
A hála gyakorlása


Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium
Kis harmadikosaim, táncoslábú balerinanövendékek, akiknek könnyű megnyitni a lelküket, nem is kell, hisz nyitva van! A boldogságórán rengeteg dolog szóba került, amiért hálásak lehetünk. A gondolatokat egy fa leveleiként 3D-s megjelenítéssel valósítottuk meg. A gyerekek nagyon várták a folytatást:)

A társas kapcsolatok alapja a kölcsönös bizalom kialakítása. A bizalomjátékokat nagy körültekintéssel és élvezettel játszottuk.

Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Elsős osztályommal szeptember óta tartunk Boldogságórákat. Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a tantestület őszi nevelési napján, november 22-én bemutatóórát tartottunk az alsó tagozat munkaközösségének.
Elsőként beültünk a „Boldogságkapszulánkba” és azt kívántuk minden jelenlévőnek, hogy ők is boldogak legyenek majd az óra végére. Ehhez még elénekeltük a „Ha jó a kedved üsd a tenyered” kezdetű dalt is.
Majd beszélgettünk az eddig megtartott óráink témáiról: a szeptemberi háláról és a nyári élményeink befőzése után elkészített Hálakertünkben elhelyezett hála virágairól, az októberi Szép új világunkról, a pozitív gondolkodásról és a novemberi társas kapcsolatainkról, a szüleikkel közösen elkészített családfáikról. Termünkben még láthatók a tablók, amik ezekhez a témákhoz készültek, így az óra végén vendégeink is megnézhették azokat.
Az órát játékos feladatok megoldásával folytattuk különböző munkaformák segítségével, melyekhez a Boldogságóra kézikönyvéből és munkafüzetéből merítettem ötleteket.
A mondás szerint van egy szó, mely három téli hónapot kifűt. Ezt a „VARÁZSSZÓ”-t, mely minden szívet megnyit kellett keresniük az ÖTLETBÖRZE és a VITAKÖR kritikus gondolkodási módszerek alkalmazásával, és az írnokok által lejegyzett összegyűjtött szavak felolvasásával. Majd a közülük legfontosabbnak tartottak csoportokon belüli megvitatása után a szóvivők megosztották azokat az osztállyal. Három előre kialakított homogén csoportban dolgoztak: a Szívem Csücskei, a Szívem Virágszálai és a Szívem Dallamai csoportokban. Azt a két gyermeket, akik már valamennyire tudnak írni külön csoportba osztottam, ott ők lettek az írnokok. A harmadik csoport írnokának felkértem az osztályunkban tanító másik pedagógust. A fő és közös megoldást aztán a munkafüzetben megtalálható keresztrejtvény megfejtése adta. Minek után felelevenítettük Paul Zak szavait a nyolc ÖLELÉSről, melyet elsőseim már kívülről fújnak, Bagdi Bella BOLDOGSÁGDALának éneklésével zártuk a feladatot. A dal éneklése közben meg kellett ölelniük azt a három társukat, akiket eddig még nem, vagy csak kevésszer öleltek meg a napokban, és ki kellett mondaniuk a szót, hogy „SZERETLEK”. Megható volt, mikor az egyik kislány odajött hozzám és meglepett arccal, de örömmel közölte, hogy őt az egyik osztálytársa most ölelte meg először!
Ezek után páros munkában a NET-ről letöltött viselkedéskártyákat kellett összeilleszteniük a helyes és helytelen viselkedésformák alapján. Majd a BESZÉLGETŐKÖR munkaforma alkalmazásával csoportban megkeresni, megvitatni, kiválasztani és az osztállyal megosztani a számukra legfontosabbnak tartottat. Ezt a feladatot mintegy feloldásként Bella TÜKÖRDALával zártuk, aminek közös éneklése közben a gyermekek bemutathatták a táncszakkör rocki táncát és a vállalkozó kedvűek a saját rögtönzött koreográfiájukat is. Bár ezen az órán nem került rá sor, de német nemzetiségi és Galga menti népdalokat is szoktunk énekelni és táncolni a társas kapcsolatok erősítéséért.
Az órát a tanterem különböző pontján elhelyezett hangulatjelekhez történő odaállással zártuk. Boldogsággal töltött el, hogy mindenki a mosolygós szmájlit választotta!
Gyermekeim spontán ötlettől vezérelve egy-egy öleléssel búcsúztak a jelenlévő kollégáimtól, akik a kimenetelükkor nekem is egy öleléssel köszönték meg az órát, miközben megjegyezték, hogy ők is boldogabbá váltak.
Az órán látottak megbeszélésekor rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Több kollégám megjegyezte, ő is szeretne bekapcsolódni a Boldogságóra programba.


Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
A novemberi boldogságórán először a baráti kapcsolatokról beszélgettünk. Először egy szívecske körbeadásával eljátszottuk, a „kis barátom, hogy vagy?”… játékot. A nagyobbak közül néhányan a „köszönöm jól vagyok” válaszon kívül már meg is indokolták, hogy miért érzik jól magukat pl. „köszönöm, jól mert bábszínházba megyünk és a kedvenc mesémet a Vukok nézzük meg; mert ma van a testvérem névnapja; ma fogom megkapni az új pólómat; XY együtt játszott velem és közösen építettünk egy szép várat”. Ezt követően a beszélgető körben a gyerekek elmondták, hogy miért tartják fontosak a barátokat. Elmondhatták, hogy ki a barátjuk, megfogalmazták például, hogy a barátok sokat játszanak együtt, segítenek és megvigasztalják egymást, beszélgetnek egymással, megfogják egymás kezét, megölelik egymást, sokat nevetnek együtt, nagyon jó érzés, ha vannak barátaink. A konfliktus helyzetekre is kitértünk, amely során fontosnak tartották, hogy veszekedés után megbeszéljék egymással a történteket, egyezzenek meg és béküljenek ki. Nagyon tetszett a gyerekeknek, amikor gombolyag körbeadásával „pókhálót” készítettünk, közben kedves szavakkal indokolták meg, hogy mit szeretnek a másikban. Az elkészült háló erősítette a közösségi érzést és az összetartozás fontosságát. A baráti kapcsolatok erősítését barátságkarkötő készítésével is erősítettük, amely lehetőséget adott arra, hogy saját készítésű ajándékot adjanak a másiknak. A tevékenység nagy örömet okozott a készítőjének és az ajándékozónak egyaránt. Tevékenység közben meghallattuk „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalt, amely által még kellemesebb hangulatban telt a délelőtt!
Budapest,2017-11-23 Kuruczné Hegedüs Magdolna
Óvodapedagógus

Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Érdekes volt ez a feladat, igazán lelkesen álltunk neki. Gyűjtöttünk sok állatképet, megbeszéltük, melyik mit szimbolizálhat. Végül ötletes jelképeket találtak ki ők is egy-egy állat kapcsán. Nagyon kreatívak voltak. Igen jól éreztük magunkat.


Izgalommal kezdtük el a boldogságóra programot. Bevezetésként elkészítettük a Boldogság Várát, ahova közösen szeretnénk eljutni a témák végére. A gyerekeknek nagyon tetszett az ötlet, lelkesen vettek részt a színezésben. Az első lépcsőfok teljesítéséhez beszélgettünk a háláról, elmeséltem a Hálafa történetét, majd elkészítettük a Mi hálafánkat. Szívet melengető volt hallgatni a gyerekeket, ahogy megfogalmazták gondolataikat a témával kapcsolatban. Örömmel hallgatjuk Bagdi Bella kedves dalait. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részt vehetünk a programban.
