A hála hónapjában sokat beszélgettünk arról, mit is jelent a hála, a különböző feladatokban le is rajzolták a gyerekek. Készítettünk só-gyurma szívecskéket is, amit az időjárásnak hála :), udvari foglalkozás keretében tehettünk meg.
A gyerekek kedvenc dala a „Repülj velem ” c. volt, amire nagyon sokszor mozogtunk, énekeltünk.
A hála gyakorlása
A csoportom még most kezdi az 1.osztályt,így kissé nehezen tudtam beszélgetésre bírni őket-hiszen mondanak mindent,ami eszükbe jut.Írás és színjáték rutinjának hiánya miatt a rajzos feladat elvégzése mellett döntöttem.Miután összeszedtük a gondolataikat, próbáltuk papírra vetni, melyhez nagy örömmel láttak hozzá.Annál is inkább,mert ez volt az első olyan alkalom még,ahol csoportmunkában dolgozhattak.A közös munka örömében mindent lerajzoltak,ami jó dolog eszükbe jutott, a télapótól kezdve a szivárványig, a közös családi dióverésen át a legutóbbi futballjátékig minden a papírra került.
Kedves hangulatban, örömmel végezték a feladatot.A produktum színes, korosztályuknak megfelelő lett.
Kitekintettünk az alakból őszi iskolaudvarunkra és ráírtuk gondolatainkat a lehulló falevelekre. Több dologért is hálásak voltunk……Tükröződik ez a falevelek fonákján…
Összefoglaltuk a hónap tárgyát, és készítettünk egy kisfilmet.
Az óra elején ráhangolódásként zenét hallgattunk, majd arról beszélgettünk és rajzoltunk, hogy kinek, miért is lehetünk a mindennapok során hálásak. A hála egy pozitív érzelem, amely belülről fakad. Ettől boldogság járja át a lelkünket.
Bagdi Bella szavait idézve: „Ahogy ma érzed magad, az megteremti a holnapi jó érzések valószínűségét. Ha szokásoddá teszed, hogy minden reggel hálát adsz a mai napodért, egy idő után az agyad automatikusan aktiválja a hála érzését, mert a múlt tapasztalataiból azt kalkulálja, hogy ébredés után ez a tapasztalat következik.”
Sajátos nevelési igényű tanulókkal tartottam meg a Boldogságórát. Ők a konyhai kisegítő osztály tanulói.
Az osztályban nem csak F 70-es, de F 84-es kóddal rendelkező tanulók is járnak.
Nagyon élményszerűen megfogalmazták, hogy kinek miért hálásak.
Köszönöm, hogy részt vehettem az órán! Élmény volt számomra is!
Ági
Csóri Mátyás Király Általános Iskola
A gyerekeknek ez az első boldogságos élménye, ebben a tanévben kezdték az ismerkedést a boldogságórával.