Két alkalmat szántunk az optimizmus gyakorlására.
Az első órán ráhangolódásként megbeszéltük, hogy mit jelent az optimizmus, kinek van optimista ismerőse vagy története. Utána mindenki elkészítette az ún. varázsszemüvegét, miközben az optimista dalt hallgattuk és énekeltük.
A második órán körbesétáltunk az elkészült szemüvegekkel az iskolában, és kerestünk pozitív dolgokat. A séta után körbe ültünk és beszélgettünk nehézségekről, amiket próbáltunk optimista szempontra átfordítani a szemüvegünk segítségével. A gyerekek nagyon élvezték minkét alkalmat.
Az optimizmus gyakorlása
DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási helye
Az októberi Boldogságórákat a hónap nevezetes napjaival indítottuk. Külön kiemeltük a mosoly és az ölelés világnapját, az ölelés fejlődésre gyakorolt hatását. Készítettünk optimista szemüveget és igyekeztünk mindenben meglátni a jót.Meghallgattuk a „Pozitív gyerek vagyok ” dalt.
A Boldogságóra Önbizalom Programjában a gyerekekkel arról beszélgettünk, amikor valami új dolgot tanultak, és úgy érezték ez nekik soha nem fog sikerülni. A gyerekek egymásnak adtak ötleteket ők hogyan érték el céljukat. A foglalkozás végén nyújtógyakorlatokat végeztünk.
A hónap minden foglalkozásán foglalkoztunk a reménnyel és megtanultuk az erősségmondókát is.
Megismertük a Tanmese a süket békáról című történetet. Próbáltunk minden kis békának optimista üzenetet küldeni, hogy elérhessék még a lehetetlennek tűnő céljaikat is.
Mentálhigiénés programmal működő óvodaként minden évben kitüntetett figyelmet fordítunk október 10-én a lelki egészségünk jólétére. Ebben az évben azért tettük még különlegesebbé ezt a napot, mert hozzá kapcsoltuk a Boldogságóra tartalmát is. Boldog Dórával már az előző napokban ráhangolódtunk a témára a gyermekekkel, több alkalommal beszélgettünk, és kértük a segítségét a szomorú, rossz kedvű gyerekek vigasztalásában. A téma megnyitotta a gyermekek lelkének „titkos” rejtekeit, hosszasan meséltek róla, hogy kit milyen szomorúság ért már, ki, s hogyan vigasztalta őket. Dóra értő, figyelmes meghallgatása után közösen fogalmazták meg, hogy mit jelent számukra az, ha jól érzik magukat, optimisták: olyankor nem szomorúak, hanem örülnek, boldogak, s jó ha van, aki megöleli őket, vigaszt nyújt.
Másnap, a Mentálhigiénés világnapon teával, kávéval, motivációs sütivel, kellemes pánsíp zenével fogadtam az óvoda valamennyi gyermekét, szüleiket, kollégákat. A szülőkkel teázás-kávézás közben lehetőségünk nyílt a Boldogságóráról is beszélgetni; érdeklődtek, hálásak voltak érte. Útravalóul lélekemelő idézetet kaptak, melynek nagy részét a Boldogságóra programból választottam, bízva abban hogy ezzel is segítettük közelebb kerülniük a programhoz, és mélyíteni a saját lelki jólétüket. A gyermekek délelőttje is nagyon tartalmas volt, miközben a elkészítették a „Jól érzem magam, boldog vagyok” lufit, Bagdi Bella dalait hallgatták, énekelték. Óvodai szintű közös programmal tettük még emlékezetesebbé a napot: a Harmony-Trió zenekarral együtt énekeltek, táncoltak. A végén a közös öleléssel zártuk a Boldog délelőttünket.

Második témakör: Az optimizmus nevében
Optimista szemüveg és pozitív gondolatok leírása.
Pozitivity társasjáték használata.
Erzsébet Zsuzsanna Viola - Gondán
Állatok Világnapján nemszeretem állatot-kígyó-pozitív megközelítéssel építettük,színeztük hálakavicsok új felhasználása került központba.
ölelés napján napfonatot csináltunk, majd kicsik és nagyok együtt találkoztak Tódi törpével,aki már ismerősünk volt tavaly a nagyokkal. Másnap optimista szemüveget csináltak a nagyok,illetve jóga szemüveget is gyakoroltuk. Mosolyt tovább adtuk egymásnak a foglalkozás végén. A családok” jövöbe látó optimista-mosolygós gömb „üzenetét kapták meg otthoni küldetésként . Egész hónapban többször jött elő a „Derűs Dóra ” ,”Derűs Dani” ,reggel is ők fogadták a pityergő kicsiket érzékenyítés területén. A legkisebbek csak találkoznak a témával,együtt játszanak a nagyokkal.

Októberi boldogságóránk témája Az optimizmus gyakorlása volt. Az órát beszélgetéssel kezdtük. Arról kérdeztem a gyerekeket, hogy mit jelent szerintük az, hogy valaki optimista. Voltak akik ismerték a szót és ügyesen elmondták néhány mondatban a szó jelentését. Ezután szófelhőben megjelenítettük az optimista szavakat. Ezt követően meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát, amely nagyon tetszett a gyerekeknek. Majd optimista varázs szemüveget készítettünk, amelyre optimista szavakat írtak vagy rajzoltak rá. Az óra vidám hangulatban telt.
2024.októberében az Optimizmus és a Kitartás erősségével ismerkedtek meg a gyerekek. Mindkét erősség esetében az erősség jelentésének tisztázásával kezdtük a foglalkozásokat, majd spontán beszélgettünk róluk.
Az Optimizmus erősségén belül kiemelném azt, amikor papírból „optimista szemüveget” készítettünk. Izgatottan díszítették a gyerekek, mert nem tudták előre a játékot, amihez szükséges volt. A játék az „Ez fantasztikus, mert …”, melynek során teljesen meglepett a gyerekek leleményessége, optimista gondolkodása. A játék közben még a szokásostól is többet nevettünk, jól éreztük magunkat. Előbb én mondtam a bosszúságot, ők pedig igyekeztek abban meglátni a jót, aztán néhány ügyesebb gyerekre rábíztam, hogy legyenek a bosszúságok kitalálói. Fantasztikus megoldások születtek. A játék során olyan gyerekek is bátrabban nyilvánultak meg, akik általában inkább visszahúzódóak, kevésbé közlékenyek. Emiatt is nagyon hasznos játéknak tartom ezt.
Sikerült még a Kitartás erősségébe is belekóstolnunk, ehhez kapcsolódóan egy mozgásos türelemjáték aratott nagy sikert, kártyavár építésével próbálkoztunk. A kezdeti izgalom itt sajnos nem tett jót, ezért jobbnak láttam előtte relaxációs gyakorlatokat végeztetni, hogy lenyugodjanak a gyerekek és nagyobb sikerük legyen a kártyavárépítésben. Lenyugodott fejjel és kézzel vágtak bele a feladatba. A játék során nagyon jól kirajzolódott, kinek mennyi türelme és kitartása van, ami számomra is hasznos információ a gyerekekről. Az építés után szabadon fogalmazták meg a gyerekek, ki hogyan érezte magát közben. A nagyon lelkes tanulók a délutáni napköziben tovább próbálkoztak a várépítéssel, ezzel igazolva nagy kitartásukat.
A második lépcsőfokra érkeztünk a Boldogságvárhoz vezető lépcsőn. Az optimizmus témájával foglakoztunk.
Miután megölelgettük Boldogságminyonunkat,hozzá is kezdtünk hogy optimisták, mindig pozitívan gondolkodók legyünk.
A boldogságóránkat relaxációval, az „égig érek, mint a fa…”-val kezdtük, jól megnyújtóztunk, majd elernyedtünk. Ezekután a hónap dalára mozogtunk. A „pozitív gyerek vagyok” c.dalra, igazán önfeledten ugráltunk, táncoltunk, nevettünk.
Felevenítettük Tódi törpe kalandját a mesében, és beszélgettünk varázsszemüvegről . Beszélgettünk arról,hogy jobb a pozitív hozzáállás a dolgokhoz,és meg tudjuk látni minden rosszban a jót is. A varázsszemüveg játékban mindenki felpróbálta a varázsszmüvegünket: „van nekem egy varázsszemüvegem, ha ez rajtam van, meglátom a rossz dolgokban a jót is!”
Ezután megismerkedtünk Boldog Dórával és Szomorú Szilárddal akik érzéseit átvéve voltunk vidámak vagy szomorúak.
Majd gesztenyegombócokká váltunk, gurultunk, forogtunk, szép, lágy őszi zene közepette. Majd mindenki begurította a saját kis gesztenyéjét a gesztenyeházikóba, jó kis móka volt.Igazi kis boldog, pozitív, sok mosolgós-nevetős boldogságóra volt.