Boldogságóra a Boldogság Világnapja tükrében – 9.C és 9.N. középiskolai osztály

A Boldogságóra témája a márciusi hónap Boldogság Világnapjához kapcsolódott.

Az óra elején e Jeles nap ötletéről és a világban való elterjedéséről, megvalósulásáról beszéltem a diákoknak. Ezáltal igyekeztem a figyelmet felkelteni a témával kapcsolatban.

Ezt követően a diákokkal felelevenítettük a boldogság fogalmáról folytatott eddigi beszélgetéseinket.
A következtetésünk az volt, hogy valamennyien különbözőek vagyunk: életünk, sorsunk, kinézetünk, mégis a boldogság tekintetében van közös pontunk, ami az, hogy:
Mindannyian szeretnénk boldogok lenni!

Kértem a diákokat, hogy gondolkodjanak arról, beszélgessünk róla, és akik szeretnék, írják fel a táblára, hogy a mai napon mi számukra a boldogság?
• Volt, aki egy jobb osztályzatnak örült, mert abból a tantárgyból elégséges osztályzatra állt.
• Volt, aki egy nyári csillagfényes estét említett, amikor a barátnőjével kint feküdt a szabad ég alatt, és ezt szeretné még egyszer átélni. (Már tervezik a következő alkalmat augusztusra.)
• Volt, aki iskolába szeret járni, tanulni, és a barátok és a tanárok jelenléte is fontos számára.
• Volt, aki a szerelmével való jóleső kapcsolódást, annak örömét, boldogságát mondta a témához kapcsolódóan.
• Volt, aki a napsütést, amiből az utóbbi időben kevesebb volt, és hiányzott a mindennapjaiban. (Ezzel valamennyien együttértettünk.)
• Volt, aki kedvenc házikedvencével töltött időt mondta.
• Mások egy finom étel elfogyasztását, és az alapvető fizikai szükségletek is megjelentek.
• És volt, aki azt írta „Boldog vagyok”

Én is kapcsolódtam a témához, egy reggeli történet elmeséléséve, hogy ma miért lehetek boldog és hálás: Egy fiatalember jött fejlesztő órára. A fejlesztő óra kezdetén leült, majd az volt a kérdése, hogy segíthet-e elpakolni egy tankönyv kupacot, ami a padlón volt. (A könyveket nemrég hozták fel a fejlesztő szobába, ami egyben egy könyvtárszoba is, és még nem volt időm, hogy elpakoljam.)
Igennel válaszoltam, és nagyon jól esett a fiatalember figyelmessége, kedvessége, jó szándéka. Együtt elpakoltuk.
Megkérdeztem tőle, hogy miért ajánlotta fel a segítségét?
A válasz az volt: Mert jó, jót tenni, és zavarta, hogy ott látta a tankönyveket a padlón. Hálás voltam neki, és ezt el is mondtam. Megköszönte a visszajelzést.
Nagyon jó megtapasztalni, hogy most is vannak fiatalok, akik figyelmesek jólelkűek, segítőkészek, és én sokszor találkozom ilyen fiatalokkal. Azt is gondolom, hogy köszönetemet kifejezni a másik fél számára jó érzés lehet neki is, nekem mindenképpen.

Beszéltünk arról is, hogy a boldogság megélése mellett vannak nehéz élethelyzeteink is.
Megkérdeztem a diákoktól, ők mit gondolnak, melyikből van több: a boldog vagy a nehéz pillanatokból? Az utóbbit jelölték meg.
Arról is beszéltünk, hogy a boldogság nem állandó érzés, hanem pillanatnyi állapot, állapotok.
További kérdéseket tettem fel:
Tudják-e, hogy a boldogságot nemcsak megélni, de ápolni is szükséges?
Az Erősségközpontú oktatásban tanultakra alapozva, a virágoskertet hoztam példaként.
Beszéltem a diákoknak arról, hogy a boldogság hasonlíthat egy szép gondozott kis virágoskerthez, amiben elsőként elültetünk virágmagokat, hogy szép virágoskertünk lehessen.
Mi szükséges ahhoz, hogy szép és egészséges boldogságvirágok fejlődjenek benne?
A válaszok a következők voltak:
Gondozni, gyomlálni, öntözni, figyelni rájuk és türelmesnek lenni.

(Ezt a boldogságmagjainkkal is megtehetjük: Először a magokat ültessük el a talajba (gondolat), majd öntözni, gyomlálni, törődni szükséges velük, hogy fejlődjenek és virágot hozzanak (ápolás, gondozás).
Figyelem kell hozzá, és türelem, gyakorlás és kitartás.

Beszéltünk arról is, hogy miért jó a boldogság magjainkat vagy cseppjeinket ápolnunk, szeretni?
A mai rohanó világban a megélt boldogságunkat sokszor természetesnek vesszük, és csak átsuhannak felettük, el is felejthetjük, ami fontos és értékes.

Kértem őket, hogy gondolkodjanak el azon: Mikor voltak utoljára boldogok és mennyi ideig tartott a boldogságuk?
Megállapítottuk, hogy általában rövid ideig érzékeljük, és gyorsan túllépünk az érzésen.
A pillanatokban megéljük, és sajnos hamar elengedjük, mert hív a tanulás és az egyéb teendőink.
A szűrő-víz példáját hoztam fel. Úgy képzeljék el az érzést, mint egy szűrőn, amin vizet engedünk át. Mi történik vele?
Átfolyik rajta a víz, nem marad ott. A pillanatot érzékeljük csupán.
Így élhetjük meg sok esetben a boldogságunkat. Néhány percig, másodpercig megéljük, aztán elengedjük és sokszor el is felejthetjük.

És mit tehetünk, hogy megőrizhessük, és növekedhessenek a boldogságcseppjeink, hogy általuk napról napra boldogabbak lehessünk?
Azt, hogy a már megélt boldogságainkat idézzük fel újra és újra, és legyünk értük hálásak!

Az órán erre hívtam a diákokat:
Gyakorlattal folytattuk: Relaxációs gyakorlat, halk zene mellett
• Gondolj egy boldog pillanatodra, amit mostanában, vagy korábban éltél át!
• A képzeleted segítségével is tudsz előhívni boldog pillanatot, azaz a jövődbe is nézhetsz, életre kelthetsz egyet.
• Időzz el benne egy-két percig! Tartsd rajta a figyelmedet!
• Éld át újra!
• Mit érzel?
• Próbáld megfogalmazni az érzéseidet!

A gyakorlat után beszélgettünk arról, ki, mit érzett, tapasztalt. Az alábbiakat írták le a diákok:
• vidámság
• boldogság
• szeretet
• 2 dolog is járt a fejemben megkaptam a macskámat és megismertem a barátomat
• és voltak diákok, akik elaludtak a relaxáció alatt, ami szintén nagyon emberi megnyilvánulás, úgy gondolom.

Hála megerősítő kártyákat is vittem az órára és kértem a fiatalokat húzzanak ki egyet-egyet belőle.

Kíváncsi voltam, hogy tudják-e kapcsolni a most megélt, előhívott boldogságukhoz.
Voltak diákok, akik tudtak kapcsolni, és voltak, akik nem. (Ez is természetes, úgy gondolom.) És volt, aki úgy érezte ez a kártya neki szólt.
(Fejlesztő órákon az Önbizalom megerősítések kártyát is használjuk a diákokkal, és nagyon kedvelik, és van ha elfelejtem az óra végén, már ők kérik, hogy húzhassanak belőle.)

Az óra végén a háláról is beszélgettünk. Mit jelent számukra a hála és próbálják megfogalmazni ezt az érzést! Szoktak-e hálát érezni a megélt boldogságukért?
• Köszönet és öröm – mondták a fiatalok.

Beszéltem arról is, hogy a hála úgy gondolom nagyon fontos az életünkben, a kapcsolataink ápolásában. Hálásnak lenni jó, mert van, amikor olyan jó esetleg váratlan dolog történik velünk, amire nem is számítottunk, nem magától értetődő, és ezért jó köszönetet mondhatunk: embertársainknak, Istennek, egy felsőbb erőnek, a természetnek.

Ajánlottam a fiataloknak, hogy érdemes törődni a boldogságcseppjeinkkel érzéseinkkel, többször előhívni, elidőzni benne, és arra érdemes személyekkel akár meg is osztani.

Reflexió: Azt érzem, hogy a téma fontos a fiatalok körében is. A kérdések -úgy éreztem- elindították az érdeklődést a témával kapcsolatban. Tapasztaltam, hogy a diákok többsége nyitottabbá és aktívabbá vált az órán. Bátrabban fejezték ki gondolatukat, érzéseiket a témával kapcsolatban. Gondolkozóvá váltak. Hiszem, hogy a feltett kérdések elindíthatnak bennük gondolatokat, érzéseket, ami segítheti az önmaguk érzéseinek tudatosabb megélését, átélését. A relaxáció azt gondolom segíthette a fiatalokat boldog pillanataik mélyebb és tudatosabb előhívásában, átélésében.
Voltak fiatalok, akik könnyebben megnyíltak, nyitottabbá váltak, és voltak, akik kevésbé vagy egyáltalán nem nyíltak meg. Ez is természetes úgy gondolom.
Azt is gondolom, hogy a magokat elültetni érdemes, és türelemmel várni az alakulást a fejlődést. Néha ez a legnehezebb, mert jó lenne látni az eredményeket.
Ezeken az órákon én is tanulok. Elfogadást, az együttesség élményét, önuralmat, bizonyos helyzetekben a határok meghúzását, együttérzést, a fejlődés lehetőségét, bízni és hinni. Köszönöm mindezt.

Loványi Tünde
fejlesztő pedagógus
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola