A nyolcadik osztály márciusi alkotása a „Sun Catcher – Napfogó” címet kapta.
A márciusi boldogságórát elkészítette: dr. Beleznayné Váradi Anett Eszter
Apró örömök élvezete
Az életünk tele van olyan pillanatokkal, amelyekben megtaláljuk az örömöt és a boldogságot, még akkor is, ha ezek néha látszólag jelentéktelenek vagy figyelmen kívül hagyhatók.
Tapasztalataim a boldogságórákkal kapcsolatban
Iskolánk 2021 óta büszkén viselheti a „Boldog Iskola” címet, ami azóta is fontos része mindennapi nevelőmunkánknak. A tanulóink többsége nehéz körülmények között él, sokuk érzelmileg labilis, és különösen nagy szükségük van arra, hogy megtanulják felismerni, megérteni és kezelni saját érzéseiket. Két tanulóm félárva, ami még inkább indokolttá tette számomra, hogy olyan eszközöket keressek, amelyek segíthetnek nekik érzelmi stabilitás kialakításában.
A boldogságórák módszerével először kollégáim óráin találkoztam, ahol többször is hospitáltam. Ezek az élmények mély nyomot hagytak bennem. Már akkor láttam, milyen pozitív hatással van a gyerekekre ez a program, és elhatároztam, hogy én is szeretnék részese lenni. Ennek szellemében 2024-ben elvégeztem „A boldogságórák elméletének és módszertanának elsajátítása” tanfolyamot.
A képzés után azonnal bekapcsolódtam a program aktív megvalósításába. A munkafüzetet vettem alapul, és igyekeztem a gyakorlatokat a saját tanítványaim élethelyzetéhez igazítani. A foglalkozásokat pármunkában szervezem, amit a gyerekek nagyon élveznek, mivel segíti őket a kapcsolatteremtésben és az empátia fejlődésében. Különösen kedvelik a relaxációs gyakorlatokat, ezek alatt valódi nyugalmat, biztonságot élnek meg.
Iskolánk második alkalommal csatlakozott a március 20-án megrendezett Boldogság Világnapjához, és ezúttal is igyekeztünk bevonni a falu lakóit is a közös ünneplésbe. Első évben a gyerekekkel színes papírszíveket készítettünk, amelyeket kedves, bátorító üzenetekkel töltöttünk meg, majd ezeket bedobtuk a helyi postaládákba, hogy meglepetést szerezzünk a címzetteknek. Idén szélforgókat alkottunk – ezeken boldog üzenetek és rajzok kaptak helyet –, amelyeket a falu forgalmas pontjaira helyeztünk ki egy „Vigyél haza!” táblával. Az iskolában is különleges programmal készültünk: hálafalat alakítottunk ki, ahol minden szülő elvehetett egy papírszívet, ráírhatta, miért hálás, és ki is tűzhette azt. Ezek az alkalmak nemcsak a gyerekeket, hanem a közösséget is közelebb hozták egymáshoz, és megerősítettek abban, hogy a boldogság tanítása valódi, mély hatással van a környezetünkre.
Csatlakoztunk a Kihívás Napja programhoz is. A boldogságórák során látott fejlődés, a gyermekek őszinte reakciói és megnyílása megerősítettek abban, hogy ez a módszer valóban működik, és kézzelfogható segítséget nyújt számukra a mindennapi nehézségeik feldolgozásában.
A jövőben is szeretném folytatni ezt a munkát, mert hiszem, hogy a boldogság tanulható – és nekünk, pedagógusoknak kötelességünk is segíteni ebben a tanulásban.
Meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni című dalát, majd megismerkedtünk Bezzeg Andrea: Újra együtt! című meséjével.
Ezt követően kavicsfestésbe vágtuk a fejszénket. Előzetes feladatként mindenkinek hoznia kellett egy olyan követ, amelyre tud majd festeni. A követ megvizsgáltuk tapintás látás, tapintás útján. Ezután mindenki kénye-kedve szerint kifesthette a követ.
Végül Örömsétára indultunk az iskola körül és általunk is tovább nőt a Kőkígyó teste.
Márciusban a boldogságóra eleji relaxáció és a hónap dalának eléneklése után kértem a gyerekeket, hogy most ne csak írjanak az apró örömökről, hanem készítsenek rajzokat, melyek olyan élőlényeket, tárgyakat ábrázolnak, melyek örömet okoztak nekik az elmúlt időszakban. Végül ezekből a rajzokból montázst készítettünk.
Rajzolás közben elolvastuk A boldogságpad című történetet és beszélgettünk arról, hogy a mindennapokban hogyan tudjuk észrevenni, felfedezni az apró örömöket. Kértem a gyerekeket, hogy akár az iskola udvarán jelöljék ki a saját boldogságpadjukat, ahol megélhetik az adott pillanat jelentőségét, felidézhetitek a múltbéli örömeiket, illetve tudatosan várakozhatnak a pozitív eseményekre.
Március hónapban a természetes, mindennapi örömök megélésére helyeztük a hangsúlyt. Célom az volt, hogy a gyerekek felismerjék: az öröm nem feltétlenül tárgyakhoz, hanem élményekhez, érzésekhez és a körülöttünk lévő világhoz kötődik. A tavasz beköszöntével egyre több időt tölthettünk a szabadban, ahol számos lehetőség adódott az érzékszerveink használatára és a természet közvetlen megtapasztalására.
Sétáink során megfigyeltük a virágzó fákat, megcsodáltuk a kiskertek színeit, és bogárnéző eszközzel közelről is szemügyre vettük a rovarokat. Külön örömöt okozott a gyerekeknek, hogy közösen díszíthettük az élősarkot, ahol virágokat szagoltunk, tapintottunk, és közben beszélgettünk az érzékszerveink működéséről. Az interaktív táblán játékos feladatokat végeztünk, amelyek segítségével tovább mélyítettük a tudást arról, hogy melyik érzékszerv mire való, és miként segítenek minket a világ megismerésében.
A természetes öröm témájához kapcsolódva megtanultuk az „Imádok élni” című dalt, amelyet mozgással, körjárással, tánccal kísértünk. Illóolajokat is használtunk, így az illatok segítségével is bekapcsolódtak az érzékszerveink az élményfeldolgozásba. Fontosnak tartottam hangsúlyozni, hogy az öröm megélése nem csak napsütésben, hanem esős, borongós időben is lehetséges. Ezt a gondolatot többféle tevékenységgel is alátámasztottuk.
Egyik nap „napimádás” relaxációs gyakorlattal indítottuk a foglalkozást, majd meghallgattuk a „Meseországba megyünk – Esőtánc” című mesét, amelyet közösen át is beszéltünk. Az esős idő témájához kapcsolódva mondókákat és dalokat ismételtünk, mint például: „Süss fel nap”, „Ess eső, ess”, „Esik az eső, süt a nap”, „Gyülekeznek a felhők”. A gyerekek különféle mozdulatokkal utánozták az időjárási jelenségeket: fújt a szél, esett az eső, dörgött az ég, kopogott a jég – így játékosan közelítettük meg a természet változásait. Közben beszélgettünk arról is, mire használható az esővíz, mit csinálhatunk eső után, és milyen érzések, tapasztalatok kapcsolódnak ezekhez az élményekhez.
Hangszereket is bevontunk: rumbatökkel és csörgődobbal utánoztuk az eső hangját. A gyerekek rajzokon keresztül fejezték ki, mi okozott nekik örömet egy esős napon, vagy mit találnak szépnek, érdekesnek az esőben, eső után – például a szivárványt. A rajzokat kivágtuk, és elhelyeztük a robotméhecske pályán, így a tevékenységet játékos digitális élménnyel is összekapcsoltuk.
Az egyik kedvenc feladat az volt, amikor az „Örömmanót” vezettük el a szivárványhoz – az út során olyan állomásokkal találkoztunk, mint pocsolyák, gumicsizma, esőkabát, majd kisütött a nap, végül megjelent a szivárvány.
A tevékenységet az „Imádok élni” című dal újrahallgatásával és egy közös „esőtánccal” zártuk, amely során a gyerekek ismét átélhették, hogy az öröm sokféle formában jelen lehet az életükben – még egy esős napon is.
Szikszai György Református Általános Iskola
Számomra meglepő módon a nyolcadikosaim annyira lenyugodtak, hogy a téma kapcsán azt választották, hogy szívesen színeznek mandalát. Közben számukra kedves, de megnyugtató zenét hallgattunk. Bevallásuk szerint jól esett nekik ez a visszafogott elmélyülés.
A 6.a egy szerethető, sokszínű közösség, ahol a gyerekek nemcsak tanulnak, hanem egymást is formálják – figyelemmel, empátiával, elfogadással. A tanév során végigkísértek bennünket a Boldogságóra-program témái, amelyek nem csupán foglalkozások voltak, hanem élmények, gondolatébresztő beszélgetések, közös felismerések és apró csodák forrásai is.
Az év során feldolgozott témák:
1. A hála gyakorlása
2. Az optimizmus gyakorlása
3. Társas kapcsolatok ápolása
4. Boldogító jócselekedetek
5. Célok kitűzése és elérése
6. Megküzdési stratégiák
7. Apró örömök élvezete
8. A megbocsátás gyakorlása
9. Testmozgás
10. Fenntartható boldogság
Minden hónap új lehetőséget hozott arra, hogy magunkra és egymásra jobban odafigyeljünk, és hogy megtapasztaljuk: a boldogság nem valami elvont fogalom, hanem a hétköznapokban is jelen lévő, megtanulható készség.
Számomra az egyik legkedvesebb boldogságórát emelném ki.
Különleges pillanat volt, amikor a boldogság szó szerint programozhatóvá vált számunkra.
Március 20-án, a Boldogság Világnapja alkalmából iskolánk különleges eseményekkel készült, és amellett, hogy csatlakoztunk a szélforgó projekthez, a 6.a osztály tovább fokozta a hangulatot, egyedülálló módon ötvöztük a digitális kultúrát a boldogság élményével. Az „Apró örömök élvezete” témához kapcsolódva örömrobotokat készítettünk, amelyek nemcsak építmények, hanem kreatív történetek hordozói is voltak.
A gyerekek csoportokban dolgoztak, Scratch-ben programozták alkotásaikat. Így született meg a mosolyrobot, amely gyermeki örömöt jelenít meg.
Nemcsak a programozott mozdulatok, fények és hangok okoztak boldogságot, hanem az a pillanat is, amikor egy hiányzó LEGO-kocka végre előkerült, és valódi örömujjongást váltott ki a gyerekekből. Ezen az órán a játék, a kreativitás, a sikerélmény és az együttműködés kéz a kézben járt.
Amit én, osztályfőnökként tanultam tőlük,az az, hogy
a 6.a osztály tanulói nem feltétlenül a hangos sikerekről híresek, de az emberi minőség, amit nap mint nap képviselnek, példaértékű.
Hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
Ők megtanították nekem is, a boldogság ott van a legapróbb mozzanatokban, egy kedves szóban, egy segítő kézben, vagy épp egy közösen épített örömrobotban.
Mi folytatjuk!
A következő tanévben is szeretnénk újra belevágni ebbe a programba, új témákkal, friss ötletekkel, de ugyanazzal az őszinte kíváncsisággal, amellyel ez a csapat tanul élni, boldogan.
Egy igazi gyermek mindennek tud örülni! De mit is jelentenek az apró örömök? A nap bármely szakában spontán, és kötetlen beszélgetéseket kezdeményeztünk, de voltak olyan alkalmak is, amikor a gyermekek voltak kíváncsiak valamire, amire tőlünk várták a választ, a segítséget.
Érdekes volt meghallgatni azt, hogy kinek mi okoz örömet akár az óvodában (pl.: „Ma velem is játszottak a többiek.”, „A bábelőadáson az én fejemre is rárepült a kis kakas.”….), akár otthon (pl.: „Anyával tésztát gyúrtam, és mindenem csupa fehér lett – a liszttől.”, ….).
Az apró öröm megdobogtatja a gyermekszíveket, jó érzést jelent a számukra, és sokakban már maradandó élménnyé is válik. Sok ilyen pillanat hozzájárul ahhoz, hogy a napjaikat boldogabbá tudjuk/tudják tenni.
Az első osztályban a tanító néni arról mesélt, hogy az élet tele van apró örömökkel – csak észre kell vennünk őket. Egy mosoly, egy darab csoki, egy simogatás, egy mély levegő, vagy csak az, ha figyeljük, ahogy süt be a nap az ablakon.
Hogy jobban megértsék a gyerekek, a tanító néni kitalálta, hogy készítsünk saját homokórát, amivel mérni tudjuk ezeket a boldog pillanatokat. Először megnéztük, hogyan működik egy igazi homokóra. Ezután üres kis műanyag flakonokat, papírtölcsért, ragasztószalagot és színes dekorokat kaptunk, és párokban vagy egyedül elkészítettük a saját egyperces örömhomokóránkat.
Homok helyett finom szemcsés sót vagy színes cukrot használtunk, amit lassan csorgattunk át a palackok között. A tanító néni segített lemérni, mikor pontosan egy perc, és úgy állítottuk be a homokóránkat.
Amikor mindenki elkészült, elkezdődött az „egy perc öröm” játék. A tanító néni elindította a saját homokóráját, és kérte, hogy csináljanak valamit, amitől boldognak érzik magukat, amíg le nem pereg az idő. Volt, aki énekelt, más rajzolt, egy kislány csak csendben simogatta a kabaláját, valaki pedig felnézett az ablakon át az égre és elmerült a gondolataiban.
Ezután megbeszéltük, mit éreztünk. Meglepő volt, hogy egy perc is elég lehet arra, hogy megálljunk, megnyugodjunk és jól érezzük magunkat. A tanító néni azt mondta: ha néha feszültek vagyunk, szomorúak vagy elfáradunk, elég, ha elővesszük a saját homokóránkat, és egy percig valami jót csinálunk – ez segít.
Ez a nap megtanított minket arra, hogy nem csak a nagy dolgok számítanak – egy apró perc öröm is lehet csoda.