A mi hálafánk ilyen lett.
A hála gyakorlása
Az osztállyal a háláról beszélgettünk. Hála napocskákat készítettünk. Majd mindenki egy társának készített egy hála kártyát. Nagyon élvezték a gyerekek jó hangulatban telt el az óra.
Ezen az órán sokat beszélgettünk, játszottunk és rajzoltunk. Szép gondolatokat osztottunk meg egymással!
A téma megbeszélése után az elsősökkel elkészítettük a „hála virágokat”.
A kezük körberajzolásával kezdődött a közös munka.
A kis kezekben minden olyan dolgot megörökítettek, amiért hálásak lehetnek a családjuknak, az Életnek.
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola
Eső alkalommal ebben a tanévben hála fát készítettünk csoportomal. Kimentünk az udvarra, a gyerekekkel választottunk egy alkalmas elszáradt ágat (ugyanis a nyár eleji vihar nagyon sok kárt tett az iskola udvarán lévő fákban). Az ágat a portás bácsi levágta nekünk. Benn a tanteremben szépen vázába állítottuk. Mindeközben rengeteget beszélgettünk arról, miért is vagyunk mi hálásak az életben, majd mindenki megkapta a kis faleveleket, melyekre szépen leírták és kiszínezték. Közben hallgattuk a Szép nap, ölelj most át engem c. dalt.
A 3. osztályos gyermekek kinyitották a Hála – ablakot és meglátták, hogy mi mindenért lehetnek hálásak az életben.