Optimista hetünket szépségkereső sétával kezdtük. Megcsodáltuk út közben a gyönyörű őszi színekben pompázó faleveleket, gyűjtöttünk is belőle bőven. Közben megtanultuk az „Egy kis levél elindult, felkapta a szél …” kezdetű verset, és megtáncoltattuk a faleveleket. Aztán a virágbolt előtt gyönyörködtünk az árvácskákban. A parkban makkot, gesztenyét gyűjtöttünk, közben megfigyeltük a bogarakat is a fűben. Élveztük a napsütést! A séta végén felidéztük, mennyi szépet láttunk.
Másnap az együtt gyűjtött termésekből különféle állatfigurákat készítettünk a gyerekekkel. Az elkészült gesztenyesünikkel elmeséltem nekik Sün Balázs történetét. A mese után gesztenyefutamot rendeztünk. Vonal mentén kellett a gesztenyéket terelgetni, a győztes jutalma egy-egy mosolygós matrica volt. A végén magunk is gesztenyékké váltunk és összegömbölyödve pihentük ki a verseny fáradalmait.
Szerdán „Keresd a jót!” játékkal kezdtük a napot: Valaki mondott egy rossz dolgot, a többieknek meg kellett találni, mi lehet a jó benne. Pl: Esik az eső, nem tudunk kimenni az udvarra, de lehet vetíteni, tudunk székfoglalózni, vagy fölmehetünk a sószobába. Aludni kell az oviban, de este sokáig ébren tudunk lenni, tudunk az Apuval és az Anyuval játszani. Leszakadt a kis ház ajtaja, de jó, hogy az óvó néni meg tudja javítani…
Következő nap nagy szerencse ért bennünket: volt egy régebbi pályázatunk, amin részt vettünk, nagyon vártuk az eredményhirdetést, de csak nem jött semmi hír. Már lemondtunk róla, mikor egyszer csak megjöttek a gratuláló oklevelek! Nagyon boldog volt mindenki! Még a szülők falára is kitettük az okleveleket, hogy mindenki láthassa! Nagyon büszkék voltunk!
Végül a Répa, retek mogyoró együttes jött el óvodánkba és tartott egy fergeteges zenés őszi műsort. A gyerekek ropták a táncot és azt mesélték a szüleiknek: ez volt a legjobb nap! Ha a vége jó, minden jó!
Az optimizmus gyakorlása
A program keretén belül a következő megadott témát az „Optimizmust” dolgoztuk fel a Maci csoportos gyerekekkel. Ebben a témában még nagyobb felelősség hárul reánk óvodapedagógusokra, hiszen óvodánkban a gyerekek többsége szociálisan hátrányos helyzetű és a szülők bevonásával közösen megtaníthatjuk a gyerekeknek az optimizmus lényegét és a cselekvés érzését. Minden gyereknek a maga fejlődési ütemében és korához mérten játékosan érzékeltettük az akadály, a kudarc, a pozitív magatartás, a nincs lehetetlen megoldásra törekvés szemléletmódját. A heti felbontásban a tematikámat az őszi évszak, illetve az őszi falevelek köré építettem. Első tevékenységemben megismertettem a gyerekekkel az „Elefánt ormánya”című mesét, majd közös alkotásként megjelenítettük a kiselefántot. A képalkotáshoz felhasználtuk az előzetesen gyűjtött, majd lepréselt faleveleket. Táncoltunk színes szalagokkal a falevelek mozgását imitálva Gryllus Vilmos: Őszi falevél kezdetű dalára. Az óvodánk udvarán falevél táncot jártunk, amit előzetesen összegyűjtöttünk. A tornateremben „falevél futam” versenyt rendeztem, melyben mindenki győzött, mindenkinek sikerült teljesíteni a kapott feladatot. Vidáman, egymást segítve versenyeztek a gyerekek. Bebizonyosodott, hogy a mi óvodánkban a gyerekek mennyire kitartóak és segítőkészek is egymás irányában. Zárásként meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok kezdetű dalát, ami a nagyobbaknak már ismert dal és ők már különböző kreatív mozgássorral mozogtak rá.
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Jelmondatunk: csak optimistán a cél felé…
-Relaxáció:”Kitárom a világom,mint egy virág kinyílok.” -Dal: Pozitív gyerek vagyok -„Jókívánság füzér”: Jókívánságok küldése egymásnak. -Tükörjáték:Jó tulajdonságok kiemelése. -Boldogságóra munkafüzet 12.oldal: Varázsgömb -Zárókör: „Mit láttál ma a varázs szemüvegeden át?”
Levélcsodák
E havi Boldogságóránkon az ajánlásnak megfelelően színes őszi faleveleket és őszi termést, a gesztenyét használtuk eszközként.
A „Napimádás” légző gyakorlat után megtanultuk, mondogattuk az „ Egy kis levél elindult … „ kezdetű versikét, majd őszi falevelekkel táncoltunk Gryllus Vilmos dalára.
A mese után a mese szereplőit elkészítettük színes falevelekből, amit előző napokban gyűjtöttünk és préseltünk a gyerekekkel. A nagycsoportosok vettek részt a képek készítésében, nagy örömmel, türelmesen próbálgatták a kiválasztott állatot elkészíteni. Szükség szerint természetesen segítettem nekik. Kreatívak, ötletesek voltak. Az elkészült képek az őszi faliújságunkat díszítik. Munka közben a Hónap dalát hallgattuk.
A foglalkozás előtti napon gesztenyegyűjtésen is részt vettünk, a közeli gesztenyefa alatt sok fényes gesztenyét találtunk és szedegettünk össze, gurigatós versenyt is rendeztünk. A csoportba érve pedig gesztenyebabákat gyártottunk, falevéllel öltöztettük fel őket. Erre visszaemlékezve a foglalkozás végén ők is kis gesztenyékké váltak, és eljátszottuk a „Gesztenyék a földön” c. játékot.

Plakátot készítettünk a jövőről, az áélmokról, a célokról, a vágyakról. Úgy érzem, mertünk nagyokat álmodni. 🙂 Fényképet nem szerettek volna felragasztani, viszont mindenki elkészítette a saját smile karakterét. Mert álmodni jó!!!!!!