Kitekintettünk az alakból őszi iskolaudvarunkra és ráírtuk gondolatainkat a lehulló falevelekre. Több dologért is hálásak voltunk……Tükröződik ez a falevelek fonákján…
A hála gyakorlása
Összefoglaltuk a hónap tárgyát, és készítettünk egy kisfilmet.
Az óra elején ráhangolódásként zenét hallgattunk, majd arról beszélgettünk és rajzoltunk, hogy kinek, miért is lehetünk a mindennapok során hálásak. A hála egy pozitív érzelem, amely belülről fakad. Ettől boldogság járja át a lelkünket.
Bagdi Bella szavait idézve: „Ahogy ma érzed magad, az megteremti a holnapi jó érzések valószínűségét. Ha szokásoddá teszed, hogy minden reggel hálát adsz a mai napodért, egy idő után az agyad automatikusan aktiválja a hála érzését, mert a múlt tapasztalataiból azt kalkulálja, hogy ébredés után ez a tapasztalat következik.”
Sajátos nevelési igényű tanulókkal tartottam meg a Boldogságórát. Ők a konyhai kisegítő osztály tanulói.
Az osztályban nem csak F 70-es, de F 84-es kóddal rendelkező tanulók is járnak.
Nagyon élményszerűen megfogalmazták, hogy kinek miért hálásak.
Köszönöm, hogy részt vehettem az órán! Élmény volt számomra is!
Ági
Csóri Mátyás Király Általános Iskola
A gyerekeknek ez az első boldogságos élménye, ebben a tanévben kezdték az ismerkedést a boldogságórával.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Csoportunk különösen kedvelt a testvérpárok körében. Csodálatos adomány ez, mely sokszor könnyeket csal a szemünkbe. Hihetetlen erőt ad látni az őszinte szeretetet, aggódást, törődést, féltést és kacagást és hallani, látni, ahogyan tiszta hálával élik meg a mindennapok apró történéseit. Sokak esetében közöse élhettük meg a testvérke születését, a várakozás izgalmait és a mindent feledtető csodát, a megszülető gyermeket láthattuk cseperedni. Életünk részei lettek, kit ránk bíztak féltő szüleik s mi szerető családi körben nevelgetjük őket
A hátsó sorban 3 testvérpár látható, középen az ikrekkel, akik unokatestvérüket ölelik. A két fiú pár szélen kíváncsian várja a megszületendő húgocskát és nevet is választottak már. Középen ül Zente, akinek virgonc hugicája alig várja, hogy csoportunk tagja legyen. Mellette ülnek azok a Sünikék, akiknek most ballagtak el a nagyobb testvéreik, balra pedig egy unokatestvér pár látható. Elől guggolnak azok a kiválasztottak, akiknek megadatott, hogy szivárvány babák lehessenek, vagy a testvérük ilyen kegyben részesült. Hála tölti meg minden reggel a lelkünket, hisz láthatjuk az apró testvért milyen szeretettel veszik közre, du. a régi társakat hogyan faggatják az iskoláról csoportunk tagjai.
Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Nyitnikék tagóvoda
Kis Sünik nagy hálája
A hála fogalma nehezen értelmezhető ennek a korosztálynak, de ahogy egyre inkább belemerültünk a háláról való beszélgetésbe, úgy merültek bele a gyerekek is a pozitív élmények felidézésébe. Meglepően gyorsan ráéreztek a hála jelentésére és nagyon mély érzésű válaszokat adtak:
– Hálás vagyok, mert apa focizik velem.
– Hálás vagyok, mert szoktam anyával pattogatott kukoricát készíteni.
– Hálás vagyok, mert halacskát néztünk a nyáron.
– Hálás vagyok, mert gyűjtöttem fát apával.
– Hálás vagyok a kezemnek, hogy meg tudok fogni dolgokat.
– Hálás vagyok, hogy anyu hazavisz ebéd után az oviból és apának, ha itthon van velem.
– Hálás vagyok, a kutyámnak, mert szeret engem.
– Hálás vagyok, hogy pótkerék nélkül tudok biciklizni.
– Hálás vagyok, hogy van testvérem.
– Hálás vagyok, mert van barátom.
– Hálás vagyok, mert nyáron medencéztünk.