Az első boldogság órát a gyerekek izgatottan, nagy örömmel várták. Beszélgettünk a hála kifejezéséről. Kiszíneztük a szívecskét. Meghallgattuk a hónap dalát, közösen táncoltunk.
A hála gyakorlása
Hálafát készítettünk a boldogság órán. A tulipánná változott királyfi és az égig érő fa című meséket dolgoztuk fel.
Hálatarisznyánk csaknem kicsordul, ebből merítettük a rajzokhoz az ötleteket.
Óvodánk már másodszorra vesz részt a „Boldogságóra Programban”. Az új összetételű Maci csoportosaimmal ( középső csoportosok maradtak, iskolás korúak elballagtak) az idén szeptemberben ismét átbeszéltük a „Hála” témát. Már az összes gyerekünk hallott erről a témáról, mivel kiscsoportban is sokat foglalkoztak már vele, mégis úgy éreztem, hogy egy pár gyereket kivéve, nem voltak igazán tisztában a hála fogalmával. A tavalyi foglalkozásomat mesével kezdtem, majd a mesén keresztül közelítettük meg a témát. Ezért úgy döntöttem, hogy az idén beszélgetéssel kezdjük. A foglalkozás elején megkérdeztem, hogy szerintük mit jelenthet a „hála” szó. Sajnos először a legtöbb gyerek a karácsonyi és születésnapi ajándékokra gondolt, mivel az ajándékokért hálásnak kell lenni. Megpróbáltam elmagyaráztam a szó jelentését, saját életemet hoztam fel példának, majd felsoroltam mi mindenért vagyok hálás, többek között a szüleimért, ezért az aranyos új csoportért. Megértettem velük, hogy apró pici dolgokért is hálásnak lehet lenni, akár egy támogató kedveskedő jó szóért. Meséltem nekik az amerikai hálaadás napi szertartásokról, miszerint a hagyományok szerint az őszi betakarítások után az amerikaiak hálát adnak a termésért Istennek. Ezek után már jöttek szép sorjában a kedvesnél kedvesebb ötletek. Körbe járt a csoport kedvence Laci- Maci, nálunk az a szokás, hogy igyekszünk egymást végighallgatni, aki szeretne beszélni megkapja a plüss macit , ha elmondta amit szeretett volna továbbadja egyik csoporttársának. A családjáért minden gyerek hálás volt, ennek én nagyon örültem. Ügyesen fogalmazták meg gondolataikat, az egyik kislány elmondta édesapja elfoglalt ember, de mégis szakított arra időt hogy elvigye a lányát a játszótérre. Egy másik kislány elmesélte, hogy Ő a nagy tábla csokiért hálás, amit édesanyjától szokott kapni. Csodálkozva néztem rá, hiszen megbeszéltük hogy a hálát nem ilyen dolgokra értjük, akkor elmondta a csokit barátainak ismerőseinek szokta ajándékozni (magam is tapasztaltam). A lehetőségért hálás édesanyjának, hogy ajándékozhat. Még sokáig beszélgettünk, majd a gyerekek formába öntötték gondolataikat, lerajzolták kinek, vagy miért hálásak. Úgy érzem jól sikerült a témát megközelítenem a gyerekekkel, különösen annak örültem, hogy nem általános dolgokért voltak hálásak hanem saját kis életüket gondolták így át a téma által.
Kőbányai Harmat Általános Iskola
Nagyon fontos felfedezés volt a csoport számára, hogy a hála olyan dolgokra is kiterjed, ami elsőre eszünkbe sem jut. mert olyan természetes a hétköznapjainkban. Pl. Felkapcsoljuk a villanyt és világos van, kinyitjuk a csapot és folyik a víz. Nem kell sötétben kuksolni, meleg van a szobában, nem kell kilométereket gyalogolni a víz beszerzéséért. Hálásak lehetünk azért is, hogy nem kell napokig élelmet keresni. A mai gyermekek számára a létfenntartás elemei természetesek, s eszükbe sem jut, hogy valakik ezt előteremtik. A hónap témája adott lehetőséget ezekre e felfedezésekre. Hála érte.
A szívünk tele hálával, ablakunk is megtelt hálarajzokkal.
Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Minden tanulónk megfogalmazta miért lehet hálás. Ezeket a gondolatokat tettük a hálafára.
Egész évben bővíthetjük újabb háláinkkal.
Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Minden tanulónk megfogalmazta miért lehet hálás. Ezeket a gondolatokat tettük a hálafára.
Egész évben bővíthetjük újabb háláinkkal.