Az órán megbeszéltük, hogy kinek milyen apró dolgok tudják feldobni a hétköznapjait, hogyan tudjuk az élet apró szépségeit is észrevenni, és hogyan tudunk a jelenben maradni. Aki akart mandalát színezett.


Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, S
Az órán megbeszéltük, hogy kinek milyen apró dolgok tudják feldobni a hétköznapjait, hogyan tudjuk az élet apró szépségeit is észrevenni, és hogyan tudunk a jelenben maradni. Aki akart mandalát színezett.

Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola
Csipetcsapat osztályommal beneveztünk a rajzpályázatra. Izgatottan várjuk az eredményhirdetést!

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Mozgásalapú relaxációs gyakorlattal indítottuk az órát. (Medve vagyok és cammogok, Égig érő fa vagyok)
Megismerkedtek a tanulók a Tizenkét hónap c. görög népmesével, majd megfogalmazták a mese tanulságát. Ezután került sor az elmúlt hónapban átélt pozitív élményeik lerajzolására.
Kisétáltunk iskolánk nárciszkertjébe, ahol gyönyörködtünk a tavaszi színekben, hangokban és illatokban.
Végül néhány virág került a vázába, s csendéletet festettek. A munka közben a hónap dalát hallgatták.

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Boldogság élményeket gyűjtöttünk.kép
Figyelem a másik iránt.
Öröm.pozítív érzés /szituációs játék/
Bagdy B. Dalainak folyamatos hallgatása.
A tizenkét hónap c mese feldolgozása.kép
Kedvenc színek.ételek./beszélgetés/
Színezőlap: Sajnálom,kérlek,megköszönöm,szeretlek.kép

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A Boldogságóra program 7. témája „Az apró örömök élvezete” volt. Motivációként beszélgettünk arról: milyen sok okunk lehet, hogy boldognak érezzük magunkat. Nem kell nagy dolgoknak történni ahhoz, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal, apró dolgoknak, eseményeknek örüljünk. Mindenki elkészítette az „Apró örömök” naptárát, amibe két héten keresztül írták vagy rajzolták le örömeiket, érzéseiket. Zárásként meghallgattuk az „Imádok élni” c. dalt.

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Ebben a hónapban az ‘Apró örömök’témakörben meghallgattuk a hónap dalàt,beszélgettünk a mindennapi kis örömökről,a négy évszak kedvenc történéseit lerajzoltuk.Majd az érzékszerveink àltal tapasztalható örömöket gyűjtöttük össze.Végül csoportmunkàban rajzoltuk meg az”Apró örömök szigeteit”.

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Ez a témakör nagyon hasznos volt a gyerekek számára, mert a mai világban nem igazán tudnak az apró örömöknek jelentőséget adni…talán észre sem veszik. A tanórán ez ki is derült.Nem is igazán értették, hogy mik is az apró örömök. Miután megbeszéltük, leltárt készítettünk az elmúlt 2 napban ért apró örömökről. Nem volt egyszerű feladat nekik. Páros munkában kigyűjtöttük az évszakokhoz tartozó örömforrásokat, illetve megbeszéltük, hogy adott érzékszerveinkkel milyen örömöket tudunk érzékelni. Feldolgoztuk a munkafüzet olvasmányát feladatokkal. Végül csoportmunkában elkészítették az általuk megálmodott apró örömök szigetét. Az óra meditációval zárult.

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy a mindennapi életben is vannak apró dolgok, aminek örülnünk kell. Az élet nem arról szól, hogy egyfolytában a rózsaszín felhőben lebegünk. A boldogság apró dolgok összessége. Örülnünk kell, annak is ha reggel süt a nap és anyukánk finom uzsonnát tesz a táskánkba.
A közös feladat elkészítésénél nagyon érdekes szigeteket hoztak létre. Olyan dolgokat rajzoltak, amik nekik fontosak, az ő életükben jelen van. Jó volt látni, hogy a szülőkkel töltött idő is fontos volt számukra.
Jó hangulatban, vidáman telt el az óra.

Kecskeméti Bekvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
A KIP módszerrel ismét 3 csoportban dolgoztak a gyerekek. A hónap dalának és a mesének a meghallgatása után összegyűjtöttük, hogy melyik érzékszervünkkel milyenek örömökben lehet részünk. Újságokból vágtak ki minden érzékszervhez képeket. Amihez keveset találtak, ott rajzoltak. Nagyon élvezték ezt a feladatot.