Minden tanuló elkészítette a saját mini boldogság köpenyét, melyet olyan rajzzal díszített, ami őt boldoggá teszi. Ezekből készült el az osztály boldogság köpenye.
Az optimizmus gyakorlása
BOLDOGSÁGÓRA- OKTÓBER
A foglalkozás ideje: 2023. október 19.
A foglalkozás helye: Aprófalva Óvoda Vajszló, Pacsirta csoport
A foglalkozást vezeti: Márkus Gyöngyi
Korcsoport: Nagycsoport
A foglalkozás témája: Optimizmus
A TEVÉKENYSÉG ELŐZMÉNYEI:
Ebben a hónapban az optimizmus gyakorlása volt a témánk.
Már tavaly is sokat beszélgettünk arról, hogy mit is jelent maga a szó, optimizmus.
Közösen megegyeztünk abban, hogy minden helyzetben a legjobbat keressük, ezt a gondolatot definiáltuk a szó mögé. Ez elfogadható és érthető volt a gyerekek többsége számára.
Az útmutatóban foglaltak ismét nagy segítségemre voltak, erre építve terveztem meg a hónap anyagát is.
– Minden napot igyekeztünk pozitív megerősítésekkel indítani.
– Minden apróságnak megpróbáltunk örülni.
– Megkedveltettük a humort a kicsikkel
– Mindig a „mostban” próbáltunk meg élni.
1: Avartalálkozó
Az Állatok világnapja alkalmából ezt a játékot is eljátszottuk.
2: A mesebeli kis szűcs-interaktív mese
3: Fésűs Éva: Bundavásár c. meséjét is megismertettem a gyerekekkel, és mivel megkedvelték, délután a csendes pihenőben is többször kérték, hogy meséljük el.
A FOGLALKOZÁST KEZDŐ RELAXÁCIÓ:
Bagdy Bella relaxációs gyakorlatai
– Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj…
– Fújj, fújj…
– Tüdőtakarítás
Mivel október 15-e az Ölelés világnapja volt,egy kis kedves versikével bíztatom a gyermekeket egy kis ölelkezésre:
Lukács Elvira: Örömnapok c. könyvében található verssel:
Az ölelés ereje
Tárom a karomat és ölellek téged,
jól esik nekem és jól esik néked.
Vágyaink teljesülnek. Szívverések egyesülnek.
Dib-dob, dib-dob, dobogunk, ölelünk s megnyugodunk.
Ha jól figyelsz, érezheted, hogy átadtad a szeretetet.
Mégis marad neked bőven, mert visszakaptad tőlem.
Bíztatlak, hogy ölelj bátran, akár ketten, akár hárman.
Az ölelés ereje óriás, boldog leszel tőle, nem vitás.
A FOGLALKOZÁST KEZDŐ ÉNEKLÉS:
Bagdy Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalára közös tánc kezdeményezése
A TÉMA FELDOLGOZÁSA MESÉVEL:
Boldog Dóra megjelenésével jelzem, hogy most a mese következik.
„Kerekerdő kalandra hív téged, hallgasd, mit súgnak a tündérek.
Bezzeg Andrea: Tódi törpe varázsszemüvege c. mesebemutatása
A mese után kérdésekkel ellenőrzöm, hogy megértették-e a mese mondanivalóját.
– Tódi törpe házikójának kiszínezése
A munkafüzet 9. oldalán található házikó kiszínezése saját elképzelés szerint.
– Tódi törpe Szebben látó mondókájának felelevenítése, fényképek készítése, közben mondókázás
„Hipp-hopp, itt vagyok, varázslatot mutatok.
Felteszem a szemüvegem, ide-oda billentem a fejem.
Szemüvegbe messze nézek, meglátom a csoda szépet.
Hipp-hopp,hopp,itt vagyok, varázslatot mutatok.
– „Vidám sünbirodalom”
Közös kép alkotás őszi termésekből
A FOGLALKOZÁS LEZÁRÁSA:
– Az optimizmus jelének kihelyezése a Boldogvár következő lépcsőfokára
A FOGLALKOZÁST ZÁRÓ ÉNEKLÉS:
Bagdy Bella Jól érzem magam c. dalát már több ízben kérték, ezért ezt a dalt választom lezárásként.
A TÉMA TOVÁBBADÁSA:
– Vond be a családot
Jobb Veled a Világ bolygó lakóit szeretnénk megeleveníteni.
Mindenkinek nagyon vidám és kedvelt ruhában kell jönni aznap az oviba.
-Vond be az óvodát
Közösen dekorálás szervezése az intézmény előterébe, mert fontosnak tartjuk, hogy minél családiasabb és jó érzéseket keltő helyen teljenek a mindennapjaink.
REFLEXIÓ- OKTÓBER
Ebben a hónapban az optimista szemléletmóddal ismerkedtünk meg.
Mivel maga a fogalom nehezen érthető a kicsik számára, próbáltam példákon keresztül bemutatni a jelentését. Megállapodtunk abban, hogy mindig mindenben a lehető legjobbat fogjuk keresni, ezért gyakori játékunk volt az, hogy fel kellett sorolni azokat a tulajdonságokat, amiket szeretünk a társunkban. Napi szinten egyre több jó dolgot fedeztek fel egymásban, sőt, már magukról is tudtak sok-sok pozitív jellemvonást felsorolni a hónap végére.
Mivel a csoportunkban dolgozó felnőttek is nagyon kedvelik a humort, így nem volt nehéz a gyerkőcökkel is elfogadtatni annak jelenlétét. Igyekeztünk vidám, gondterhelt napokat biztosítani mindannyiunk számára, sokat beszélgettünk a „most”jelenlétéről és fontosságáról.
Októberben több jeles napunk is volt, ezekhez igyekeztem kötni a Boldogságóra anyagait is.
Az állatok világnapja alkalmából az Avartalákozó játékot játszottuk el, és több sünis mesét is meséltünk nekik.
Az Ölelés világnapján nagyon hangulatos tevékenységeket alkalmaztam, kiemelve az érintés fontosságát, mivel nagyon szeretnek ölelkezni.
Ajándékba kapott napszemüvegeink is többször voltak játékba fogva, és ilyenkor kivetíthették vágyaikat, álmaikat is.
Vidám süni birodalmat alkottunk őszi termésekből, közösen kitalálva a padlóképet, jobbnál jobb ötleteket mondtak az alkotás folyamatában.
Az intézmény bevonásánál megkértük a többi csoportot, hogy az előtérben készítsünk őszi dekorációt, amihez többen is csatlakoztak, így nagyon hangulatosra sikeredett a kiállításunk.
A családok bevonásánál azt javasoltuk, hogy egy kijelölt napon mindenki a legkedvesebb ruhadarabjaiban jöhessen oviba, ahol majd átbeszéltük, hogy miért ez volt a választása a gyermeknek.
Az optimista szemléletmódot továbbra is igyekszünk fenntartani, hiszen nagyon fontosnak tsrtom, hogy mindig pozitívan szemlélhessük a világunkat.
Szilvia Kerekes.Zsomborné Hargitai
Az osztállyal körben ültünk, az órát élménymegosztással kezdtük. A gyerekeket arra kértem, osszák meg egymással, milyen szerencsés dolgok történtek velük eddig. Ezután beszámoltak egy-egy olyan esetről, amikor egy helyzettől sokat vártak, bíztak a legjobban. Ezzel párhuzamosan olyan esetekről is beszéltek, amikor nem bíztak egy dolog sikeres kimenetelében. Következő feladatként különböző szituációkat képzeltettem el velük, amelyekre optimista és pesszimista magyarázatokat is próbáltunk találni. Az optimista magyarázat megfogalmazásához egy színes „optimista keretet” tettek az arcuk elé, ezzel is jelképezve a derűlátást. Közösen gondolkodva összehasonlítottuk a kétféle eset kimenetelét és a mögötte húzódó érzelmeket. Megbeszéltük, hogy mit jelent és mennyiben segít, ha megpróbáljuk meglátni a nehézségekben is azok jó oldalát. Az óra végén közösen elkészítettük az osztály jó tulajdonságainak fáját.
A hónap témája az optimista gondolkodás. Először is sokat beszélgettem a gyerekekkel arról, ők mit tartanak optimista gondolkodásnak és számukra mit jelent az optimizmus. Aztán arról hogy igenis tanulható ez a fajta gondolkodás mód. Nagyon fontos hogy mindig előre nézzünk: valami rossz dolog történik, a pesszimisták mindig magukat hibáztatják, és ettől képesek napokig szenvedni. Az optimisták azonban elkönyvelik a rossz eseményt, és máris azon gondolkodnak, mi legyen a következő lépés, hogyan tudnák a helyzetből a lehető legjobbat kihozni.Ha nem sikerül ,próbáljuk újra.
A pozitív emberek jó hatással vannak másokra, motiválnak, energiát adnak. „Tudod amikor mosolyogsz az egész világ jobb hely mint egyépként!”
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola kisdiákjai ezt pontosan tudják. Éppen ezért Mosoly-sétára indultak, hogy megajándékozzák mosolyukkal Berettyóújfalu lakóit. A mosoly mellé egy kis mosolykártyát is adtak, azzal a céllal soha ne felejtsük el a mosoly erejét!
„Próbáld meg szíved mosoly-hatalmával megváltoztatni a világot! Sikerülni fog!”
Sólyomszemmel: Rajzban megjelenítették a gyerekek mik azok a dolgok, amelyek optimizmusra adnak okot nekik.
A környezetvédelmi hetünk keretében, a méhecskék megvédésére szegődött kis osztályunk. Arról is sokat beszélgettünk ezek a piciny állatok mennyi mindent tesznek értünk, és optimisták vagyunk abban, hogy meg tudjuk őket mi is óvni, figyelem felhívásunkkal.
Valamint csiga kiállításon is jártunk, majd el is készítettük a kis csigákat. Beszélgettünk arról hogy milyen kis lassú állat, mégis soha nem adja fel, útnak indul. A mesében is a kis csiga segített a többieken és mindig optimista maradt.
Maci kiállításon is jártunk, ahol a több száz maci mosolyra csalt bennünket. Bölcs mackó és a kis bocsok történetét is megismertük.
Elkészítette mindenki az optimista szemüvegét, hiszen nagyon fontos milyen szemmel nézzük a világot. Nem biztos hogy a optimista emberek boldogabbak, csak más szemüvegen keresztül szemlélik a körülöttük lévő valóságot. „ Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemed, hogy meglássa azt!”
Utolsó nap a szünet előtt, Halloweeni tököt készítettünk és megígértük egymásnak hogy a rossz és pesszimista gondolatokat is messze űzzük és csak pozitívan gondolkodunk. Hiszen a nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget mint bármi más. S a hozzáállásunk mindig a legfontosabb. „Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat. Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben. Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyűlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.”
A Szivecskék 5.a csoport 2023. október 24-én OPTIMIZMUS órán vett részt, mely a Boldogságóra program október havi témája. A szó hallatán a gyerekek megfogalmazták, hogy számukra mit jelent az optimizmus. Hamar rájöttek, hogy az optimizmus a pesszimizmus ellentéte. Így könnyebben sikerült nekik a hétköznapi életükből optimista példákat mondani: „Jól sikerül a matematika dolgozatom.”, Képes vagyok a kötélen felmászni.”, „Olyan munkám lesz, amit szeretni fogok.”, „Ma szép napom lesz.”. A példák összegyűjtése után megbeszéltük, hogy az optimizmus egy olyan életszemlélet, amiből a világot szépnek, az embereket jónak látjuk. Ha optimisták vagyunk, akkor a dolgokat, eseményeket pozitívan közelítjük meg, így boldogabbnak érezzük magunkat. A szituációs játékokat nagyon élvezték, amikor pesszimista majd optimista gyermek érkezett reggel az osztályba, írt matek dolgozatot vagy találkozott egy barátjával. Így a saját bőrükön érezték, hogy melyik szerepben érezték jól magukat, milyen következményei lettek/lehetnek az optimista illetve pesszimista életszemléletüknek. A „Világomban minden rendben van” dal meghallgatása közben nagy lelkesedéssel készítették el a saját optimizmus szemüvegüket, amit bármikor használhatnak, ha pesszimista gondolataik vannak – hiszen minden rosszban van valami jó! A szemüvegek bemutatása után összegzésként megállapítottuk, hogy „Nem kell se fekete, se rózsaszín szemüveg!”… jó hangulatú, tartalmas órát töltöttünk el egymással. „Tanárnéni! Én fogom használni ezt a szemüveget!” – mondat hallatán boldog voltam, az óra elérte a célját!
Boldogságvárunk második lépcsőfokàt is “megmásztuk” 29 nagycsoportos gyermekkel! Együtt örültünk, hogy októberben ilyen csodálatos időnk volt . Megláttuk a természetben és egymásban is a szépet !
Ebben a hónapban az optimizmus témaköre az egész hónapunkat átszőtte valamilyen módon. Az állatokkal foglalkozva elolvastuk Fésűs Éva átdolgozott meséjét az erdei kis szűcsről és beszélgettünk arról, hogy vajon melyik állat mire vágyhat, mit is szeretne igazán, mire van szüksége. Készítettünk origami süniket, így mindenki hazavihette a saját boldog süni pajtását. Az állatokról való beszélgetés lezárásaként plüss állat örökbefogadást tartottunk, ahol a hontalan figurák egy új, boldogabb élet reményében új gazdákra lelhettek.
Ezután ugrottunk egyet és a tökfaragás időszakában az érzelmekről beszélgettünk. Kinek mi okoz boldogságot, ki mitől mosolyodik el, ki milyen módon tud örömet okozni a másiknak. A közös tökfaragás és süteménysütés még közelebb hozott minket egymáshoz.
Hónap végére eljutottunk addig, hogy készítettünk együtt egy időgépet. A gyerekekkel együtt kifestettük és megbeszéltük, hogy milyen gombokat készítsünk a gépre. Így el tudunk utazni előre az időben 1 évenként, 10 évenként, de a szív gomb megnyomásával elrepülhettünk egy vágyott pillanatba is. Természetesen visszarepítő gombot is készítettünk, nehogy valaki egy másik időben ragadjon.
A gyerekek vágyai leginkább Karácsonyig repítette őket, így megnézték, hogy idén karácsonykor milyen ajándékok várják őket a fa alatt. Voltak, akik boldogan mesélték, hogy a családjuk többi tagja milyen ajándékot „kapott”. Szárnyalhatott a gyerekek képzelete és vágyaikat megoszthatták társaikkal. Az, hogy elképzelték mi mindent kaptak boldogsággal töltötte el őket. Néhányan egészen a felnőtt korukig utaztak, meglesték mi válik belőlük. Nyugodtak lehetünk, hiszen lesz a gyermekeink között orvos, szerelő és színész is, így biztonságban leszünk a jövőben és a szórakozásunk is biztosítva lesz.
Két gyermek azt vizionálta, hogy anyukájuk pocakja már megnőtt, mert a kistesók bizony hamarosan megszületnek és ők erre már nagyon vágynak.
A gyerekek álmait, terveit leírtuk 1-1 papírlapra és jelekkel ellátott tárolókba zártuk, majd bezártuk ezt egy nagy dobozba, amit elrejtettünk, hogy később majd elővehessük és megnézzük mi minden teljesült a leírt tervekből. Így lett egy saját időkapszulánk, amibe a felnőttek is leírhatták az 1-10 év múlva elérendő terveiket, álmaikat.
Végezetül a Boldogságvárunk alá is felragasztottunk egy lezárt kapszulát, amibe a jövőbeni közös tervünk szerepel.
„Mindig szeretettel fogunk gondolni egymásra és a közösen eltöltött boldog pillanatokra!”
Beszélgettünk az optimizmus szó jelentéséről. Felidéztünk olyan eseményeket, amikor optimista hozzáállással sikerült az adott helyzetből a lehető legjobbat kihozni. A tanulók tanácsokat adtak egymásnak, ki mikor hogyan biztatja önmagát, kinek mi segített egy-egy nehéz helyzetben. Képkeretet készítettünk. Többen már a keretekre is írtak biztató mondatokat. A képkereteken átnézve szép dolgokat, apró részleteket igyekeztek keresni, s abban a szépet megtalálni. Végezetül az elkészült kereteket a tanterembe kiragasztottuk egy-egy olyan biztató mondattal kitöltve, amely segíti az optimista gondolkodásmód kialakulását.