A Villányi Általános Iskola 7. a osztályosainak decemberi jó cselekedeteinek tablója.


Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola 7. a osztályosainak decemberi jó cselekedeteinek tablója.

Szikszai György Református Általános Iskola
A makói Szikszais 5. osztályos Szőlőfürt csoporttal elkészítettük Jézuska kis ingét, melyen a bevágásokat akkor lehet felhajtani, amikor valamilyen jócselekedetet hajtunk végre. Célunk, hogy mire eljön a karácsony, minden kis bevágást fel tudjunk hajtani, így elmondhatjuk, hogy elkészült az ingecske a kis Jézusnak, és a karácsonyfa alá betehetjük.

Szent Laszlo Romai Katolikus Teologiai Liceum
A Váradi Csillagok Jézus születésének örömhírét vitték ajándékba
„A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Váradi Csillagok nevű csapata a 2017. december 12-én, kedden a Szent Erzsébet Idősek Otthonában ajándékozta meg az ott lakókat egy népi betlehemessel.
December 13-án, szerdán tovább folytatták útjukat a Mária Rádió nagyváradi stúdiójába, ahol hangfelvétel is készült, amit karácsonykor sugározni fognak.
Ezt követően a Szent László Óvodában elevenítették fel Jézus születésének történetét a sok kis óvódás előtt, akik nagy érdeklődéssel követték a betlehemes minden mozzanatát. A tiszta, csillogó gyermeki tekintetekből erőt merítettek a betlehemező diákok is, hogy hirdessék tovább karácsony szent titkát.\”
Benedek Ramóna
December hónap a boldogító jó cselekedetek jegyében zajlott a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban, ahol az egész iskola közössége összefogott, hogy szebbé és boldogabbá tegye a rászorulók karácsonyát.
A „Mosoly a gyermekekért” humanitárius program keretén belül több tevékenységre is sor került, melynek során tartós élelmiszereket, ruhát gyűjtöttek a diákok, névre szóló ajándékokat készítettek, amelyeket a város különböző szociális intézményeinek adtak át. A gyerekkórházban lévő elhagyott gyerekek számára tisztálkodási szereket, gyermekruhákat adományoztak.
Az adventi jótékonysági vásárra hetekkel előtte már készültek, szebbnél szebb tárgyakat készítettek az iskola diákjai és tanárai. A tárgyakért kapott adományokból a rászoruló diákokat támogatták.
Az „Édesség hete” jótékonysági akció során minden nap más-más osztály hozott édességet, süteményt, gyümölcsöt, amit az iskolában árusítottak. Az összegyűlt összegből az iskola rászoruló diákjait támogatták. A boldogító jócselekedetek nagyon sok boldog percet szereztek az iskola közösségének és mindnyájan megtapasztalhatták azt, hogy jónak lenni jó, jót tenni jó.
Benedek Ramóna
Palotás Zsuzsa
Szent László Teológiai Líceum, Nagyvárad

Szent Laszlo Romai Katolikus Teologiai Liceum
A társas kapcsolatok fontos szereppel bírnak a kamaszok életében. A barátok szerepe meghatározó, több időt töltenek társaikkal, mint családtagjaikkal. Barátaikkal szemben könnyebben megnyílnak, közös az érdeklődésük, közösek gondjaik, hasonlóak az élményeik.
Egy közösség szintjén mindig találkozunk könnyebben, illetve nehezebben szocializálódó elfogadott, befogadott és kiközösített fiatalokkal. Pedagógusként igyekszünk olyan helyzeteket teremteni, amikor a diákok újabb kapcsolatokat alakíthatnak ki, a meglévő kapcsolataikat erősíthetik és problémamegoldó, alkalmazkodó képességeiket fejleszthetik.
Ezt a célt szolgálták a novemberi és decemberi tevékenységeink osztály-, illetve iskolaközösségen belül.
November elején az 5-8. osztályok osztályfőnökeikkel együtt egy kétnapos táborozásban vettek részt a Bihar megyei Sonkolyoson. Második alkalommal szerveztük meg ezt a tábort. A Sebes-Körös partján elterülő sajátos vidék számos izgalmas lehetőséget nyújtott arra, hogy együtt, egy hatvan főnyi közösség, tartalmasan töltődjünk. Őszi lombhullató erdőben sétáltunk, kissé elfáradva kapaszkodtunk fel a hegytetőre, gyönyörködtünk az őszi panorámában, a barlangban denevéreket figyelhettük meg, s közben az ősember nyomaira bukkantunk.
A táborban csapatépítő, ismerkedő játékokat játszottunk vegyes csoportokban. Ügyességi, kreatív feladatokban kellett helytállniuk a résztvevőknek, este pedig jutalomként táncot tanulhattak, vagy társasozhattak.
Abban a reményben indultak haza, hogy jövőre is visszajövünk.
November 26-án Ady sétára indult a hetedik osztály és azokkal a helyekkel ismerkedett meg, amelyek kötődnek a költő Nagyváradon töltött éveihez. Jó lehetőség nyílt arra, hogy tudásban és társas kapcsolatokban is gazdagodjunk.
A mikroközösség(15 diák) kapcsolatainak erősítését szolgálta az utólag megtartott Mikulás-buli, ahol a pizzázás és zenehallgatás mellett megfért a társasjáték is.
A közösségi együttléteket nagyon igénylik a diákok, örömmel vesznek részt, ezért megéri fáradságot.
Palotás Zsuzsa
Szent László Teológiai Líceum, Nagyvárad

Szent Laszlo Romai Katolikus Teologiai Liceum
Hálát gyakorolni nem ismeretlen iskolánkban, hiszen a heti rendszerességgel megtartott diákmiséken a gyerekek ima formájában tanulják meg kifejezni hálájukat Isten, a család, barátok, az iskola felé. Iskolalelkészünk, egyházi elöljáróink külön hangsúlyt fektetnek a hálás gondolkodás erősítésére.
Nem mindenki számára magától értetődő, ismert gesztus, ezért fontos erről beszélni, megtanítani diákjainknak a hála gyakorlásának módjait, érzékenyíteni, helyzetbe hozni őket. Örömmel jártuk körbe szeptemberben ezt a témát. A gyerekek aktívan kapcsolódtak be a játékos feladatokba, nyíltan beszéltek önmagukról.
A kedvenc feladatuk a hála egymás hátán való kifejezése volt. Kezdetben komoly megpróbáltatásnak bizonyult mindenkiről csak jót mondani, de hamar ráhangolódtak, és megértették ennek fontosságát. A legtöbben az odafigyelésért, a kedvességért, segítőkészségért, a jó szavakért, a mosolyért hálásak egymásnak.
Időigényesebb, de tartalmasabb feladatnak bizonyult a hálafa elkészítése. Őszinte válaszaikat egy-egy levélre írták le. A diákok nagyrésze a családtagok, a barátok iránt érez hálát.
A hála gyakorlása nem ér véget az osztályfőnöki órákon, a gyerekek hetente számolnak be arról, hogyan és kinek fejezték ki hálájukat.
Palotás Zsuzsa
Szent László Teológiai Líceum, Nagyvárad

Szent Laszlo Romai Katolikus Teologiai Liceum
A Váradi Csillagok Jézus születésének örömhírét vitték ajándékba
„A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Váradi Csillagok nevű csapata a 2017. december 12-én, kedden a Szent Erzsébet Idősek Otthonában ajándékozta meg az ott lakókat egy népi betlehemessel.
December 13-án, szerdán tovább folytatták útjukat a Mária Rádió nagyváradi stúdiójába, ahol hangfelvétel is készült, amit karácsonykor sugározni fognak.
Ezt követően a Szent László Óvodában elevenítették fel Jézus születésének történetét a sok kis óvódás előtt, akik nagy érdeklődéssel követték a betlehemes minden mozzanatát. A tiszta, csillogó gyermeki tekintetekből erőt merítettek a betlehemező diákok is, hogy hirdessék tovább karácsony szent titkát.”
Benedek Ramóna
December hónap a boldogító jó cselekedetek jegyében zajlott a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban, ahol az egész iskola közössége összefogott, hogy szebbé és boldogabbá tegye a rászorulók karácsonyát.
A „Mosoly a gyermekekért” humanitárius program keretén belül több tevékenységre is sor került, melynek során tartós élelmiszereket, ruhát gyűjtöttek a diákok, névre szóló ajándékokat készítettek, amelyeket a város különböző szociális intézményeinek adtak át. A gyerekkórházban lévő elhagyott gyerekek számára tisztálkodási szereket, gyermekruhákat adományoztak.
Az adventi jótékonysági vásárra hetekkel előtte már készültek, szebbnél szebb tárgyakat készítettek az iskola diákjai és tanárai. A tárgyakért kapott adományokból a rászoruló diákokat támogatták.
Az „Édesség hete” jótékonysági akció során minden nap más-más osztály hozott édességet, süteményt, gyümölcsöt, amit az iskolában árusítottak. Az összegyűlt összegből az iskola rászoruló diákjait támogatták. A boldogító jócselekedetek nagyon sok boldog percet szereztek az iskola közösségének és mindnyájan megtapasztalhatták azt, hogy jónak lenni jó, jót tenni jó.
Benedek Ramóna

Szent Laszlo Romai Katolikus Teologiai Liceum
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum 9. B osztályos tanulói ebben a tanévben kapcsolódtak be a boldogságóra programba. Az osztályfőnöki órákon kerül sor egy-egy téma feldolgozására és a hét folyamán fokozottan figyelünk arra, hogy mindenért hálát adjunk, ami a boldogság, az öröm, a pozitív életszemlélet alapja. A boldogságórára való ráhangolódást a boldogságmérő kérdőív kitöltésével kezdtük, majd azt kielemeztük. A diákok nagy érdeklődéssel várták az eredményt Arról is beszéltünk, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy fokozzuk a boldogságunkat. A hála téma feldolgozásánál segítségünkre volt Elizabeth Silance: A tanító tanítása című története, amit a diákokkal megbeszéltünk. A beszélgetés során megerősödött bennünk, hogy nagyon fontos egymásra figyeljünk, hogy pozitív tükör legyünk egymás számára, amelyben értékesnek látjuk magunkat. A foglalkozás végén csoportokban beszélték meg a diákok, hogy miért is adhatnának hálát, s ezt egy közös lapra is felírták. Egy következő osztályfőnöki órán a hálát tovább gyakoroltuk úgy, hogy egy lapra mindenkinek fel volt írva a neve, a lap többszörösen össze volt hajtva, hogy senki ne lássa, hogy előtte mit írtak az osztálytársáról. A név mellé pozitív tulajdonságokat kellett felírnunk, amit a társunkban felfedeztünk, és amiért hálát adunk. Nagy izgalommal adták körbe a lapokat, és nagy örömmel töltötte el őket, az a sok szép és jó, amit egymásról írtak. Mindenki felolvasta a pozitív tulajdonságokat, amelyeket írtak a társai. Sokan meglepődtek egy-egy tulajdonságon, amit saját magukban eddig nem fedeztek fel. Ezeket a diákokat megerősítettük abban, hogy higgyék el, mert még több szép, jó és igaz is van bennük. Nagyon boldogak és hálásak voltak az óra végén, és a jó tulajdonságokkal teli lapocskát olyan helyre tették, ahol könnyen rátalálnak, újból elolvashatják, hogy ebből erőt meríthessenek a jövőben is.
Benedek Ramóna
Ászári Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
Az osztály gondolt egyet és úgy döntött tanácsot ad a gyerekeknek egy boldogabb élet eléréséhez! Boldog új évet mindenkinek!
A 6. osztály 10 parancsolata a 2018-as évre!
1. Hallgasd meg mások gondjait, problémáit és segíts megoldást találni!
2. Fogadd el, hogy nem vagyunk egyformák! Ne bánts senkit ezért!
3. Irtsd ki magadból a rosszindulatot!
4. Ismerd fel és javítsd ki a hibáidat!
5. Felelős vagy a tetteidért! Cselekedj okosan!
6. Ne légy telhetetlen! Légy hálás, azért amit adott Neked az Élet!
7. Segíts mindenkin, aki rászorul erőd és lehetőségeid szerint!
8. Légy boldog! A boldogságod, jókedved másokra is hatással lesz!
9. Ne légy önző! Szeresd embertársaidat!
10. Gondolkodj pozitívan, mert a negatív gondolatok boldogtalanná tesznek!

Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
Karácsony közeledtével az adventi időszakban gondolkodtunk , hogy mivel tudjuk jobbá tenni a körülöttünk élők életét. Sikerült 10 jó tanácsot összegyűjtenünk gyerekek számára.
1. Adjunk saját készítésű ajándékot olyan embernek , aki örül neki !
2. Segítsünk édesanyánknak mosogatni , húst panírozni , teríteni !
3. Ha kapunk valamit , például csokit , adjunk belőle másoknak is !
4. Idős néninek vagy bácsinak köszönjünk hangosan , és mosolyogjunk rá ! Ha ismerősödnek köszönsz , mondd oda a nevét is ! Az olyan jó ! Szia Emma !
5. Vessük be minden reggel az ágyunkat !
6. Örülj az ajándéknak és köszönd meg !
7. Mindig csináld meg a házi feladatod !
8. Szerepeljetek karácsonyi műsorban ,örvendeztessétek meg a közönséget az előadással !
Előadhatjátok a faluban , templomban , otthon vagy bárhol.
9. Legyél sokat a szüleiddel ! Sokszor öleld meg őket !
10. Telefonozás és számítógépezés helyett töltsd az időt a családoddal !
Végül megtanultunk teríteni is, hogy karácsonykor édesanya nyugodtan ránk bízhassa ezt a feladatot .
Adventi titkos küldetésként mindenki vállalta , hogy minden reggel összerakja az ágyát. Eddig jól ment az ígéret betartása , sok kellemes pillanatot szerezve a gyerekeknek és a szülőknek. Néhány anyuka megkérdezte a gyermekét , hogy miért rakja mostanában össze az ágyát ? A válasz csak ennyi volt : Mert szeretlek !
