Márciusban, az apró örömök hónapjában, nagyító alá vettük a mindennapi örömeinket. Kivágtuk a sablonból a nagyítót, színeztük, díszítettük. Majd nem tettük el, és vadásztuk az apró boldogsághozó örömöket. Rácsodálkoztunk, hogy mennyi mindennek lehet örülni.
Apró örömök élvezete
Március 20-án volt a Boldogság Világnapja, melynek megünnepléséhez a Rókusis gyerekek is csatlakoztak.
Az 1.c és 2.b osztállyal megfogalmaztuk, milyen fontos üzenetet szeretnénk átadni a környezetünk számára a boldogsággal kapcsolatban és megszületett a mi Boldogságmesénk „A boldogság madara” címmel.
A történet tanulsága: A boldogságot nem kell keresni, mert ott van körülöttünk – a barátokban, a családban és abban, amit szeretünk csinálni.
Az elsős gyerekek a mese számukra legkedvesebb részletét rajzolták meg, a második osztályosokkal képregényt készítettünk a meséből.
A boldogság madara
A nagy, zöldellő erdő közepén állt egy hatalmas, öreg tölgyfa. Az ágai közt sok madár fészkelte be magát, de köztük is a legvidámabb egy kis veréb volt, akit Csiripnek hívtak. Mindig csiripelt, énekelt és vidáman röpködött az erdőben. Minden reggel a felkelő nappal együtt köszöntötte az állatokat, és úgy tűnt, hogy soha semmi nem tudja elszomorítani.
Egy napon azonban a bölcs bagoly, Búbos, aki az erdő legöregebb fájának odvában lakott, így szólt hozzá:
– Csirip, mondd csak, miért vagy mindig ilyen vidám? Honnan van ennyi boldogságod?
A kis veréb elgondolkodott. – Nem is tudom, Búbos bácsi. Egyszerűen csak érzem!
A bagoly felhúzta a szemöldökét. – Érdekes. Azt mondják, a boldogságot meg kell találni. Talán valahol egy titkos helyen rejtőzik.
Csirip ezen nagyon elgondolkodott. Mi van, ha tényleg van valahol egy hely, ahol a boldogság lakik? Eldöntötte, hogy megkeresi.
Először a nyuszihoz repült, aki vidáman ugrándozott a mezőn.
– Nyuszi, te boldog vagy?
– Persze! – nevetett a nyuszi, miközben egy bukfencet vetett. – Hiszen mindig van kivel játszanom! Ha egyedül lennék, talán nem is lennék ilyen vidám.
Csirip tovább repült a mókushoz, aki egy faágon ropogtatta a mogyorót.
– Mókus, te boldog vagy?
– Hogyne lennék! – felelte a mókus, és büszkén megpörgetett egy makkot az ujjai között. – Annyi mindent megtanultam! Tudok fára mászni, diót törni, és még ugrani is! Minden nap egy kicsit ügyesebb leszek.
A kis veréb ekkor elgondolkodott. A mókus attól boldog, hogy egyre többet tud? Vajon neki is ettől van jó kedve?
Tovább repült a tóhoz, ahol egy öreg teknős épp lassan ballagott a parton.
– Teknős bácsi, te boldog vagy?
Az öreg teknős bölcsen elmosolyodott.
– Igen, kis veréb. Nekem ott van a családom. Szeretnek engem, és én is szeretem őket. Bárhová megyek, mindig tudom, hogy hazavárnak.
Csirip ekkor megértette. A boldogság nem egy titkos helyen rejtőzik, nem lehet megtalálni egy barlang mélyén vagy egy fa odvában. A boldogság ott van a barátokkal töltött időben, a tanulás örömében és a szerető családban.
Vidáman tért vissza a tölgyfára, és most már még hangosabban énekelt. Mert tudta, hogy a boldogság mindig is ott volt – a szívében.
Ebben a hónapban is több világnapról emlékeztünk meg. A Boldogság világnapján az egész épület összefogásában szeretetkavicsok készültek a járókelők számára, Boldogságpontok kihelyezésével a szülők és a gyerekek is húzhattak egy-egy pozitív gondolatot, a Boldogság falakra pedig kedves üzeneteket írhattak, vagy felírhatták, nekik mit jelent a boldogság. Énekeltünk, táncoltunk, boldogságos napot töltöttünk el. A Víz világnapján kékbe öltöztünk és megbeszéltük, miért kell vigyáznunk a vízre, miért nem szabad azt pazarolni. A Színház világnapján Egerben jártunk és megnéztük a Hét pettyes lovag című előadást, melynek végén fotózkodhattunk a színészekkel a gyerekek nagy örömére. A Boldogságórán csapatokat alakítottunk és minden csapat elkészítette az Apró örömök boltját, melyekben a számunkra örömet okozó dolgokat lehetett megvásárolni, majd megszavazták melyik csapat boltja a legkreatívabb és a nyertesek apró csokit kaptak ajándékba. Az egyik kisebb csoportos foglalkozáson a Kalandok kapuja társasjátékkal játszottunk, sokat beszélgettünk, nagyon élvezték. Reméljük a megbocsájtás hónapja is ilyen sikeres lesz.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
A Boldogság nemzetközi világnapja alkalmából fotófalat készítettünk.
Márciusban egész hónapban rácsodálkozhattunk az ébredő természetre, a minket körülvevő környezet szépségeire.
Sétáink során figyeltük a madarak énekét, a nyíló virágokat, az árkokban, kis „patakunkban” a víz útját.
Örömömre szolgált, hogy a gyerekek a reggeli óvodába érkezéskor már mesélték, hogy milyen kismadarat láttak, néhányan hoztak magukkal apró virágcsokrot, amit maguk gyűjtöttek az otthoni kertben.
Boldogságóránk hetében közösen énekeltünk az ibolyáról, mely észrevétlen, apró virág, mégis széppé teszi az erdőt.
A boldogságórát relaxációval kezdtük. Bagdy Emőke „Kitárom a világom, mint egy virág kinyílok,..” relaxációjának segítségével hangolódtunk a témánkra.
Játékkal folytattuk. Egy puha takaróval letakartam több eszközt, tapogatással kellett kitalálniuk a gyerekeknek, mit rejt a takaró, s meg is beszéltük utána, mi segített nekik a kitalálásban.
Beszélgetőkört indítottunk, mindenki elmondhatta, mi okoz neki örömet, nagyon jó gondolatokat osztottak meg a gyerekek egymással.
Körben állva mozogtunk az érzékszervekről szóló kis mondókánkra („Itt a szemem, itt a szám,..”), majd először én soroltam néhány dolgot, melyek örömet okozhatnak nekünk, s a gyerekek megmutatták magukon, melyik testrészükkel érzékelik ezeket. Ezután a gyerekek maguktól is sorolták azokat a dolgokat, melyek az ő számukra örömforrások és mindannyian megmutattuk magunkon az érintett testrészeket.
Öleléslánccal zártuk a mozgást, majd a gyerekek becsukták a szemüket, lekuporodtak vagy lefeküdtek a padlóra és egy erdei tisztásra „varázsoltam” őket, elénekeltem a „Mély erdőn ibolyavirág” című éneket, miközben mélyeket szippantottak az „erdei levegőből”. Több gyermek máshová szeretett volna „elvarázsolódni”, így szabadon választhatták a „helyszínt”. A lecsendesedés után mindenki elmesélhette, hol járt és milyen érzés volt.
A téma feldolgozása közben ahogyan a gyermekekkel igyekeztem „megláttatni” azokat az apró dolgokat, melyek körülvesznek és örömmel tölthetnek el minket, én is jobban megtapasztaltam az emberek kedvességét, segítőkészségét, érzékeltem a minket körülvevő természet apró csodáit.
Beszélgettünk arról ki mit szeret magában. A gyerekek még mindig jellemzően a ruházatuk egyediségére figyelnek, csak kevés gyermek mesélt arról, hogy a szeme színét, a haját stb, szeret. Hogyan lehet egymásnak kedveskedni itt már kreatívabbak voltak, rajzolni, levelet írni, ajándékot adni, megsimogatni, a kedvenc játékát játszani stb.
A víz világnapján sok mindenről beszélgettünk: mi minden él vízben, mire használjuk a vizet, miért kel vigyázni a vízre, beszélgetés után sok minden le is rajzoltak. Kirándultunk a Dunához is.
A hónapban az Erősség programból választottam a játékokat. Az Angyalkázás- játékot Tündérrel játszottuk, minden gyermek nevét beletettem egy – egy kindertojás belsőbe, és mindenki húzott egyet. Annak a csoporttársának kedveskedett, segített öltözni (nagyobbak a kisebbeknek), összepakolni, ebédkor a poharát kivinni. Nagyon érdekes volt, hogy néhány kis barát egymást húzta, ők különösen örültek egymásnak.
Folytattuk a „Megszólalnak a tárgyak” játékkal, én választottam ki a hétköznapi tárgyakat ( törölköző, párna, takaró, építőkocka, pohár, öntözőkanna, pizsama, szemétlapát, seprű, biciklis kesztyű) Érdekes volt számukra, hogy mit beszélhetnek a tárgyak, mitől lesznek boldogok, pl. kispárna- ráfekszünk, és jó nagyot alszunk benne…
Folytattuk a „Hogyan kedveskedjünk?” játékkal, elmondtam a gyerekeknek, hogy mik is azok a szeretetnyelvek, hogyan tudja kifejezni és megélni az ember a szeretetét. Boldog Dóri is elmondta, hogy neki mi a szeretetnyelve, majd én is, és sorra megkérdeztem a gyerekeket, hogy ők mitől lesznek boldogok, hogyan érzik, hoögy szeretik őket: kutyussal játszani, ha elesik az udvaron, és valaki megsimogatja, segítenek, hogy boldog legyek- játszanak velem, a barátom megölel, fogócskázik velem, ha játszanak velem…. Testnevelés foglalkozáson a Lépésváltó játékot játszottuk, mivel Breki csoport vagyunk, így különösen tetszett a gyerekeknek.
Szerintem ismét egy tartalmas hónapot zártunk.
Az ehavi boldogságórát összekötöttük a Down-szindróma világnapjával. Elmeséltem nekik saját tapasztalataimat a Down-szindrómás gyerekekről és érzékenyítettem is őket ebben a témában. Arról is beszélgettünk, hogy példát vehetnénk a Down-szindrómás személyek pozitivitásáról és életörömükről. Ezzel a fotóval támogattuk idén a figyelemfelhívó kampányt városunkban.
Mi tesz engem boldoggá? Az én szigetem boldogságfokozó élményekkel, személyekkel.
Rendhagyó testnevelés óra, Kati nénivel! ☺️