elővettük „optimista varázsszemüvegünket”! Felidéztük, hogy ebben mennyivel könnyebb a szomorkás dolgokat is vidámnak látni.
Elkészítettük optimista sütinket, amitől mindenkinek valóban vidám kedve támadt. 🙂 Valamint készítettünk egy optimista fát, melynek minden levele csupa mosoly. 🙂
Nagyon szeretünk táncolni és énekelni. Bella Pozitív gyerek vagyok című dala nagyon jó motivációt adott az optimizmus témájának feldolgozásához.Jó hangulatunkat megalapozta és társas kapcsolatainkat is erősítette a közös tánc. A szép októberi napokat kihasználva kirándulni is voltunk, melynek során megannyi színben pompázó leveleket gyűjtöttünk. A tanteremben válogattuk és lepréseltük őket. Arra gondoltunk, hogy becsempésszük a természetet a tantermünkbe, hogy még a borúsabb, esősebb napokon is mosolyra, derűre, jókedvre hangoljon minket, amit a kiránduláson láttunk. Színes levélfüggönyt készítettünk a levelekből és folpack -ból, amivel tantermünk ablakát díszítettük. Ez nagyon jó móka volt, minden segítő kézre szükség volt hozzá és szerintünk nagyon szép lett. Osztályunk az októberi iskolai faliújságot is elkészítette, ami szintén jó hangulatú közös program volt.
Boldogságóra-október
1.Labdát dobtam mindenkinek egyesével: Mit jelent a számodra az optimizmus?
Érdekes válaszokat kaptam: nem pesszimizmus, én, aki az vagyok, siker, most, öröm, optimizmus, szép emlékek, öröm-öröm, az életem.
2. Két tanuló a táblánál dolgozott, szavakat gyűjtöttek az optimizmussal kapcsolatban. Egy idő után amőbáztak, de teljes beleéléssel, ebbe nem lehetett beleszólni. Tetszett a lelkesedésük.
3. Pár tanuló kártyákhoz keresett feladatokat.
50 db kártyát a tanulókkal készítettünk, nem az osztályommal, hanem a 9.c, 10. a és 12.a osztályokkal. de ez az osztály talált ki hozzá feladatokat.
Az alábbi mondatokhoz készültek rajzos kártyák:
1. Szép családom van
2. Boldog vagyok
3. Szeretem a természetet
4. Elmúlik
5. Szeretve vagyok
6. Csakazért is sikerül
7. A barátaim szeretnek
8. Szeretek tanulni
9. Biztonságban vagyok
10. Az élet szép
11. Kiegyensúlyozott vagyok
12. Most ez van. elfogadom
13. Meg tudom csinálni
14. Hiszek magamban
15. Középpontomban vagyok
16. Tanulni jó
17. Kívül-belül süt a nap
18. Szeretem az esőt
19. Szép vagyok
20. Tele vagyok energiával
21. Képes vagyok rá
22. Bátor vagyok
23. Én, én vagyok
24. Megérdemlem az ötöst
25. Szeretem a családomat
26. Megérdemlem a teljes életet
27. Mindjárt péntek, kezdődik a hétvége és mehetünk haza
28. Szeretem magam
29. Megtartom a határaim
30. Csodálatos vagyok!
31. Mindenki fontos ember
32. Van igazi otthonom
33. Fontos vagyok
34. Fény vagyok
35. Szeretnek nagyon az ismerőseim
36. Az erdő megnyugtat
37. Belélegzem a friss mátrafüredi levegőt
38. Befogadó vagyok
39. Határozott vagyok
40. Én-én vagyok, ő-ő. te-te. Elfogadlak.
41. Megérdemlem a nyári szünetet
42. Motivált vagyok
43. Értékes vagyok
44. Apa, anya szeret engem
45. Szeretem az osztálytársaimat
46. Bízok a világban
47. Várnak haza
48. Békében vagyok az élettel
49. Megvalósítom az álmaim
50. Befogadom a nehéz matematikát
51. Mátrafüreden lenni megnyugtató
52.
Feladatok a kártyákhoz:
1..Húzz egyet, amire szükséged van a mai naphoz!
2. Válassz ki egyet, amelyik megszólít!
3. Húzz egyet, az élet mely területéhez kell ez neked?
4. Húzzál egyet a társadnak! És add át neki!
5. Húzzál egyet a társadnak, miben kell fejlődnie neki? Mondd is meg! És ez mennyire igaz rád?
Egy tanuló kihúzta a Megérdemlem az ötös kártyát és ezt többen úgy olvasták, hogy megérdemlem az ötöst.
4. A varga c. mesét kapták, ahol a főszereplő minden este mulatozik. Elmegy hozzá a király és másnaptól betiltatja a varga szakmát, de a varga keres magának más munkát. Erre a király behívja katonának, ekkor is mulatott a varga, eladja az arany gombjait a ruháról és a kardját is. A király utasításba adta a vargának, h vágja le egy bűnöző fejét. Mire ő:” drága kardom változz fakarddá, ha ez az ember ártatlan”, és előkapta a fakardját. A király megengedte neki a mulatozó életmódját ezek után.
3 tanuló megmintázta gyurmával azt az érzést, ami a mese során keletkezett benne: varázsbot, életlen fakard és szív formák keletkeztek. Örömmel csinálták, jómagam kaptam egy gondosan megcsinált Haloween tököt.
Jó hangulatú óra volt. Mindenki jókedvűen hagyta el a termet.
Próbálunk mindent pozitívan látni, bevonzani a jót, és mindent szépnek látni! 🙂
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
A téma feldolgozását most is relaxációs gyakorlattal kezdtük. „Almát szedj.” Beszélgettünk az optimizmusról. Magával a szóval még nem találkoztak a gyermekek, de a példák által, melyeket meséltem nekik a mindennapokról, már megközelítették a fogalom lényegét. Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, sok szituáció, problémahelyzet, élethelyzet kell hozzá, hogy az optimista szemlélet fejlődjön a gyermekekben. Ez lesz az alapja annak, hogy a későbbiekben megoldják a koruknak megfelelő feladatokat és legyőzzék az akadályokat. Én arra nevelem a gyermekeket, hogy bízzanak magukban, legyenek ötleteik, gondolataik és ne keseredjenek el akkor sem, ha hibáznak. Az elefánt ormánya című mese megtekintése után, őszi faleveleket táncoltattuk. A levéltáncot „Kovács Barbara: Levél a szélben” című versével és „Gryllus Vilmos: Őszi falevél” című dalával színesítettük.
A második boldogság hónapunk: az Október, az optimizmus hónapja. Újból relaxációval kezdtük a boldogságprogramunkat.
„égig érő fává nyújtózkodtunk, majd elernyedtünk mint a rongybaba.”
A boldogságmacinkat hatalmas ölelésünkkel üdvözöltük.
A hónap dalára vidáman, örömmel táncoltunk. Ez a zenei üzenet feltöltött bennünket, és megalapozta a jókedvünket.
Ezekután, a téma feldolgozás közben visszaemlékeztünk az előző napi mesénk főszereplőjére Tódi törpére és kalandjaira. Megállapítottuk, hogy az optimizmus, a pozitív gondolkodás segíthet a nehéz helyzetekben, a váratlan vagy szomorú dolgokban. Felvettük mi is varázsszemüvegünket, és szebbnél szebb dolgokat fedeztünk fel a szemüvegünk segítségével.
Majd ügyesen elvarázsolódtunk ősz birodalomba, ahol falevelekké váltunk,és Gryllus-Őszi falevél dalára eljártuk saját falevél-táncunkat.
Az Ősz birodalom huncut lakói a gesztenyék is. A gesztenyegurítós játék közben kipróbálhatta minden kisgyermek hogy milyen messzire tudja gurítani a gesztenyéjét.
Majd gesztenyévé változtunk, összegömbölyödtünk, lehullottunk és megnyugodva terültünk el az őszi erdőben.
A foglalkozás végén elköszöntünk egymástól,és játékba való visszavezetésként kiszinezhették Tódi törpe házikóját.
A hét elején megbeszéltük, hogy egy újabb kihívás áll elöttünk, amit ha teljesítünk feljebb léphetünk a szivárvány lépcsőjén és közelebb kerülhetünk a mosolygós napocskánkhoz.
Először megbeszéltük, hogy mit is jelenthet számunkra a derülátás, majd meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok dalt (háromszor is), sőt nemcsak hallgattuk, hanem mindenki táncra perdült tőle.
Relaxálás után eljáttszottuk a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékot, melynek – természetesen – csupa nevetés lett a vége.
Másnap elmeséltem nekik Tódi Törpe varázsszemüvege mesét, amit – hihetetlen – de teljes odafigyeléssel hallgattak végig. Persze, miután megmutattam a saját varázsszemüvegemet (ami nagyon jól jött nekem is a héten), minden gyerköc azonnal el szerette volna elkészíteni. Volt aki miután felvette boldogan játszott benne és azt mondta, hogy örül annak, hogy az oviban lehet. Olyan is volt aki felnőttes gondolattal azt mondta, hogy odaadja apukájának, mert ő sokszor mérges mindenre. Persze volt aki realistán csak annyit mondott, hogy a szemüvegtől minden zöld színű. 🙂
Másnap elsétáltunk a közeli horgásztóhoz, ahol megcsodálhattuk az ősz szépségeit és természetesen nem maradt ki a Boldog Emoji elkészítése az összegyűjtött tobozokból.
Boldogan ragasztották fel a mosolygós, kiszinezett boldog arcokat a következő lépcsőfokra és már most várjuk a következő kihívást!