A foglalkozás kezdetén Bagdi Bellát hallgatunk. S megbeszéltük, milyen érzés volt hallgatni a dalt. Megbeszéltük, hogy milyen, amikor pozitívan gondolkodunk, s milyen, amikor negatívan, egy-egy példán (kis történeten) keresztül. Egy mosolygós és egy szomorú fejet kaptak a kezükbe a gyerekek, és megnéztük ki melyiket választaná és miért éppen azt. Beszéltünk Boldog Blankáról és Szomorú Szilárdról. Egy közös tánccal tettük boldoggá a szomorkodókat, majd belenéztünk a varázsszemüvegbe, ami által mindenki sokkal jobb színben látott mindent.
Az optimizmus gyakorlása
Optimista szemüveg
Az optimista szemüvegen keresztül való látás segíthet abban, hogy az élet pozitív oldalait lássuk, és
ezáltal boldogabbak legyünk. Ez különösen fontos lehet azok számára, akik tanulásban akadályozottak,
mert az optimista hozzáállás nekik is segíthet megtalálni a megoldásokat és áthidalni az akadályokat.
A boldogságóra programnak a célja, hogy segítse az gyermekeket abban, hogy boldogabbak legyenek és
jobban tudják kezelni az élet kihívásait. Ez különösen fontos lehet az 8-20 évesek vegyes kollégiumi
csoportjában, akiknek a fiatal kor, a kollégiumi élet és a képességeik sokrétűsége nagyobb kihívást
jelenthet.
Az optimista szemüvegen keresztül való látás és a boldogságóra program segíthet abban, hogy a
gyermekek pozitívabban álljanak hozzá az élethez és jobban tudják kezelni a nehézségeket. Továbbá
segíthet abban, hogy a diákok ne csak az akadályokat, hanem azokat a lehetőségeket is észrevegyék,
amiket azok magukban hordoznak. Ezáltal motiváltabbak lehetnek és nagyobb valószínűséggel érik el a
céljaikat.
Ez azáltal érhető el, hogy megtanítjuk az gyermekeket a pozitív gondolkodásra, az értékes dolgokra való
koncentrálásra és az élet kihívásainak pozitív oldalainak felfedezésére.
Az ilyen program segíthet az 8-20 évesek vegyes kollégiumi csoportjában abban, hogy jobban
megbirkózzanak az iskolai stresszel, a baráti kapcsolatokkal és a szülői nyomással.

A hónap során többször megjelent az optimizmus és a pozitiv gondolkodás, mesékben, szabályjátékokban, drámajátékokban.
I. Köszöntő és hangulatválasztó kör: A gyerekek a köszöntő falról választhatják ki, hogy öleléssel (piros szívforma), pacsival (tenyérlenyomat forma) vagy tánccal (hangjegyforma) köszönnek a pedagógusnak.
1.Relaxációs gyakorlatok: „Vasbaba,rongybaba” és „Összehangoló 1″.
2.Érzelmek utánzása a szőnyegen körben ülve, arcbábok körbeadásával. Érzelmek utánzása arccal, hangadással, majd megbeszélése az adott érzelemnek („Mikor éreztél ilyet? Jó vagy rossz volt e?” ) Legvégül a boldog arcról beszélünk. „Melyik a boldog arc? Neked mi okoz boldogságot?”
II. 3. Boldog Blanka és Szomorú Szilárd bábokkal megbeszéljük,mit tehetünk ha a barátunk szomorú,hogyan lehet felvidítani.
4. Tódi törpe Szebben látó mondókájának megtanulása.
5. Bábozás: Tódi törpe varázsszemüvege, majd a történet megbeszélése segítő kérdésekkel.
III. 6. Varázsszemüveg készítése kartonból, színes papírból vágással,ragasztással.
7. Mosolygós lufi körbedobálása a gyerekek között Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. zenéjére.
Milyen az, ha valaki optimista vagy pesszimista, milyen tulajdonságaink számíthatnak pozitívnak esetleg negatívnak? Kis virágainkon keresztül kerestük a ránk leginkább jellemzőket, hogy jobban megismerjük önmagunkat és lássuk, mennyire is fontos a magunk és egymás pozitív tulajdonságait megbecsülni és erősíteni.
Reggel a szabad játékot követően körbe ülünk a gyermekekkel és megbeszéljük a napi aktualitásokat, hogy milyen hónap van, milyen nap van, milyen kint az időjárás és hogy mivel töltjük majd el ma az időnket. Ezt követően egy hangulattáblán megkérem a gyermekeket, hogy mutassák meg milyen a kedvük ebben a pillanatban, hogyan , milyen hangulattal érkeztek ma óvodába. Ha szeretnék el is mesélhetik mi ennek az oka, mi történt ami miatt úgy érzik magukat , ahogy.
” Várjatok gyerekek! Valaki bebújt ide a köpenyem zsebébe! Elefánt báb használata. ” Sziasztok gyerekek! Látom, hogy most milyen a kedvetek. De mindig ilyen? Milyen amikor eltűnik egy játékotok? Vagy milyen amikor kaptok egy ajándékot? Meséljetek nekem! Azt tudom én milyen kedvű szoktam ilyenkor lenni. De hogy Ti? áruljátok el, hogy aztán én is elárulhassak nektek valamit!” irányított kérdések használata
” Várjatok csak! Az óvónéni eldugott az asztal alatt néhány párnát! Ajajj! Mintha ezen érzelmek lennének… van itt boldog, szomorú, dühös, kíváncsi…. na de mikor érezzük ezeket? Tudjátok mit?! Mit szólnátok ha játsszanánk egyet! Én mondok egy történetet, na de csak röviden, aztán Ti megmondjátok, sőőőőőt megmutatjátok melyik érzelmet szoktátok olyankor érezni. Na figyelj! ha meghallod, fuss oda ahhoz a párnához, amelyik érzelmet érzed olyankor! Mehet? vigyázz, kész, füleeelj! ” .
„Bújik itt még valaki” Itt egy szomorú nyuszi. Mindent olyan szomorúan lát…. Hogyan tudna gondolkodni szerintetek, hogy ne legyen szomorú. Hallgassuk meg! ” Olyan szomorú, hogy így süt a nap, mindenhol látom az árnyékomat….” Szituációs irányított játék
A játékot követően a gyűjtött gesztenyékből formáljuk meg milyen lehet a nyuszi arca ha már nem szomorúan nézi a világot!
mosdózást és tízórait követően a mesepárna került a szőnyegre, az elefánt bábbal.
Mesehallgatás: Az elefánt ormánya
A mesehallgatást követően megbeszéltük a mese történéseit, a mese szereplőit.
A mese után: hogyan tudunk jó kedvre derülni gyorsan? ha táncolunk! Táncoljuk, mint az őszi falevelek: szabad tánc
Ezt követően a korábban gyűjtött levelekből falevél képet készítünk, amelyben a mese szereplői és a ma előkerült állatok formáját mintázhatjuk. Ragasztás technikával
A levélkép után játékra hívom a gyermekeket: Gyerekek! Eltűntek a gesztenyék! Segítsetek megkeresni őket: gesztenyegyűjtés
A gyerekekkel megbeszéltük az optimizmus fogalmát. Beszélgettünk arról, hogy hogyan tudunk egyre jobban optimista emberré válni. Beszéltünk arról, hogy mi miatt szoktunk szomorkodni és mi miatt lehetünk vidámak.Beszélgettünk milyen feladataink vannak és hogyan tudjuk azokat eredményesen megoldani.