A Ficánkákkal igyekszünk a mindennapokban is megtalálni azokat a dolgokat, amikért hálásak lehetünk. Így történt ez a Boldogság óránkon is:
– Legelőször „A mai napon, a mai napon, a boldogságra rátalálok, rátalálok, ahol vagyok, hopsz, elkapom, megfogom.” játékkal kerestünk olyan személyeket, játékokat, dolgokat, amik boldoggá tesznek bennünket. Ezt a játékot többször eljátszottuk.
– „Szeretet-kör”: a szőnyegen egy kört alkotva körbeküldtem egy ölelést egyik irányba, majd másik irányba.
– Beszélgettünk arról, mikor és miért mondjuk azt, hogy KÖSZÖNÖM.
– „Azért vagyok neked hálás, mert…”: egy szív és egy virág átadása, egy pajtásnak, akinek hálás vagy valamiért és ezt el is mondtuk egymásnak.
– Ezek utána egy kicsit megmozgattuk magunkat: Varázsport szórtam a Ficánkákra, akik a Boldogság kék madarává változtak és repkedtek a szőnyegen, mikor meghallották a zenét (Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem), akkor keresni kellett egy társat, akivel együtt táncolnak. A gyerekek igénye alapján többször eljátszottuk, mindig más társat választva.
– A mozgás után megpihentünk és felolvastam a gyerekeknek A hálafa történetét, majd beszélgettünk egy kicsit arról, mit érzett a fa?, ki érzett már így?, hogyan lehet ezen az érzésen változtatni?, és megállapítottuk, milyen jó érzés, ha valaki szépet mond nekünk.
– Majd a gyerekekkel közösen elkészítettük a Mi hálafánkat, a gyerekek maguk vágtak ki a faleveleket és rajzolták rá a levél erezetét. Majd elmondták nekem, hogy ők miért hálásak és azt felírtam a levelük mellé. Nagyon sok szép és értékes gondolat született.
A hála gyakorlása
Az első órán beszélgettünk a programról, ki mit vár tőle. Készítettünk egy Hála Napot, amelynek sugaraira ráírtuk, hogy mi mindenért vagyunk hálásak az életünkben.
Székesfehérvári Kossuth Lajos ÁLtalános Iskola
Az órán számba vettük, mi minden van az életünkben, ami jó, amiért hálásak lehetünk. A korosztályból eredően leginkább a saját mindennapi életükből vették a példákat a gyerekek.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Helyszín: M. 19., 316-os tanulószoba
Téma: A hála gyakorlása a mindennapok során
Foglalkozásvezető: Lőrincz Norbert, Dr. Székely Károly Ákos
kollégiumi nevelőtanárok
Módszer: élményközpontú beszélgetés
Jelenlévők: 14 fő
Cél:
– A kollégisták ismerjék fel a hálának, mint boldogító cselekedetnek gyakorlása közben az életünkre gyakorolt pozitív hatást!
– Legyenek képesek, hogy a személyiségfejlődésükben, a mindennapokban, a boldogság fokozásának és a stressz oldásának a hatékony eszközévé tegyék a hála gyakorlását!
– Ön- és segítő attitűd megerősítése.
Csoportösszetétel: 11 fő /3 lány, 8 fiú
9.évfolyam Kollégiumi csoport
1. feladat: Közös beszélgetés a Boldogságóra témáiról.
Ismerkedés a hála jelentésével, hatásával
2.feladat: Egyéni munka
Hála levél írása, a tanulók számára fontos embereknek(család, rokon, barát)
3.feladat: Egyéni munka
Mosolygós szelfi készítése képernyőfotóként. A hála gyakorlása, átérzése, kimondása, környezetükben lévő emberekért, lehetőségekért, kapcsolatokért
4.feladat: csoportmunka: Hálafa készítése választható rajzeszközök használatával
Hálaüzenetek elhelyezése, melyek a családdal, társakkal, életükkel kapcsolatosak
5.feladat: Házi feladat
Még több hálaüzenet elhelyezése a következő hónapban a hálafán
Előzmény: Bezzeg Andrea: A hálafa története, többszöri elmesélés.
Beszélgetések kezdeményezése a témában.
A hálafa elkészítése közösen
Bagdi Bella: Boldog vagyok
Repülj velem c. CD
Relaxáció
„Úgy látom, nagyon elfáradtatok, feküdjön le mindenki pihenni.”
Altatódalok éneklése közben minden gyermeket megsimogatok.
Zempléni Árpád Általános Iskola és AMI
A boldogságfokozó hála
A Boldog Iskola program keretében szeptemberben a Hála gyakorlása volt a Boldogságóra témája az 5. osztályban. Beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent a boldogság, az öröm. Tisztáztuk a hála fogalmát. Majd miután mindenki mondott egy olyan dolgot, ami miatt az utóbbi időben hálás volt, csoportokat alakítottunk. Az egyik csoport rajzzal (Ablak a világra), a másik verssel (Köszönet versben) fejezte ki, hogy számára mit jelent a hála.
Hollókői Beatrix osztályfőnök
Zempléni Árpád Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tállya
A Sennyey Elza Általános Iskola 3. A osztályos Hősei már nagyon készültek az év első Boldogságórájára. A hónap dalát közösen énekeltük. A “Hálanaplót” elkészítették a csoportok, melyet a háladobozba tettek. Nagyon jól éreztük magunkat!🥰🙏😍
Gyulai Implom József Általános Iskola
Az első órán közösen dekoráltuk a terem falait a Repülj velem cd dalaitól és illusztrációitól ihletetten. Beszélgettünk a boldogságról, megfogalmaztuk kapcsolati szerződésben, mire vágyunk boldogságórákon. Aztán hálafalat készítettünk az aulában, nemzeti ünnepeinknek, hőseinknek. Megosztva egymásnak, miért is vagyunk HÁLÁSAK nekik!
Beszélgettünk a háláról, pontosan mit is jelent ez a fogalom. Ki miért lehet hálás? Ezután mindenki kapott egy kék levelet, amire felírhatott egy szót, mondatot vagy akár rajzolhatott is rá, arra vonatkozóan, hogy ő miért hálás. Miután elkészültek a levelek a saját Kék Erdős fánkra rakhatták rá őket a gyerekek (illetve aki akarta és megszerette volna hangosan is osztani a csoporttal, azok a gyerekek még felolvasták nekünk a leírtakat).